Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-01 / 44. szám
1913. november 1 Evangélikus Lap. 44. sz. 3. oldal és röviden ismertetni tudományos munkálkodásának legutolsó korszakát. Wellhausen 1844. május 17-én Hamelnben született. Göttingen nevelte, ott szerezte meg a tanári képesítését 1870 ben az ótestamentumi tudományszakból. 1872-ben a greifswaldi egyetem rendes tanára lett. Ezt az állását azonban otthagyta s Halléban a filozóf ai szakon új képesítést szerzett. Itt lett 1882-ben a keleti nyelvek rendkívüli tanára, honnét aztán 1885-ben rendes tanárnak Marburgba ment. 1892 őszén Göttingenbe hívták, ahol húsz éven át működött. Wellhausen élete munkáját ótestamentumi kutatásoknak szentelte. A tudomány minden eszközével az ótestamentum történeti és vallásos tartalmának kiaknázására törekedett Kérlelhetetlen kritikával boncolta részekre a .törvényt“ s igazolta be azt a történetileg nagy fontosságú tételt, hogy a törvény nem a próféták előtt, hanem a próféták működésének a hatása alatt, az ő .iskolájukban“ kodifikáltatott, tehát Mózes öt könyve mai formájában nem Mózestől származik, hanem egy későbbi kornak a múltba visszavetheti ideálja, mely a zsidó történetírásra is nagy hatással volt, amennyiben a prófétai reform odaadó hívei, a történeti forrásokat sokszor a törvény értelmében megkorrigálták Ezeket a kritikai eredményeket Wellhausen történetileg is értékesítette „Israelitische • und Jüdische Geschichte"* cimfi hires munkájában Azonban Wellhausen nem maradt meg abban a munkakörben, melynek élte legszebb esztendeit szentelte •.Füot’te Ausgab»*. Berlin, Verl&g von (Seorg K-imer 1904 s legnagyobb tudományos sikereit köszönhette. Mer Wellhausen kutatásaival nemcsak elkeseredett ellenségeket szerzett magának, de nagy sikereket is aratott, úgy, hogy Meinhold J. azt mondja róla, hogy „az ótestamentumi tudomány terén nemcsak a németek, hanem a jelenkor összes hebraistái között ő.a legnagyobb tudós.“ * Az új saeculum a theologiai tudománynak nagy meglepetéseket hozott. Wellhausen ujtestamentumi tanulmányokat kezdett publikálni. Egymásután jelentek meg evangelium-kommen- tárjai: Das Evangelium Marci 1903. Das Evangelium Matthaei 1904. Das Evangelium Lucae. 1904. A három első evangéliumhoz bevezetést is irt, melyben másrészt összefoglalta a kommentárokban szétszórt megjegyzéseit, másrészt pedig olyan dolgokat fejtett ki részletesen, melyek kommentárjainak a megértésére szükségesek: Einleitung in die drei ersten j Evangelien. 1905 — 1907-ben pedig majdnem egyszerre jelent meg három füzete, melyekben nagyobbrészt szövegkritikai megjegyzéseit foglalja össze : 1. Noten zur Apostelgeschichte. 2. Erweiterungen und Änderungen im vierten Evangelium. 3. Analyse der Offenbarung Johannis. A synoptikus evangéliumok után „átcsúszott“ a negyedik evangéliumra, 1908 ban kiadta a „Das Evangelium Johannis“-t is * Ezek a kommentárok méltán kelthettek meglepetést. Az átlag-kommentárok pepecselő eljárását mindenki ismeri Minden szónál hosszan elidőznek. Kötőszókról * Li<\ J. Mftinhold : Wellhausen (Hefte zur „Christlichen Welt“ No. 27 ) 1897. 43. L ** Azóta a MArk-koimuentár és az Einleitung megérték a második kiadást: 1909. és 1911-ben. Még a jelen hatása alatt állottam, amikor a lóvasútat így előre lebecsültem. De alig tettem egynéhány lépést, már ott állottam a Luther tölgy előtt, azon a helyen, hol Luther 1520 dec. 10-én elégette a pápai bullát. A jelen eltűnt szemeim elől, tréfálni való kedvem elmúlt. Visszaszálltam a múltba, magam előtt láttam a reformátort, a szerzetest, aki el meri égetni a pápai bullát. Mily erős elhatározások laktak a szerzetes lelkében, aki szembeszáll a világ legnagyobb hatalmasságával. Amint eltűnődtem a múlton, fölvetődött bennem a kérdés: Mi magyarázza meg a szerzetes bátorságát, sőt vakmerőségét? Saját nagysága, vagy a pápa lelki kicsinysége? Valószinüleg mind a kettő. Fogva tartott a múlt, éppen úgy, mint a vaskorlát, amely a tölgyet körülveszi. A vaskorlát ajtaját kinyitottam, megszabadultam az egyik fogságomból, a másikból azonban nem jutottam ki, a múltnak erősebbek a rácsai és láncai. Még a sok kerékpározó, akik elől folytonosan menekülnöm kellett s akik között feltűnő sok volt a nő, minden rendű és korú, sem tudott kiragadni az emlékek hatása alól; de hiába is ragadott volna ki, mert csakhamar ott voltam a hajdani ágoston- rendi kolostornál (Augusteum, ép. 1564-83.), majd a Luther-ház előtt találtam magamat. Minthogy egyedül jelentkeztem a Luther-emlékek megtekintésére, várnom kellett vagy egy negyedóráig. A negyedóra letelt, de nem akadt társam. így hát egyedül hallgattam vezetőmnek. egy a tiszteletreméltó koron jóval innen levő, — szóval fiatal szőke német leánynak érthető és tiszta németséggel előadott magyarázatát. (Másutt is hallottam „magyarázatokat“, kétségtelenül németül beszéltek az illetők, de tiszta aligha volt, már t. i. a németségük). Fel is használtam a kedvező alkalmat és igen sokat kérdeztem tőle és társalogtam vele, legtöbbnyirc természetesen a Luther-reliquiákról Hangulatokban gazdagodva hagytam el a helyet, ahol a nagy reformátor életének néhány, tervekben gazdag, évét töltötte. A „Hangulatok“ hatása alatt felnyúltak lelkemben középiskolai vallástani tanulmányomnak mindig kedves és kellemes emlékei, azok az idők, mikor a hős reformátor szavai és tettei mélyen bevésődtek szívembe. Gondoltam én akkor arra, lesz-e hasznom abból, ha az augustinus barát életének mozzanataival megismerkedem ? Csak hallgattam és csodáltam a reformátort, mintha nem letűnt századok embereinek, hanem nekem beszélt volna, mintha nem a kortársait, hanem engem akart volna buzdítani. Fájó szívvel gondoltam a mostani tanuló ifjúságra, amely nem
