Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-10-18 / 42. szám

8. oldal

Evangélikus Lap. 42. sz.

1913. október 18.

tósére törekszik. Jó darabon együtt halad a monistákkal, ha nem is kritikátlanul Úrja csak ott válik el tőlük, amikor a tudományos megismerés mellett jogaiba visszahelyezi és érvényre juttatja azt a belső élettapasztalatot is, mely a világ egységében és változásaiban a lényeget és az örökkévalót atyának nevezte s akarja mindig nevezni. Minta „főmonisták“ nézeteinek a rövid összefoglalása igen használható és ajánlható kis munka.

Dr. Jos. Schnitzer: Savonarolas Erzieher und Savonarola als Erzieher. Protestantischer Schriftenvertrieb kiadása,Berlin—Schöneberg 1913. Ára : 3 Mk. = 3 60 korona.

Eddig ismeretlen források alapján két oldalról világírja meg Schnitzer a florenci nagy reformátor életét. Savonarola Mihály ferrarai orvos volt a reformátor öregatyja, ő nevelte a reformátort. Hogy milyen elvek szerint, azt újra napfényre került írásaiban ő maga mondja el. Ezekből fény derül Savonarola neveltetésére. A könyv másik része Savonarolának arról a hírhedt intézkedéséről foglalkozik, hogy ő a rettenetesen züllött florenci viszonyok között a gyermekeket fantáziába s „gyermekrendőrséget“ szervezett, mely a nagyokat terrorizálta, azok bűneit denunciálta. Velők gyűjtette össze a sok „hiábavalóságot“, amit azután körmenetben vittek és raktak rá óriási máglyákra. A város valósággal a gyermekek kezében volt, ők uralkodtak benne s ők voltak a reformátor legkész- sógesebb eszközei. Dacára annak, hogy a könyv források fel- használásával készült komoly tudományos munka, oly szépen van megírva s a tárgya is oly érdekes, hogy szélesebb körben is figyelemre tarthat igényt s megérdemli, hogy necsak szakemberek olvassák el.

KÜLFÖLD.

Mennyi a jótékonysági ünnepélyek haszna?

Egy német doktor ezerötszáz jótékony egyesülettől gyűjtött anyag alapján megpróbálta megállapítani, hogy minő szerepet játszanak s mennyi hasznot hoznak a jótékony célra rendezett ünnepélyek, bálok, theák és hasonló alkalmak, mikor „felülfizetések a jótékony célra való tekintettel köszönettel vétetnek és hirlapilag nyugtáztatnak“. Az ő alapos és nagy körültekintéssel végzett vizsgálódásainak az az eredménye, hogy a ren- des.tagsági díjakból, gyűjtésekből, perselyekből származó bevételek nyolcszorosán felülmúlják az e forrásból származó jövedelmeket. Amiből az következik, hogy az egyesületeknek a rendszeres taggyűjtésre kellene mindenekelőtt fokozottabb figyelmet és több fáradságot fordítani. Száznegyvennégy berlini jótékony egyesület adatainak az összesítéséből azt a tényt állapította meg, hogy azok jövedelmeiknek 94% át rendes bevételekből, 0 6°/o-át hangversenyekből, 0’ 18%-át szinielőadások, 2‘3% át ünnepélyek és teák, 0 45%-át bazárok, 0 44%-át pedig virágnapokból szedik össze. Jellemző, hogy ezek a jótékony mulatságok szokszor hasznot egyáltalán nem hoznak. Gyakran az egyesületeknek kell a hiányt pótolniok.

Egészen kétségtelen ezenfelül ezeknek az ünnepélyeknek nem gazdaságos volta. Egy pár korona tiszta

haszon megszerzésére óriási befektetés szükséges. Az sem egészen rendes dolog, ahogy ilyen alkalmakkor a kereskedőket igénybe szokták venni A berlini kereskedők például a jótékonycélu kéregetések ellen való védekezés céljára külön „jótékonysági központot“ szerveztek. A kereskedők valósággal félnek a jótékony bazároktól és tomboláktól. A legszomorúbb a dologban, hogy a visszaélések a jogosult és szükséges jótékony intézmények ellen is bizonyos ellenszenvet keltenek. A nagy hűhó kiöli sokakból az igazi adakozás és igazi szükség iránt való érzéket. Egész jogosult kívánság az, tudni, hogy nálunk hogyan állunk e tekintetben. Aki ezzel a kérdéssel statisztikai alapon foglalkoznék^ az kétségtelenül hasznos és szükséges munkát végezne s nemcsak fényt derítene a nálunk is dívó jótékony- kodási formákra, hanem tudna' irányt mutatni, hogyan erősödhetnének meg a mi egyesületeink is és hogyan fedezhetnék a leggazdaságosabban azt a bizonyos defi citet, mely év elején a legtöbb helyen „mutatkozik“ az előirányzatban és sokszor aggodalmakat okoz.

Rosegger és a protestáns „modernismus“. Ez év elején több lapnak nagyon kapóra jött Rosegger- nek, a szabóból lett hírneves osztrák írónak a mürz- zuschlagi evangélikus lelkészhez írott levele, melyben a „Los von Rom“ mozgalom ,,téves“ irányba való terelődését fájlalja s azon sajnálkozik, hogy a modern Protestantismus vagy protestáns modernismus^ az egyházi életre bomlasztó hatással van s hogy ez Ausztriában is oka lesz annak, ha az egyház iránt való érdeklődés csökkenni fog. Ez a levél a sajtóba került s szép carriert csinált. Egy kőnyomatosból bele került a legtöbb „positiv irányú“ lapba, azokból pedig még hozzánk is átszivárgóit, mivel a levél alkalmas volt arra, hogy a „protestáns modernismuson“. ütni lehessen vele egyet. Ezt a kedvező alkalmat a klerikális lapok sem szalasztották el; ők Rosegger levelének azzal adtak különösebb actualitást, hogy az „Evangelischer Bund“-ot meggyanúsították és azt állították, hogy az Evangelischer Bund válogatás nélkül modern irányzatú vikáriusokkal árasztja el Ausztriát. A nagy lárma arra késztette a Los von Rom-mozgalom vezető köreit, hogy nyilatkozatot adjanak ki. Ez a nyilatkozat Roseggernek egy újabb levelét is közli, melyben Rosegger azt mondja, hogy levelének állításai nem vonatkoztathatók az Ausztriában működő vikáriusokra, mert azoknak a működését egyáltalán nem ismeri, ő a németországi eseményekre célzott s a levelével csak annyit akart mondani, hogy véleménye szerint Krisztus nélkül nincs keresztyénség.

Ez a második levele azonban már nem örvendett olyan közkedveltségnek, mint az első, azért nem is csinált olyan nagy carriert, mert nem lehetett vele sem ütni, sem gyanúsítani. Ha figyelmen kívül hagyjuk is Rosegger illetékességét, hogy katholikus létére ítéletet mondjon a protestáns egyházban küzdő és haladó con-