Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-09-27 / 39. szám
2. oldal. Evangélikus Lap. 39 sz. 1913. szeptember 27 tése alól és olyan lakóhelyet kell neki biztosítani, ahonnan a legkönnyebben kormányozhatja kerületét. A zs. biz. javaslatának 165. pontja ugyanis azt az újítást foglalja magában, hogy a püspök és a kerületi felügyelő tiz évre választassanak. A megokolás szerint azért: „hogy egy rosszul sikerült választás által az egyház fejlődése ne legyen megbénítvaE megokolás egyáltalában nem helytálló és az intézkedésnek rossz hatása úgy a megválasztott püspökre, mint a választókra nyilvánvaló Mert a megválasztottat abba a kisértésbe viheti, hogy ezt a fenyegető Damocles- kardot igyekezzék minél erősebb szálakkal megkötözni, hogy fejére ne essék s e munkássága nem válik mindenkor feltétlenül az egyház javára; a választók pedig abba a kisértésbe eshetnek, hogy kevésbbé lelkiismeretesen gyakorolják szavazási jogukat. Az egyház érdeke és a püspöki állás méltósága parancsolja azt, hogy a püspökválasztás zajos és háborús izgalmainak minél ritkábban legyen kitéve a kerület. Az esetleg rosszul sikerült választást más úton is lehet jóvetenni és a netalán elgyengült püspököt, akit aggkora akadályoz hivatalának teljes betöltésében szép szerével is lehet helyzetének felismerésére bírni. Nem kell ahhoz egyéb, mintTÁRCA. Modern vallástudomány. Irta: dr. Szelényi Ödön. (Folytatás.) Ethikai vallások. Általában mondhatni, hogy a fekete, sárga és vegyes rasszok jobbára a primitiv fokon maradnak és hogy a fehér törzs keretében születnek meg az ethikai és váitságvallások változatos typusai, de azért ezeknél is volt primitiv fokozat. Constatálhatjuk továbbá, hogy a primitívek cathegoriájába sorozott vallásformák között is akadt olyan, melynél magasabb erkölcsi lendület észlelhető, így például a mexicóiak és peruiaké. Velük körülbelül egy fokon áll a japánok ősvallása, míg a chinaiaké már tökéletesebben mutatja a ethikai vallás typusát. A legalsóbb fokozat mozzanatai a fetis- ismus és varázslat nem tűntek el itt sem egészen, szerepel a primitiv vallási haladást annyira jellemző halotti és őscultus* is, de ami fő, előtérbe lépnek az erkölcsi * Spencer azon nézete, hogy minden vallás az őscultusból vette eredetét, túlhaladott álláspont.) hogy az egyházkerület egy-két kiválóbb férfiá- ban legyen egy kis önzetlen szeretet az egyház iránt és egy kevés erkölcsi bátorság E kettő csodákat művelhet, ha a kellő pillanatban illetékes helyen érvényesül. A zs. biz. jav. 168. pontja azt mondja: „A püspöknek egyházkerületében rendes lelkészi hivatalt kell elfoglalnia, azonban püspöksége tartamára a lelkészi teendők alól fel van mentve“. Nálunk a püspökválasztás alkalmával eddig a theol. tanárokról úgyszólván teljesen megfeledkeztek, mintha a magasabb egyházi állások betöltésénél az alaposabb tudományos felkészültség egyáltalában számításba sem jönne. De vájjon abban az esetben, ha mégis theol tanárt választanának meg valamely kerület püspökének, melyik gyülekezet választaná meg őt lelkészéül, hogy nyomban felmentse őt a lelkészi teendők alól? Alig hiszem, hogy ezt komoly és tekintélyes gyülekezet megtenné. Meg vagyok győződve, hogy ez az intézkedés, mely részben az E. A. 140. pontjában is már meg van állapítva, úgy a püspök, mint a gyülekezet szempontjából is határozottan káros. Mert amig a lelkész hivataláról le nem mondott, esküje köti öt gyülekezetének szolgálatára. Püspökké lévén, hívei fokozott mértékben kívánják személyes szolgáelemek. (Ez alapon a primitiv vallások körében is két fokot lehetne fölvenni: a vadak vallását és a törzsvallást. Bousset). Röviden tárgyaljuk tehát a chinaiak és japánok vallását és azontúl már kizárólag a fehér (kaukázusi) fajhoz tartozó népekkel foglalkozhatunk. (A sumir-akkad vallásokról semmit sem tudunk.) Chinában és Japánban nem elpusztult pogány vallásokkal van dolgunk, mint Előázsiában és Egyptomban. Nem kell itt régi emlékeket kiásnunk, hogy a kihalt vallást megismerjük, hanem itt az ősrégi vallás a mai napig factor. Itt említjük meg, hogy a keresztyén missionáriu- soknak a vallástörténelem igen sokat köszön, nemcsak a primitiv, hanem a fejlettebb nem-keresztyén vallások megismerése tekintetében is. A chinai nép józan, practikus az élet felé forduló faj. Jellemzi fáradhatatlan szorgalom, szívós kitartás, az igények és élvezetekben való mértéktartás. A gyakorlati ész náluk túlszárnyalja a speculativ képességet, a prosa a költészetet. Bélyegző vonásuk még a patriarchal- ismus, a nemzeti hagyomány, a régiség tisztelete, a közösség, solidaritás ereje. A mennyei birodalom cul- turája messzire visszanyúlik a múltba, mintegy 3000 évre a keresztyén időszámítás előtt. Ők voltak a Kelet