Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-25 / 4. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 4. sz. 1913. január 25. moknál abban rejlik, hogy minél nagyobb intelligentiá- val, minél tisztább szemekkel vizsgáljuk azt, annál tisz- tultabb a kép is, amely lelkűnkben kialakul, megformálódik. így prédikáljuk az evangéliumot, így vigyük be azt az életbe s akkor a mi igehirdetésünk nem altató dana lesz, hanem élet és valóság, összhangzatos, gyönyörűséges zene, mely hivatva lesz alakítani az életet, keringésbe hozni az emberek vérét nemzedékről nemzedékre. Igen ám, de ahelyett, hogy szoros, elválaszthatatlan egységet teremtenénk a mindennapi élet s az evan- géliom, továbbá a hit és a tudomány között, legtöbbször nem nyújtunk más egyebet, mint száraz dogma- tizmust, bizonyos elvont s a századok folyamán kialakult hitelveket, amelyek pedig a mai kor küzdő gyermekét hidegen hagyják. Innét a közöny a vallás iránt, unottság a templomokban s innét magyarázható meg az a mindinkább nagyobb erőre kapó gondolat, hogy a keresztyénségnek még protestáns válfaja is elveszítette lába alól a talajt, amennyiben tanítása, élet- és vallásbölcselete nem öleli fel a mindennapi, a reális életet, de utópisztikus, soha meg nem valósuló ábrán dóknak hódol. Üdvözítő Mesterünk ugyan azt mondja, az én országom nem e világból való, de ez a mondás meg nem téveszthet bennünket, mert hasonlatai, képei, mindmind e reális életből merítettek s ő maga, mint munkás szeretet élt és működött ebben a világban, tanítását szívének forró lüktetése fűzte, kötötte a mindennapi élethez, evangéliuma épugy szólt a puszták szomorú pásztorának, mint kincses Arábia dúsgazdag királyainak: szóval a názárethi Mester önmagában hordta az egész életet. Minden szava, minden tette, szivének minden dobbanása egy darab élet volt. S életet akart teremteni azzal is, hogy a betűkbe fulladt zsidó gondolkozást, rabbinisztikus szellemet fölszabadította s az embert egyénítette. Mi célunk volna tehát 2000 év múltával az ő tanítása után misztikusan, rejtelmesen kongó szólamokat puffogtatni, dogmatikus fejtegetéseket produkálni, amelyek az életigazságok jegyében meg nem születhetnek s a való életre nem is vonatkozhatnak. Egyházi beszédeinkben minduntalan annak a gondolatnak kell kifejezésre jutni s viszont azt a gondolatot kell egyházi beszédeinknek a hívek lelkében felébreszteni, hogy „az evangélium nem ábrándozás, hanem életlüktetés, nem érzelgés, hanem hatalmas lendület, nemcsak áhítat, hanem maga az élet“. Hisz mély és sokoldalú az élet, elég alkalom kínálkozik az evangélium tanítását annak egyes jelenségeire vonatkoztatni. S viszont az az ünnepnapok meg-megismétlődő s szinte kötelező témáikkal meg alkalmat és módot nyújtanak arra, hogy a dogmáknak is helyt adjanak. Ám el kell ismerni, hogy az evangélumnak az életre való ilyen alkalmazása, vagy hogy úgy fejezzem ki magam. a modern igehirdetés nem oly kényelmes dolog, mint a régi nyomon való járás. Tudást, tanulást, elmélyedést és mély érzelmet követel. De hisz erre vagyunk hivatva, erre kaptunk küldetést Ám ha ennek a küldetésnek szívünk melegével, akarásunk teljességével, tudásunk, inteligenciánk odaadásával s ambíciónk kifejtésével szívben és lélekben egyaránt lángra gyulva akarunk eleget tenni s teszünk is eleget s ha fölhagyunk a sablonnal s fölhagyunk mindazzal, ami a lélek szárnyalását lenyűgözte, ha majd nem antro- pomorfizáljuk annyira az Istent, nem zárjuk öt oly szűk keretek közé, de a kor szellemi hullámzását, lelki életét helyesen mérlegelve az Isten fogalmát is mindinkább mélyítjük „korrigáljuk és tágítjuk az Istenről való gondolatainkat, vallásosságunk nem fog lehűlni, hanem inkább lángra gyűlni“. S én hiszem, hogy így sokkal inkább megizmo sodik az öntudatra ébredt hívek lelkében az a gondolat, hogy nemcsak akkor vagyunk keresztyének, ha templomban vagyunk s a keresztyén élet nincs beszorítva négy puszta fal közé, de templom az egész világ, hol egyetlen uralkodó, irányító, tettekre késztő, benső törvény: a szeretet nagy parancsolata. S aki ezt megvalósította, átélte, itt van, itt él közöttünk az ő örök pél dányképében, itt van, itt él közöttünk egy szívdobba- násnyira, megérezzük közellétét, szivének boldogító melegét, csak jót, nemeset, szépet és igazat cselekedjünk s csak szeressünk s minden tettünk csak a szere tét jegyében szülessék meg. Ezekben akartam mélyen tisztelt értekezlet egyházi beszédeinkkel szemben támadott igényeimről szólam. Hiszem és remélem, hogy azok a gondolatcsoportok, miket e tárgy körül fölhalmoztam alkalmasak lesznek arra, hogy a lökést megadják a továbbiakra, nevezetesen, hogy kezdjünk a kor igényeihez mérten gondolkodni s gondolatainkat, vallási meggyőződéseinket modern szellemben és tónusban kifejezni, mert csak így hordhatjuk a követ ahhoz az épülethez, amelynek alapját apáink négy századdal előbb a felvilágosodás és előrehaladás jegyében lerakták. IRODALOM. Az „Ösvény“. Az Ösvény a Luthertársaság új folyóirata, melynek első száma múlt évi december hóban jelent meg Programmja szerint „a gondolkodó és a Krisztushoz igyekező keresztyéneknek van szánva“. A krisztusi szellemet akarja plántálni mindazok szivébe, akik fogékonyak és megporhanyítani azok lelkét Isten igazsága előtt, akik még nem sóvárognak utána.“ Ép azért egyaránt kerüli a közönséges értelemben vett népies és a tudományos, szakszerű tárgyaló formákat... Nagy várakozásai vettük a kezünkbe, gondos figyelemmel olvastuk át és benső megnyugvással tettük le, a mutatvány- számot. Hála Istennek, itt van hát végre valahára a várva- várt folyóirat ev. egyházunk müveit keresztyénéi részére, mely ha az eddigi „ösvényen“ tovább halad, kiszámíthatatlan áldást áraszthat!
