Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-02 / 31. szám
1913. augusztus 2. 2. oldal. Evangélikus Lap. 31. sz. ismernünk, hogy e tekintetben a közviszonyok még rosszabbodtak, szegényebbek és szeretetlenebbek lettünk. Hogy szegénységünket mi fokozta, arra sok szót pazarolni felesleges. Az új fizetésrendezési törvényjavaslat nemcsak kényszerít, hanem egyenesen parancsolja szakaszai által az egyeszség fentartását, hiszen a 300 leiken aluli gyülekezetektől minden támogatást, segélyt megvon. A lelkészfizetés jelenlegi megállapításának elégtelensége, az egyházközségek adózási terhe, az áldozatkészség fogyatékossága egyfelől, másfelől a katholicismus halászata s a socialismus pusztító áramlata tették a protestáns egyházak erőkifejtését szegényebbé, a viszonyokat rosszabbakká. S amikor ily szegényebbek, egyúttal ily szeretetlenebbek is lettünk. Nézzük csak meg az egyezség felbontását követelő határozatok indokolásait Bizony azokban nem az erősségünkkel domináló szabad cselekvési akarat, hanem inkább gyöngeségünket panaszoló siránkozás s a tehetetlenségünket bizonyító elkeseredés jut kifejezésre. Az a vád üti meg füleinket, hogy ha ez az egyezség továbbra is megmarad, ezután is csak erőszakot és hátrányt szenvedünk a testvéregyház részéről, mert minden jó igyekezetünk megtörik annak kíméletlen buzgóságán, hogy fogyni fog egyházainknak, diasporáinknak, híveinknek száma, amint az már is tapasztalható. Avagy felidéz- zük-e ismételten azokat az elkeseredett hangú lapközleményeket, melyek e kérdésről s az ezzel kapcsolatos eseményekről oly elfogódott lélekkel íródtak? Mindezek tehát azt bizonyítják, hogy a közviszonyok rosszabbodtak, hogy a testvéries összetartozandóság szükségérzete is, meglazult. Ha tehát ma még fokozottabb mértékben állanak fenn a kényszerkörülmények, mint 1883-ban vagy 1900-ban, úgy ebből logikusan az következik, hogy a nagygerezsdi egyezségre ma nagyobb szükség van, mint valaha. S amikor ennek dacára az egyházmegyék mégis annak beszüntetését követelik, úgy ezek a határozatok csakis evangélikus egyházunk visszafejlődéséről tesznek bizonyságot. Mert csak nem nevezhető erősségnek az a határozat, mely e kérdést ismét az egyházközségek autonom jogkörébe kívánja visszahelyezni ? Mit jelent ez a határozat? Azt, hogy a csóvát közelebb kell vinni a tűzhöz, azt hogy a béke bizassék a békételen egyházak vezetőire, azt, hogy tápot nyerjen a személyes versengés, harc a hitélet óriási kárára. Régi igazság, hogy senki sem lehet a maga ügyében elfogulatlan bíró. Áll ez különösen éppen az olyan egyházakra, milyenekről szó van az egyezségben. Ezért volt égető szükség az ily egyházak részére TÁRCA. Modern vallástudomány. Irta: dr. Szelényi Ödön. (Folytatás.) A leghelyesebb eljárás itt is az lesz, ha az egyes törekvéseket combináljuk. Ezt hangsúlyozza Wobbermin is. Hangoztatja, hogy az amerikaiak psichologiai empi- rismusát össze kell kapcsolni ismeretkritikai vizsgálattal, amelynek azonban távol kell maradnia Troeltsch racionális általános érvényűségétől. Az ő (Wobbermin) „trans- cendentális psychologiai“ módszere a vallási tapasztalat különféle jelenségformáit az igazság érvénye nézőpontjáról vizsgálja, vagyis az azokban kifejezésre jutó vallásos meggyőződést olykép emeli ki, a mint az tisztán és kizárólag vallási motívumokon nyugszik. Csak ily úton lehetséges a vallásos tünemények alapmotívumait és alaptendenciát és ezzel azok végleges értelmét megragadni. Ez alapon a vallásos tapasztalatnak két alapmeggyőződése lesz nyilvánvalóvá: 1. hogy annak a célja a transcendentiára irányul, 2. hogy azt a világot a legfőbb és legvégső igazságnak és egyúttal a legutolsó valóságnak tekinti. Ez úton nő ki a hit metaphysikája a vallásos tapasztalatból és ezen alapmotívumok választják el a tudat vallási functióját más functiótól. Ebből kivehető az is, hogy a vallásban határozott állásfoglalásról van szó a világgal (Universummal) szemben és ennek folytán az emberi élet megfelelő alakítása. Wobbermin hangsúlyozza, hogy ő az egyéni vallásos tapasztalatból indul ugyan ki, de csak azért, hogy az általános érvényűt napfényre hozhassa a vallásos jelenségek terén. Wobberminnek nem sikerült állásfoglalását kielégítő világossággal körvonalaznia. Bármily helyes, ha a vallásos élet eredőforrását és indítóokát kikutatni próbálja, a psychologiai ismeretelmélet és metaphysikai munka nála mégis összefolyik, midőn pedig a vallásos képzetek kialakulásánál mérvadó „igazság iránti érdeklődést nyomozza, subjectiv jellegű hypotésiseket állít fel amint e téren máskép alig is lehet. Félreértésre ad alkalmat a „transcendentális“ jelző is. (Jól mondja Pfennigsdorf, hogy a vallási igazságérdeknek fölé van rendelve a vallási életérdek.) Eléggé kitűnik az előadottakból, hogy a vallási
