Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-06-14 / 24. szám

1913. junius 14.

Evangélikus Lap. 24. sz.

11. oldal.

Beniczky Árpád dunáninneni egyházkerületi felügyelő

székfoglaló beszéde.

(.Pozsony, 1913. május 7.)

Méltóságos és fötisztelendő kerületi közgyűlés!

Lelkem mélyéig átérezve imént elhangzott eskümnek, szent fogadásomnak mélységes jelentőségét s mélyen meghatva a főtisztelendő püspök úrnak fenköit szellemű és szivhez szóló szavai által, mély megin- dultsággal foglalom el a dunáninneni ev. egyházkerület felügyelőjének díszes elnöki székét; fokozza megindult- ságomat, ha visszagondolok arra, hogy ezen helyet még alig nehány rövid hó előtt egyházkerületünk büszkesége, egyetemes egyházunk egyik kimagasló, oszlopos tagja, bold. Laszkáry Gyula foglalta el. Nem érzem magamat illetékesnek, sem hivatottnak arra, hogy itt s ezen alkalommal gyenge szavammal az ő nagy érdemeit méltassam. Méltatva lettek azok egyházkerületünk és közegyházunk arra hivatottabb, illetékesebb, illusztris tagjai által De legyen az én első szavam ezen helyről mégis az ő nagy emlékének szentelve a szeretet, a tisztelet és mély kegyelet érzelmeivel azon egyszerű, de szívből jövő fohászban: „Legyen áldott az ő emlékezete közöttünk-.

De mély aggodalom is fog el, midőn ezen helyet elfoglalom. Mert nagy az én aggodalmam, hogy nagy és dicső elődeimhez s azon nagy ügyhöz, melynek szolgálatába szegődtem, egyházunk szent ügyéhez méltóan fogom-e betölteni ezen helyet? Érzem feladatom nagyságát, felelősségem súlyát s ha mégis csillapítani igyekeztem kételyeimet, eloszlatni aggályaimat, tettem ezt azért, mert érzem és tudom, hogy egyházam iránti hűségem és szeretetem fog nekem erőt adni, hogy új állásomban is hasznos munkása lehessek egyházamnak s főleg azért, mert biztat az a kedves remény, hogy Önök, mélyen tisztelt uraim, a dunáninneni kerületnek egyházukat szerető hithű és buzgó tagjai nem fogják megvonni tőlem jóindulatukat, támogatásukat, bölcs tanácsaikat és segítőtársaim lesznek ama nagy munkában, melynek egyedüli célja szeretett egyházunkjavának, érdekeinek előmozdítása, drága vérrel szerzett jogaink megvédése.

M. t. közgyűlés! Csak az ügyek alapos ismerete, a kellő tájékozottság képesít sikeres munkára, e célból lehető rövid időn belül felkeresni kívánom egyházkerületünk minden egyházmegyéjét, hogy ott megismerve az egyházak belső életét, annak viszonyait és körülményeit, a helyszínén szerzett tapasztalataimat azok javára értékesíthessem. Kérem ezen ténykedésemhez a mélyen tisztelt esperességek, elsősorban az esperességi elnökségeknek szíves támogatását, jóindulatát; kérem őket, hogy miként én telve jóakarattal, ügyszeretettel és bizalommal jövök és fordulok hozzájok, fogadjanak ők is szívesen, bizalommal.

Protestáns státusainknak régi és állandó sérelme, hogy az 1848. XX. t.-c. még ma sincs végrehajtva. Valóban el sem képzelhető, hogy egy Írott és szentesített törvény hosszú 65 év elmúltával se legyen végrehajtva és a maga egészében keresztül vive. Megengedem, hogy az abban lefektetett jogegyenlőség és viszonossági elv papiroson és talán elvben is megvan s hangoztatják is annak elismerését, de ki merné állítani, hogy ez a valóságban, a gyakorlati életben is igy van, hiszen naponként találkozunk ennek ellenkezőjével, érezzük mellőztetésünket, holott mi nem kérünk s el sem fogadnánk előnyöket vagy kiváltságokat, de törvényadta jogunkat, egyenlő elbírálást, egyenlő elbánást követelünk. Elismerem, hogy az államsegély fokozatos felemelésével a törvény 3. szakaszának intentióihoz és rendelkezéséhez közeledés történt, de csak közeledés, mert a törvény világosan kimondja, hogy a felekezetek szükségleteinek fedezetéről való gondoskodás az állam feladatát képezi, már pedig m t közgyűlés I mi csak állami segélyben részesülünk s ezen segély sem oly mérvű, hogy közszükségleteink kellően fedezve volnának. Nem mondhatunk le tehát követeléseinkről, jogos igényeink ről, de megnyugodva se lehetünk és pedig annál kevésbé, mert hiszen ezen államsegélyek sincsenek állandósítva, törvény által biztosítva és sajnos, oly jellege van a dolognak, mintha az államsegélynek a folyósítása, vagy annak a megvonása az egyes kormányok jóakaratától függne. Megengedem, hogy ez utóbbi nem fog s nem is következhetik be, de mégis, hogy a legenyhébb kifejezéssel éljek, ferde és viszás helyzet, hogy könytt- rögnünk kell ott, ahol követelni van jogunk. Szilárdul meg kell tehát állnunk követeléseink mellett mindaddig, mig az 1848. XX t.-c. teljes egészében a kor igényeinek megfelelőleg végrehajtva nem lesz s jogos igényeink kielégítést nem nyertek.

A mi egyházunknak egyik legnagyobb erőssége és féltékenyen őrzött kincse az őseink által bölcs előrelátással és mintegy a jövőbe tekintő látnoki szemekkel megalkotott önkormányzati jog és valóban miként a múltban, a hosszú százados küzdelmekben épen az ezen jogokba lefektetett erősségek voltak egyházunknak bevehetetlen védbástyái, úgy védbástyáink, erősségeink azok ma is a jelen nem kisebb küzdelmeiben. Én m t. közgyűlés ! autonomikus jogaink tekintetében a legmerevebb, legintranzigensebb álláspontot foglalom el; féltékenyen fogom őrizni annak még legparányibb atómját is s a legerélyesebben vissza fogok utasítani minden oly kísérletet, minden olyan tendenciát, mely azt megnyirbálni, szűkebb korlátok közé szorítani akarná, vagy azon újabb rést ütni szándékolna. Hiszen elég rés ütte- tett már azon az államsegély kiutalásával kapcsolatos némely törvényben, mint a lelkészi kongrua, a középiskolák segélyezése stb és ezen törvények rendelkezéseiben, amelyekben és amelyek által az államhatalom, illetve a kormány nemcsak soha senki által kétségbe nem vont felügyeleti jogát tartotta meg és gyakorolja