Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-06-07 / 23. szám

2. oldal.

1913. junius 7

Evangélikus Lap. 23. sz.

iskolai adót pótolja, ezért a panasznak annyiban helyt kellett adni, hogy az iskola fentartására a költségvetés X. 9. 10. tételei alatt előirányzott szükségletre kivetendő községi adónak 5%-át meghaladó részének a viselése alóli felmentésére vonatkozó részét a panaszolt határozatnak hatályon kívül helyezve, Emresz Károly és 10 társát a szükségletre kivetendő községi adónak 5%-át meghaladó részének viselésére kötelezni kellett.“

Kérlek, kedves olvasóm, ne rösteld fáradságodat, ne sajnáld idődet: olvasd el még egyszer ezt az egész Ítéletet, de szép lassan, fokozott figyelemmel. Erre nem azért kérem az olvasót, mintha kételkedném benne, hogy egy felebbviteli bírósági Ítéletet már egyszeri átolvasásra is meg ne lehetne érthetni, — ámbár egy cseppet sem szégyenlem beismerni, hogy voltak már Ítéletek a kezemben, amelyeket két-háromszori olvasás után is alig értettem át, pedig magam is jogvégzett ember vagyok, — de ahhoz, hogy a m. kir. közigazgatási bíróságnak ezt az ítéletét valaki megérthesse, egyszeri olvasás kevés. Nem az teszi ezt az ítéletet olyan nehezen érthetővé, mert olyan igen tarka a sok közbevetett mondatot tartalmazó közbevetett mondatnak a közbevetése miatt, mert hiszen a magyar Ítélkező bírák részéről ezt már megszoktuk — de nehezen érthető, sőt egyáltalán érthetetlen, megfoghatatlan benne az, hogy találkozik magyar bíróság, éppen a legfelsőbb m. kir. közig, biróság személyében, amelyik egy közel 50 év óta fennálló, tételes törvénynek ilyen interpretációjára vetemedjék! . . .

Hogy ennek az Ítéletnek a törvény csavarintását elbérmálását kellőképpen megvilágítva lássuk, el kell még egyszer olvasni az 1868. XXXVIII t-c idézett 36. § át.

Ez ugyebár világosan rendelkezik?! Magyarán, könnyen érthető világossággal mondja, hogy ha én, felekezeti iskolánk fentartására 5V0-os iskolaadót fizetek, akkor nem vagyok köteles a községi iskola fentartásá- hoz hozzájárulni. Ezt a törvényes „kedvezményt“ elismerte maga a közig, biróság, alkalmazni kívánta a vármegyei közig, bizottság is, mint a „törvény félremagya- rázhatlanul világos rendelkezését11. Ezek szószerinti idézetek.

Tehát nincsen szó, sem a vármegye véghatározatában, sem a közig, bíróságnak első, elvi jelentőségű ítéletében, de magában az 1868. XXXVIII. t.-c.-nek e kedvezményt biztosító 36. §-ában sem ennek a kedvezménynek a korlátozásáról. A törvény nem azt mondja, hogy hol végződik az én adómentességem, meddig terjed ez a „kedvezmény“, hanem csak azt mondja: hol kezdődik, honnan számítódik az adómentesség. De ezt aztán világosan mondja. Adózom: 5%-ig az én felekezeti iskolámra. Itt kezdődik, innen számítódik az én adó- mentességem, kedvezményem. Tehát 5%-ig nincs kedvezmény, ezen alól nincs adómentesség. Ha az én felekezeti iskolám céljaira engem csak 3%-os adóval rónak meg, a 3% és 5% közötti differenciát már a községi

iskola magának igényelheti, ha a 35. §-ban előirt 5%-ot kimerítette. De ha én bizonyítani tudom, hogy az én felekezeti iskolám céljaira engem pont: 5%-os adóval ró meg az egyház — úgy elértem azt a határt, amelynél kezdődik a községi iskola céljaira való megadóztathatá- som tilalma; 5%-ig megadóztathat, de azontúl nem.

Mit mond ezzel szemben a m. kir. közig, biróság az ő második Ítéletében? Azt mondja, hogy az én adó- mentességem csak az 5%-ig terjed. Vagyis ő éppen azt mondja adómentesnek, amit a törvény mint adóalapot jelent ki; ő az én adómentességem határát az 5%-ban jelöli meg, holott a törvény világosan mondja, hogy én 5%-ig köteles vagyok iskolaadót fizetni — mert adó- mentességem, kedvezményem csak itt kezdődik. Ez tehát éppen ellenkezője annak, amit a bírói bölcsesség ki- fundált.

A legrútabb kiforgatása, felrúgása a tételes törvénynek ez valóságos jogsérelem, amilyenre példát még soha, egyetlen egy jogállamban sem találtam.

Ilyen durva jogsérelem csak ebben a Mária-lobo- gós országban lehetséges.

Valóságos lelketlenség kell ahhoz, hogy azokat a nyomorult külsővathi lutheránusokat, akikről a vármegye is kiállítja a bizonyítványt, hogy saját felekezeti iskolájuk fentartása címén 8%-tól föl egészen 500 %-ig vannak megadóztatva — megnyomorítsák a kimondottan klerikális célokat szolgáló községi iskola adójával is, amikor az 1868. évi XXXVIII. t.-c. 36. §-a ezt határozottan tiltja.

Lesz rá gondom, hogy ez az ügy necsak az egyházmegye, egyházkerület, egyetemes egyház, prot. közös bizottság, hanem ha kell a magyar országgyűlés képviselőháza elé is kerüljön és a közvéleményt foglalkoztassa.

Nem nyugszom addig, mig nem hallom az 1868. évi XXXVIII. t.-c. 36. §-ának autentica interpretációját.

Az 1868. évi 53. t.-c. 12. §-a feláldozásának ára.

Az egyházpolitikai törvények életbelépte óta sta tisztikai közleményeim alapján többször rámutattam arra, hogy mily óriási árt kell fizetni évente a hazai protestantizmusnak, különösen az 1868. évi Lili. törvénycikk tizenkettedik paragrafusának feláldozásáért. E törvényt, tudjuk Deák Ferenc bölcsessége alkotta meg, hogy a gyermekért, a jövendő nemzedékért egymás között küzdő százados felekezeti harcoknak véget vessen s hogy midőn egyenlő mértékkel már minden felekezet- nek, egyúttal a múlt századok egyenlőtlenségével szemben védje a hazai gyengébb protestantizmust, az erősebb római katholicizmussa! szemben.

Ismerjük ennek a törvénynek történetét, viszonyait, vonatkozásait a hazai felekezetközi viszonyokra, mely-