Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-17 / 20. szám
1913. május 17. Evangélikus Lap. 20 sz. 5. oldal annak a kamataival rendelkezhetnénk, amelyet tőlünk elraboltak, ha mi is alapíthatnánk tudósaink számára stallumokat, hogy gond nélkül élhessenek tudományos kutatásaiknak! Csak az eperjesi kollégium egykori alapítványaiból is minden nehézség nélkül fel lehetne állítani az evang. egyetemet. Még szerencsénk, hogy külföldi egyetemeken vannak magyar prot. alapítványaink, amelyek lehetővé teszik theologusaink- nak, hogy tanulmányaikat egyetemi fakultáson fejezzék be. Külföldi hitrokonaink még mindig többet tesznek értünk mint kath. vallásu honfitársaink. Azok megőrizték és gyümölcsöztették számunkra egyetemeiken lévő régi alapítványainkat, ezek elszedték és vissza nem adják az itthoniakat. Azok ma is támogatnak bennünk tanulmányainkban, ezek ma is csak térítéssel foglalkoznak és oltáraikon ma is hekatombákat áldoztatnak velünk saját egykori vagyonúnkkal elhódított véreinkből. A katholikusok szolidaritásával szembe kell helyeznünk a protestánsok szolidaritását. Ne feledjük, hogy még élnek azoknak a protestáns fejedelmeknek utódai, kik protestáns iskoláinkat nagy összegekkel segélyezték s akik mint már több ízben a múltban, ma is eredményesen közbenjárhatnak értünk Bécsben, mondván: „Mi a pénzünket magyar hitrokonaink kulturális bántani képesek, ártalmatlanokká tétessenek. Tovább nem szabad menni. Éppen a nő érdekében nem. Beszélhetnek nékem akármit a nőemancipációról és arról a boldog állapotról, amelyben a férfiaktól tel jesen független nők élni fognak. A boldogságot, az igazi boldogságot a nő mégis csak a boldog házasságban fogja megtalálni. A nő természeténél fogva utalva van arra, hogy az erősebb férfiben támaszt keressen. Ezt csak a házasságban találja meg és rendszerint nem is találja olyan elviselhetetlennek azt a férji uralmat. Eszembe jut az a magyar menyecske, aki panaszkodik, hogy az ura nem szereti, mert eddig még meg nem verte. Azok a szélső irányzatok, amelyek a társadalom átalakítását és a nő teljes felszabadítását követelik, a modern gazdasági küzdelemben kifejlődött határtalan önzés kifolyásai. Mindenki csak magára gondol, csak a saját hasznát nézi és hajhássza. Arról, hogy másokért is vagyunk, hogy másokért is kell élnünk, tudni sem akarnak. Azért követelik a nő részére a teljes függetlenséget, holott a nő legszebb és legnemesebb hivatása a másokért való élés. segélyezésére, nem pedig katholikus célokra adtuk, kérjük tehát azt rendeltetésére fordítani“. ti y a des /uges a Berlin! Dr 0bál Bélü Az evangélikus Tanárok és Tanítók Országos Egyesületének VI. közgyűlése. A pünkösti szünet alatt, május hó 13. és 14-én tartotta meg az evangélikus tanárok és tanítók országos egyesülete hatodik közgyűlését a nagy alföldi evangélikus metropolisban: Szarvason, ahová az ország minden vidékéről mintegy 100 tag sereglett össze, kiknek száma a szarvasiakkal 150—160-ra rúgott, úgy, hogy ez volt talán az egyesület fennállása óta a legnépesebb közgyűlés. A szarvasi társadalom a híres alföldi vendégszeretettel fogadta és látta el vendégeit és a kebeléből kiküldött bizottságok mindent elkövettek, hogy a vendégek otthonosan érezzék magukat. És talán épp ez volt a szarvasi közgyűlés legértékesebb mozzanata, hogy valami ritka melegség forrasztotta össze nemcsak az egyesület tagjait, hanem mindazokat, akik e napok alatt együtt voltak. A vendégek legnagyobb része már hétfőn érkezett meg, hogy a másnap tartandó szakosztályi ülések munkájából kivehesse a maga részét. A szakosztályi ülések május 13 án d. e. S tői kezdve és folytatólag ebéd után folytak le. A főiskolai szakosztályban dr. Mikler Károly a zsinati javaslat tanügyi rendelkezéseit vetette gondos kritika alá, különösen abból a szempontból, hogy biztosítva van-e tanári és tanítói kar érvényesülése a törvényhozás, törvényiért él a nő, amikor fájdalmak között gyermeket szül, kiért él, midőn beteg gyermeke fölött gondteljes éjszakákon át virraszt, kiért él, midőn az élet küzdelmeiben kifáradt férje homlokáról a verejtékcsöppet letörli és egy világ gyönyörét magábanfoglaló öleléssel férje keblére simul, kiért él, midőn férjével a gazdasági küzdelem bajait megosztja, midőn nélkülöz, takarékoskodik és gondja van mindenre, hogy a háztartásban minden rendben legyen ? Nem magáért él az igazi nő, hanem másokért. És az igazi nőt az az öntudat, hogy ő másokért él, teszi boldoggá, ez az öntudat vigasztalja és erősíti őt az élet apró-cseprő gondjaiban és a gondviselés által reá mért nagy csapásokban, amelyek ebben a siralomvölgyben senkit ki nem kerülnek. És az igazi nő, a hivatásában rejlő ezt az erényt, az altruizmust, kiviszi az életbe, a társadalomba is. Önök tisztelt hölgyeim, akik ezzel a munkával foglalkoznak, igazat fognak adni nékem, midőn azt állítom, hogy a nő nem a féktelen szabadságban, hanem a másokért való élésben tölti be igazán nemes hivatását. (Vége.)
