Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-10 / 19. szám
1913. május 10. Evangélikus Lap. 19. sz. 3. oldal ményeinek és lelki gondozásának igénybevétele méltányossá teszi, hogy az igénybevevő a más- vallású egyház terheit is hordozza. De az ütközőpont az, hogy öt az igénybevételre nem lehet kötelezni. Ha ő maga csatlakozni nem akar, nem lehet őt „csatlakozódnak“ kimondani Az egyességnek tehát arra kellene szorítkozni, hogy a csatlakozás lehetőségét kimondja. Mondja ki azt is, hogy a csatlakozás csak egyénileg történhetik, azután az, aki csatlakozását bejelenti, ugyanazon jogokban részesül, de ugyanazon terheket is viseli, mint a másvallású egyház hívei. Kimondandó lenne, hogy a nemcsatlakozó egyházi adóját azon egyházközségnek tartozik megfizetni, amelynek területéhez lakóhelye mint szórvány tartozik. A lelkészi funkciókat a nemcsatlakozott protestáns lakosok kívánságára ahelybeli protestáns lelkész végezni köteles legyen. De tenné szetesen ezért őt a rendes stóla megilleti. Azokra a nemcsatlakozott protestánsokra, akik gyermekeiket a másvallású iskolákba járatják, iskolaadó vethető ki a látogatási idő tartamára. Ha ekként lenne módosítva az egyesség, nem lenne ok panaszokra. Ezek elintézésére pedig szereztessék a már tervbevett közös választott bíróság. Ezt az egyességet azonban véleményünk szerint fejleszteni kellene. Ki kellene terjeszteni az iskolaügyre és a közjótékonysági intézményekre. Árvaházak, diakonissza-ügy, hitoktatás a diaszpórában stb. De erről talán később, ha a nagygerezsdi egyesség revízióján egészen össze nem veszünk. A jóságos Isten pedig, aki a szentlélek alakjában megvilágosította az első keresztyéneket és egységes erőt öntött beléjük, világosítsa meg a mi elménket is, hogy ne a szívből, amelyből jönnek a gonosz gondolatok, hanem megvilágosított elménkből kiindulva tárgyaljuk higgadtan és nyugodtan a nagygerezsdi egyesség kérdését. Sztehlo Kornél. A vallásfelekezetek szervezeti viszonyai Mag varországon. A kormány szokásos évi jelentésében az egyházi életről is beszámol, amennyiben ez az országot is illeti Azok a statisztikai adatok, amelyek az évi jelentést kísérik, hű tükrei az egyházak számokban kifejezhető tevékenységének és erejének. Ez adatok nemcsak számoknak, hanem tények leírásainak, állapotok rajzainak tekintendők, amelyekből következtetéseket kell von- niok az érdekelt egyházaknak. Különösen fontos és érdekes az 1910. évi jelentés, amelynek adatai egybemódon lehetne gyermekét kigyógyitani beteges félénkségéből, mely oly sok rossz órát szerzett Katicának. Mert bizony a félénkség igen kellemetlen tulajdonság s ugyancsak megkinozza azt, aki nem bírja legyőzni. Katica nagyon jó, engedelmes, okos leányka volt. Szorgalmasan tanult, illedelmes és jószívű volt mindenkivel szemben és szüleinek sok-sok örömet szerzett, ám ezzel a nagy hibájával, a félénkségével, viszont sok bosszúságot is okozott nekik. Katicáék a város szélén laktak, kertjük az erdőig húzódott. Ebben a szép nagy kertben, tanult, játszott Katica nyáron egész napon át. Ám ha beállott az este s az árnyak nőni kezdtek, akkor Katica már menekült be a szobába s még az ablakokra is félrenézett. Minden fagallyat, melyet a szél hajtogatott be- kukkanó szörnynek látott és látni vélte karjait, amint benyúlnak utána. Este ki nem ment volna egy világért sem a világos szobából s ágyacskáját körülrakta székekkel, hogy éjjel a kisértetek meg ne találják őt. A jó mama hiába küzdött gyermekének e hibája ellen, Katica nőtt s vele nőtt félénksége is — míg egyszer — a jó mama nagy beteg lett. Már hetek óta járt a doktorbácsi Katicáékhoz és sok mindenféle orvosságot adott be a mamának, de a csúnya láz csak nem akart elmúlni. Katica ott ült édesanyja ágya mellett és kis szive összcszorult bánatában, midőn látta, hogyan sápad cl édes, szeretett anyuskája hogy reszket, fázik a jó meleg dunnák alatt s aztán meg, hogy kezd lassankint pirosodni kedves arca, mint lesz mind tüzesebbé, szemei milyen fényesek s hogy liheg, sóhajtozik aztán fájdalmas, nagy forróságában. Így tartott ez már napok óta. Egy estén Katica kisírt szemekkel és fájó szívecs- kéjével meghúzódva ült kis zsámolyán a mama ágya mellett. Kezei közé szorította az édesanya tüzes, forró kezét, fejecskéjét lehajtotta az ágy szélére és sirdogált csendesen. Ekkor belépett a két doktorbácsi és Katica édesatyja. Az orvosok komoly arccal álltak az ágy mellett és az egyik így szólt: „Uram, Önnek erősnek kell lennie. Ma van a betegség legveszélyesebb napja. Ha ezt a nagy forróságot képesek leszünk izzadássá változtatni, úgy mentve van betegünk. Reméljük az Isten jóságát, hiszen az ő kezében vagyunk mindnyájan.“ Az atya zokogva esett térdére felesége Katica azt hitte, szívecskéje megszakad fá
