Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-03 / 18. szám
2. oldal. Í9l3. május 3. Evangélikus Lap. 18. sz. tődve csak úgy lett volna megvalósítható, ha az állam az egyházak vagyonát a saját kezelésébe átveszi, de abból, hogy ez meg nem történt és hogy ezt a protestánsok sem követelték, még nem következik, hogy a protestánsokkal szemben az államnak a 3. §-ban elvállalt kötelezettsége megszűnt volna. Nem is vonta ezt senki sem kétségbe. 1867 óta törvényhozás és kormány, sőt ismételten királyi szó is elösmer- ték a protestánsok ezen jogát. Azt azonban soha senki sem vitatta és gróf Tisza István szerint most sem állítja senki, hogy a 3. § alapján a katholikusok is számíthatnak állami segélyre. Igen, de már a koalíció idejében és most újabban Zichy minisztersége alatt, nem ugyan az 1848. törvényre való hivatkozással, de az abban kifejezett egyenlőségi elvre építve, egymásután oly törvények és kormányhatósági intézkedések láttak napvilágot, amelyek az 1867-től 1907-ig uralkodott felfogást halomra döntik. Ott van a törvény a róm. és görög katholikus lelkészek congruájának kiegészítéséről, a nem állami tanítók állami segélyezéséről. Ott van a tény, hogy az állam nemcsak kath. középiskolákat, hanem még püspökségeket is felállít állami pénzen. Megint azzal a kérdéssel jönnek: mi közünk hozzá? No hát flagránsabban semmi sem bizonyítja azt, hogy igenis van hozzá közünk, mint az a tény, hogy lelkészeink fizetésének nemcsak a kormány által, hanem trónbeszédben is Ígért rendezése a congruának 2400 koronára való felemelése azért maradt el, mert a kormány azt az álláspontot foglalja el, hogy ha a protestáns lelkészek kapnak 2400 koronáig kiegészítést, a kath. lelkészeknek is meg kell azt kapniok. Erre pedig nincs pénz. Ugyanez a nehézség forog fenn a korpótlékról elkészült törvényjavaslatnál. Az 1913. évi budgetben erre a célra már be is van állítva a 3 millió, de ebből nem futja az összes lelkészeknek. Tiszának sikerült erre az évre a protestáns lelkészeknek adott szava beváltásáról gondoskodni, de hát bizonyos-e az, hogy a jövő évben is gróf Tisza István fog dönteni ebben a kérdésben? 1896-ban a congrua törvényben még el tudták választani a protestáns lelkészek fizetésrendezését a katolikusokétól. Akkor még azon az állásponton voltak, hogy a róm. katholikus egyház nem tarthat igényt uj állami segélyre, mert az államtól kapott dús javai élvezetében megmaradt, de most már azt hirdetik katholikus irók, hogy a protestánsok évi segélye 13 millió korona és hogy ez a segély a kath. egyház vagyonának összes jövedelmeit meghaladja és TARC A. A nö társadalmi helyzetéről. Folytatás. Irta és Pápán 1913. január 5-én felolvasta: Sztelilo Kornél. A középkorban különösen a coelibatus és a testi vágyak megölésére irányuló szerzetesi élet nagyban előmozdították az erkölcstelenséget. A Húsz elégetéséről hires konstanzi zsinat alkalmából, amelyet azért hívtak össze, hogy az egyházat reformálják, 20 kardinális, 7 pátriárka, 20 érsek, 91 püspök, 600 prelatus és mintegy 4000 pap gyűlt össze. Ugyanakkor odasereglett nem kevesebb mint 1500 magát árúba bocsátó hölgy is. Abban a régi jó időben az erkölcsök egyáltalában véve sok kívánni valót hagytak hátra. Az erkölcsök megromlása tetőpontját érte Rómában s amit Luther, midőn fiatal szerzetes korában Rómába zarándokolva, ott látott, nem csekély befolyással volt későbbi fellépésére. Luther és Kálvin reformációja az erkölcsjavítás dolgában korszakalkotó volt. Luther a két nem közötti viszonyt illetőleg az egészséges érzékiség klasszikus tolmácsa volt. Az emberi természet ellen vétőnek ítélte az aszketikus megtartóztatást és ezért követelte a coelibatus eltörlését. Jó példával maga ment előre, mert boldog házasságra lépett Bora Katalin volt apácával. Ő azt mondta: „Az asszony épp oly kevéssé lehet el férfi nélkül, mint evés, alvás, ivás és egyéb természetű szükségleteinek kielégítése nélkül. Éppen így a férfi sem nélkülözheti a nőt." A házasságról szóló prédikációjában azt mondja: „Amily kevéssé áll hatalmamban, hogy ne legyek férfi, épp oly kevéssé áll neked hatalmadban, hogy te férfi nélkül élj; mert nem önkényes, hanem szükséges és természetes dolog, hogy minden férfiúnak legyen felesége és minden asszonynak legyen férje.“ Amily nagy hive volt Luther a boldog házasságnak, annyira elitélte a róm. kath. egyház törvényét, amely a boldogtalan házasságban élőket életfogytiglan egymáshoz lekötve tartja. Szerinte: „die Ehe ist ein weltlich Ding“, amelyet az egyház megáld ugyan és megkötése körül segédkezik, de nem ösmerte el szentségnek, sőt helyeselte annak felbontását, ha az nem
