Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-19 / 16. szám
2. oldal. Evangélikus Lap. 16. sz. 1913. április 19 a négy püspök, Szentiványi és Zsigmondy kér. felügyelők, az egyetemes főjegyző és a bizottságnak négy lelkésztagja. Az egyetemes ügyész külföldön volt és nem kapott értesítést a bizottság ülésezéséről. Ez a bizottság aztán nemcsak a 80.000 koronát „saját felelősségére“ felosztotta, hanem a mutatkozó hiányt a közigazgatási célokra visszatartott 121.624 korona kamataiból kiutalványozta. Szuverén hatalmában kimondta azt is, hogy a vallástanárok és segédlelkészek nem kapnak korpótlékot, mert ez a kérelem nem időszerű. Végül azt, ami tulajdonképpen a bizottság feladata volt, javaslatot készíteni a lelkészfizetési alap mikénti szervezésére nézve, úgy intézték el, hogy albizottságot küldtek ki, amelynek elnöke Zsigmondy Jenő, jegyzője az egyetemes főjegyző, tagjai Schleiffer, Vargha, Veress és Gyürky. Az egyetemes ügyészt, aki a lelkészfizetési alap eszméjét felvetette és tervezte — nyilván szándékosan — az albizottságból kihagyták. Hát ami az egyetemes egyháznak adott 80.000 korona felosztását illeti, annak érdeméhez csak azt jegyezzük meg, hogy elismerjük, hogy a mi jobbmódú lelkészeinkre is ráfér a korpótlék és meg is érdemlik azt, csakhogy a mi nézetünk szerint helyesebb lenne, ha ezt a TARCA. A nö társadalmi helyzetéről. Irta és Pápán 1913. január 5-én felolvasta: Sztehlo Kornél. Korunkban erősen mozgatott kérdés a nőkérdés. Köteteket írtak már róla össze, de a vita még lezárva nincs. A kérdés megoldásának sok társadalmi előítélet áll útjában, de túlzott követelések is nehezítik a megoldást. Felhasználom én is szives meghívásukat arra, hogy ezen, önöket bizonyára érdeklő, kérdésről nehány szót elmondjak. A nő társadalmi helyzete szorosan összefügg a nő hivatásával. Ez mindig így volt és mégis, bár a nő hivatása lényegben mindig ugyanaz marad, a nő társadalmi helyzete folytonos változásoknak volt és van alávetve. Az emberiség őskorában is az emberi nem fen- tartása volt a nő hivatása. De a primitiv emberben, — amint ezt a kultúra legalantabb fokán még ma is tapasztaljuk — hiányzott a szerelem érzése, amely a nőt mint hitvest magasabb piedesztálra emeli. Ezt az jobbmódú egyházak adnák meg lelkészeiknek, hogy ne kelljen a szegényebbsorsú lelkészektől elvonni azokat a morzsákat, amelyet a papifizetés feljavítására az államtól kapunk. A zsinat dolga lenne a korpótlék kérdését is ebben az irányban rendezni, ami pedig ezt a felosztást illeti, a felelősséget vállalta a bizottság és ezzel az ügy el van intézve. De nem hagyhatjuk szó nélkül azt a veszedelmes praecedenst, amely a lelkészfizetési alapbizottság határozatában nyilvánul. Egy bizottság, amely egy egészen más kérdésben csupán javaslattételre van kiküldve, 80.000 koronát utalványoz ki az egyetemes egyház pénztárából. Amire magát az egyetemes felügyelő- és a jogügyi bizottság feljogosítottnak nem érzi, azt egy javaslattételre kiküldött bizottság minden lelkifurdalás nélkül megteszi. Az a körülmény, hogy ennek az ad hoc bizottságnak az egyetemes felügyelő az elnöke és a nyolc kér. elnök tagjai, mitsem változtat dolgon, mert az E. A. 150. § g) pontja szerint az egyetemes gyűlés kezeli az egyház vagyonát és az egyetemes felügyelőről intézkedő fejezet egy szót sem tartalmaz arról, hogy az egyetemes felügyelőnek joga lenne az egyház pénzeiről közgyűlési határozat nélkül intézkedni. Az utólagos jóváhagyás lehetősége nem szolgálhat mentségül, mert hiszen tudjuk, állati vad ösztön pótolta. A nő a legalsóbb kulturfokon a férfinak rabszolgája, teherhordó állata, aki ha a nomád férfi vadászatra indul nemcsak a gyermekeket cipeli utána a hátán, hanem fegyvereit, a kőbaltát, a primitiv háztartási eszközöket és egyéb ingóságait Ezért még nemcsak, hogy jutalmat sem kap, de a elejtett vadból is csak a hulladékokat, miután a férfi teljesen jóllakott. Hogy a nő gyermekeivel éhen ne haljon, a nélkülözhetlen szerszámát képező hegyes bot segélyével ehető gyökeret kénytelen a földből kiásni és erdei mézet gyűjteni. Ha a férfi nem volt szerencsés a vadászatban, hazatérve ezt is elveszi tőle és a koplaláson kívül ütlegeket is kap azért, hogy oly keveset gyűjtött. A nőt a férfi rendszerint elrabolja és pedig az erősebb férfi a csinosabb és fiatalabb nőt. A fiatal, vézna legénynek vén asszonyokkal kell beérni. Ha a nő megvénül és elcsunyul, a férfi elkergeti, kiteszi az erdőbe, hol csakhamar a vadállatok prédája lesz. Az erős és a férfit kiszolgálni tudó nőnek azonban értéke volt. A nő a primitiv korban, amikor még az ember az állatot szolgálatába nem kényszeritette, az igavonó marha
