Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-05 / 14. szám
1913. április 5. Evangélikus Lap. 14. sz. 3. oldal ben fölmerülő kérdésekre adott sejtelemszerfi feleletek, mégis végtelen nagy hatással vannak az ember és emberiség életére, amennyiben az emberi cselekedetek mértékei és bírái egyaránt. Mindig ott vannak az emberek lelkében, hogy velük mérjék a cselekedeteket; ha ezek megfelelnek az eszméknek, helyesek és jók, ha nem, helytelenek, rosszak. A határozatlan eszmék idővel megszilárdulnak (sőt megmerevednek). Ekkor akad valaki, aki rendszerbe szedi (esetleg többen) és kész a vallás(rendszer). Eszméi annál erősebbek és hatékonyabbak, minél sűrűbb és szorosabb kapcsolatba jutnak az emberi cselekedetekkel, egyúttal annál általánosabbakká és kizárólagosabbakká válnak. Hogy az ősi vallásos érzület és a későbbi vallás képzeteiből melyik lesz ily eszmévé, az az illető közösség (nép) életviszonyaitól és körülményeitől függ. Pl. amely nép gyakran kerül veszedelembe, az a legfelső hatalmat főképpen mint szabaditót, megmentőt fogja föl. A határozott eszmék testet, formát öltenek (pl. a legfelső lény eszméje). Az egyén lelkében élő határozatlan képzeteket és fogalmakat tehát az együttélés, a közlekedés, az érintkezés teszi határozottakká, éppen úgy, amint a szülő vagy dajka meséje is határozatlan, amíg a lélekben készül, de közlése és elmondása által és után elveszti e tulajdonságát, részint az alkotó visszaemlékezése, részint a hallgató ellenőrzése következtében. Az emberek társulása folytán az erkölcsi eszmék is izmosodnak, kibővülnek, szaporodnak és tudato- sabbakká lesznek. Mindamellett összeolvadnak a vallásos eszmékkel, tehát visszatér az a régi állapot, amelyben a vallás egyúttal erkölcs. Ennek az összeolvadásdialektusára, az eszünk is az ő fejével gondolkodik. Mindnyájan megtehettük már azt a megfigyelést, hogy egy általunk megtalált igazságot közölve másokkal — egy-két hét leforgása után az a más mondja el ugyanazt, mint egy általa felfedezett igazságot. Az emberben egyáltalán több a majomképesség, mint azt hiszi. Csakhogy a majomképesség nem merül ki pusztán az ízléstelen külsőségeknek az elsajátításában, hanem ez ízléstelenségekkel együtt egy egész életet maghatározó ferde világfelfogás is épp oly könnyen férkőzhetik az ember szivéhez. Mert sajnos, a legtöbb esetben nem az ember változtatja meg a környezetét, de a környezet formálja és változtatja az embert. Van a tenger világnak egy érdekes lakója, amelyről a természettudomány azt tanítja, hogy annyiféleképpen változtatja meg színét, mint ahány szinü környezetbe kerül. A tenger zöld növényzete között ő maga is zölddé lesz. Ha piros korallok közé kerül, magára szedi a korallok piros színét. A fehér tengeri rózsák között fehérbe öltözik. Az ember is, hasonlóképp ehhez a kis tengeri állatkához így alkalmazkodik, szinte öntudatlan a környezethez. Felveszi a környezetnek szinét, megszokja durva hangját vagy finom modorát, eltanulja nak az a magyarázata, hogy az emberek közti viszony szabályozására képtelenek a magukat mindentől függetleneknek érző és társulás után is önző egyedek. Az igazságtalanságot szenvedő ember, rendszerint a gyengébb, a legfelső hatalomtól várja annak a megszüntetését; az igazságtalanságot elkövető pedig, rendszerint az erősebb, ama hatalomban látja cselekedeteinek birá- ját. így válik a vallás erkölcsi tényezővé, még pedig annál hatalmasabbá, minél sűrűbben fordúlnak elő az emberek közti ellentétet és egyenlőtlenséget keltő körül niények, — amelyek tudvalevőleg állandósúlnak — végre azután a vallásos tudat fölszívja az ember összes erkölcsi képzeteit, a vallás az erkölcsöt. A tömeg. Az együttélés vágya részint az emberi természetben rejlik, részint az emberi szükségletek fejlesztik ki. Bár a társulás után az embernek meg kell változnia, egyéni ösztöneinek, hajlamainak, vágyainak, szenvedélyeinek hatalma alól ekkor sem szabadúl ki, minthogy azok csak korlátok közé kerülnek, de meg nem szűnnek. A korlátokat a közösségből fakadó igények állítják föl, mert nélkülök az együttélés igen nehéz, sőt lehetetlen. Másrészt azonban az együttélés következtében létrejövő újabb állapot újabb vágyakat, szenvedé lyeket stb. teremt, amilyenek a tömegvágy, tömegszenvedély, amely a sok egyed érzelmeinek nemcsak összege, nem is a sorozata, hanem valósággal magasabb hatványa. Ugyanis a tömeg egyedeiben lakozó érzelmek egymást erősitik, fokozzák, még pedig az egyedek számával, azaz a tömeg nagyságával hatvánemes ambícióit, vagy sivár gondolkozását. Ezért kell óvatosan élnie ama jogával, hogy kikkel tartsa fenn az érintkezést. Áll ez úgy a férfiakra, mini a nőkre is. És mikor a nő vagy férfi ilyen körültekintéssel válogatja meg társasági körét, akkor az ő legtermészetesebb jogát gyakorolja. Elvégre, ha természetesnek találjuk azt, hogy a nő, amikor bemegy a divatkereskedésbe, nem veszi meg a legelső kalapot, amit a kezébe adnak, hanem kiválasztja először a megveendő kalapnak szinét, megpróbálja az alakját s csak azt veszi meg, amely az ő Ízlésének leginkább megfelel (igaz, hogy rendszerint ez a legdrágább), szóval időt, gondot, fáradságot, pénzt nem sajnál azért, hogy végre a neki teljesen megfelelőt megtalálja, hogyne volna természetes az, hogy azokat is megválogassa a maga lelki igénye, benső Ízlése szerint, akikkel ez ismeretséget fenn akarja tartani? Elvégre az a kalap csak egy szezónnak szól, de egy ismeretség esetleg egy hosszú élet megbánásának szólhat. Az a kalap csak a külső formát határolja, de a nem megfelelő ismeretség meghatározhatja egy egész életre kihatólag szellemi életünk menetét. Természetes, hogy amikor én a társaséletről beszélek, akkor inkább csak arra gondolok, hogy ki hogy
