Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-05 / 14. szám
2. oldal. Evangélikus Lap. 14. sz. 1913. április 5. erkölcs között alig van válaszfal, az együttélés megtermékenyíti mindakettőt, az egymáshoz való símulás megindítja a vallásos és erkölcsi eszméknek külön, de mégis egy úton haladó tevékenységét, az együttélésből fakadó viszonyok a vallás és erkölcs munkája számára új teret nyújtanak, elveik szerint igazodnak, de vissza is hatnak rájuk. Az együttélés hatásának legjelentékenyebb eredménye mindenesetre az, hogy a vallásos érzületet és felfogást, az egyéni léleknek a sajátját, az együttélők közös tulajdonává, egyöntetű tevékenységévé teszi: a történelmi idők hajnala már látta a kialakult vallást, illetve vallásokat. A vallás tehát már nem az egyéné, aki különben maga is megváltozik, hanem a közösségé. Az egyénbe, mint a közösség tagjába, nemcsak a saját lelki tevékenysége oltja be a vallásos tudatot, hanem a közösségnek erre irányuló tudattalan vagy tudatos munkája, vagyis a vallásos képzet-alkotás régebbi természetes lassú folyamatát felváltja az ujabbi, mesterséges, de gyorsabb folyamat. Mindazt, amihez saját lelki működése utján (érzés, gondolkodás) jutott az ember, most már külső hatások (tanitás, szoktatás, kényszerítés) segítségével szerzi meg. A vallás természetének, lényegének vizsgálatában ennélfogva azok a vonások jönnek figyelembe elsősorban, amelyek a közösség együttes és egységes meggyőződésének elemei. A közösség a vallás keletkezésének, első és leghatékonyabb működésének idejében még „tömegének tekintendő, már azért is, mert a vallásnak első feladata éppen a már megalakult, de még forrongó közösségnek a rendben, illetve féken- tartása a vallásos és erkölcsi képzetek, fogalmak és TARC A. A társas érintkezésről. A „Losonci Ev. Nőegylet“ te&estólyón felolvasta: Wolf József. (Folytatás.) Az evangeliom is odaállít bennünket az életbe. Az a kötelességünk, hogy ott forgolódjunk az emberek között és úgy töltsük be hivatásunkat. Sohasem állottak emberek messzebb nemcsak a keresztyéni élettől, de az emberi élettől is, mint azok az egyptomi keresztyének, akik naphosszat tétlenül pihentek a sivatag forró homokján és várták az isteni kijelentést. A mester nem tétlen szemlélődésre hív fel bennünket, de az életbe küld: „Menjetek el széles e világra.“ Igaz ugyan, hogy azt is mondta: „Őrizkedjetek az emberektől.“ Viszont azonban az ő személyes élete példájával mutatta meg, hogy miképpen kell forgolódnunk a világban azok között az emberek között, akik közé úgy küld el bennünket, „mint juhokat a farkasok közé.“ Mikor én a világról beszélek, nem értem alatta a mindenséget. Nekünk kis embereknek a világ a társadalomnak csak egy szűk körére szorul össze. Csak eszmék meggyökereztetése által. A vallás alapja a vallásos érzület: emebben a legfelsőbb erő keresése és megismerése, mint vágy jelentkezik, amabban a legfelső lény már határozott jeleggel, egyéniséggel bir. De miért társulnak az emberek? Mert a társulásban erő rejlik, amelytől jót, hasznot vár az ember. Ebben az erőben vannak jó s vannak kártékony elemek, az előbbieknek erősítését, az utóbbiaknak gyengítését és elfojtását várja az ember a legfelső erőtől, amelyhez a vallás vezeti őt: így válik a vallás a tömegélet szabályozójává. Főfeladata éppen ama kártékony elemek fékezése, amelyek az emberi közösséget értelemnélküli tömeggé teszik így kerül együvé és egymással szembe az egyes ember leikéből sarjadzott vallásos érzület — új formájában — az egyedekből alakúit tömeggel. Az előbbinek kell felül lenni, de hogy ezt elérje, figyelemmel kell lenni az utóbbi sajátságaira. Innen van, hogy amint az egyénnek sokról kell lemondani a közös megmaradás és együttlét érdekében és az ezekből származó előnyök fejében, úgy a vallásos érzületből is sok vonás eltűnik, amíg vallás lesz belőle. A vallás genezisének vizsgálata vezetett rá annak az ismeretére, hogy a vallás (a különböző vallások) alapeszméi, képzetei és fogalmai azonosak minden rendszerben. A világ keletkezése, a legnagyobb hatalom, az embernek ettől való függése, az iránta való föltétien hódolat és engedelmesség, az erkölcsi fogalmaknak hozzá való igazodása: kb. ezek minden vallásnak alapeszméi. Az eszmék, noha eleinte igen határozatlanok s sokszor nem egyebek, mint az emberi lélek„művész hazája széles e világ“, csak a kiváltságosaknak jut osztályrészül az, hogy szélesebb körben érintkezzenek az emberekkel. Nekünk a társadalom csak azt a pár embert jelenti, akikkel összeköttetésbe vagyunk s akikkel ezt az összeköttetést, ha igazi emberi életet akarunk élni, meg is kell tartanunk. Az embernek kötelessége, hogy résztvegyen a társadalmi életben, hogy azonban a maga társaságát saját maga választhassa meg, ez az ő egyik legszentebb és legfelelősségtelje- sebb joga. Olyan jog ez, amelynek helyes alkalmazása egész életére, fejlődésére, szellemi és erkölcsi felfogására döntő befolyású. A magyar példabeszéd is azt mondja, hogy madarat tolláról, az embert barátjáról ösmerhetjük meg. Már e példázatban is benne foglaltatik a figyelmeztetés, hogy az ember óvatosan járjon el akkor, amikor kiválasztja azokat az embereket, akikkel összeköttetésben akar élni. Mert sokkalta döntőbb és nagyobb hatással vannak reánk az emberek, akikkel érintkezünk, mint azt mi közönségesen gondoljuk. Nemcsak idegenszerű dialektusát szokjuk meg egy embertársunknak, akivel sűrűn találkozunk, de a gondolkozását is. Sőt nemcsak megszokjuk, de mint a nyelvünk rájár az ő