Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-03-29 / 13. szám

1913. március 29.

Evangélikus Lap. 13. sz.

5. oldal

és viselet mellett nem zárja ki az üdvöt. (I. Tim. 2. 15; 5. 14) Aszkétikus magatartása a gyengébb lelkiismeretűkre való tekintettel barátságos alkalmazkodás, amelyből in praxi általánosan kötelező normát formálni nem akart. Elvileg minden aszkétikus megkötelezéstől szabadnak tudta magát. Nála a szeretetet illeti meg a primátus, a jog és a szabadság fölött.

Ezzel szemben az őskeresztyén ethika törvény szerű, aszkétikus jellegűvé vált Annak oka a későbbi zsidóság, a platonismus, a stoikus bölcselet s a gnos- ticismus dualistikus befolyása. A halófélben levő, név- leg keresztyén, de lényegében pogány jellegű római imperium idejében az aszkézis vett erőt a keresztyénség morális arisztokratiáján.

A román-germán népet nevelő középkori pápás egyház az aszkétikus életideálhoz ragaszkodott. A lovagrend Minnesángereinek érzékies szerelmével, a fejlődő városok iparával és kereskedelmével, a tőke felhalmozásával, sőt még a klérus és szerzetesség világias életmódjával szemben a hivatalos egyház az aszkézist vallotta, amin az olasz renaissance újabb klasszikus pogánysága sem változtatott.

A reformátió megdöntötte az aszkétikus életideált Luther az istenországa erkölcsi világrendjébe a házat, hivatást, az államot, a tudományt, a művészetet s az ipart és kereskedelmet is beállította, bár másrészt Melanchthonnal egyezőleg a böjtöt, mint a test fegyelmedét is ajánlotta. Így aztán a böjt a hitvallásos könyvekbe is belekerült.

A svájci reformátorok sem barátjai az aszkézisnek s Zwingli a keresztyén ember szabadságának álláspontjára helyezkedett. Behatóbban nyilatkozott nagyhírű Institutiójában a böjtölésről Kálvin. Mert£T ószöv. törvényszerű jellegénél fogva nagyon ajánlja azt az egyes embernek s a gyülekezetnek egyaránt. A középkori aszkétikus gyakorlatok s az ószöv. rigorisztikus fegyelem voltak reá befolyással. Aszkétikus arculatja van a a mystikának s az óprot. orthodox egyháznak is, ahol „az Urnák keresztjében a világtagadás symbolumát“ látták.

A pietismus az orthodoxia merev dogmatismusával szemben a maga intensivebb keresztyén szeretettevékeny- ségében bizonyos aesthetikai élvezetektől (játék, szinház, tánc stb) való megtartóztatásra szorította az aszkézis fogalmát és gyakorlatát, amiben a herrnhuti testvérgyülekezet is követte. Nemesítőbb színezéssel és aggrc- szivebb jelleggel követte azt a methodismus is Észak- amerikában. És sajátságos sociális egészségügyi célok szolgálatában áll az aszkézis az alkohol elleni küzdelemben napjainkban.

S mégis a szorosabb evang. értelemben vett aszkézis a bűn általános tapasztalati valóságára és óriási romboló hatalmára való tekintettel erkölcsi céloknak szolgálatában áll. Fejleszti az önuralmat, fékezi a vágyakat s megtanít a psychikai életenergiára. Példa rá a gyninastika s a katonai kiképzés napjainkban. Sőt még

tovább is mehetünk és azt mondhatjuk, hogy az erkölcsi élet távolabbi értelemben véve aszkézis útján valósul. Erkölcsi személyiségekké, Schneller szerint: ethizált egyéniségekké csak aszkézis, azaz áldozat és ön megtagadás útján lehetünk. Már maga az isteni gondviselés is aszkézisre gondolt, azaz a szenvedés, betegség és szegénység iskolájába állított be bennünket. Hisz keresztyén gondolat, hogy a szenvedés nélkülözhetetlen nevelői segédeszköze a mi erkölcsi tökéletesedésünknek. Nem kisebb ember, mint Hase, a nagynevű liberális egyháztörténetíró mondotta, hogy a népek és nemzetek a szenvedések iskolájában tanultak meg imádkozni és dolgozni Ha igaz az, hogy „világzajában fejlődik a (keresztyén) jellem“, úgy az a világ tapaszta- latszerűleg küzdelmekkel és szenvedésekkel telt világnak mondható.

S ezzel a mai római kath aszkézis terére léptünk át, amelynek ismertetésénél kiváló szerzőnk Linsenmann és Koch középkori, Aquinói Tamás szellemi „morál- theológiai tankönyveit“ követi. Itt kimutatja azt a rettenetes nagy ellentmondást, amelybe a kath. morálrendszer téved azzal, hogy különbséget tesz a mindnyájunknak szóló evang. parancsok (praecepta) s a csak kevés kegyeltnek szóló ev. tanácsok (consilia) között s elsőknek követése közönséges világi, utóbbiakké magasabb fokú szerzetesi erkölcsi tökéletességet eredményez. Hisz’ a keresztyén ember feladata a folytonos tökéletesedés, megtérés és megszentelődés és nincs az életnek olyan mozzanata, mely ne esnék a törvény és subjektive véve a kötelesség szempontja alá. A kötelesség normáján kívül vagy felül álló cselekedet reá nézve nem létezik. A kér. ember mindent tehet a Krisztus által (Phil. 4. 13).

• De nézzük csak egyenként az ev. tanácsok aszkétikus vonásait. Itt van mindjárt a nőtelenség. El is tekintve a papi és kolostori élet közismert sexuális bűneitől és rettenetes benső küzdelmeitől, isszonyú bűnt követ el a római egyház azzal, hogy papjait, szerzeteseit és apácáit Pál apostol tilalma (I. Kor. 7, 9) ellenére a nőtelenség fogadalmával terheli meg és ezzel erősebb aszkétikus követelményekkel lép föl velük szemben, mint a házasokkal szemben. Hisz a házas élet intensivebb erkölcsi szereteterőre sokkal több alkalmat ád a nőtelennél. Példa rá Schleiermacher, Arndt, Fliedner, Wichefn és legújabban Bodelschvingh. Aki tehát a családalapítás helyzetében van, az arra erkölcsileg kötelezve is van. S hogy különösen a lelkipásztorkodás áldásosabb a nős, mint nőtelen élet mellett, azt azok a fényes eredmények igazolják, amelyekkel a jó Isten az ev. papi házat megáldotta. Mint Baur V. műve adatokkal igazolja: a német ev. papi ház valóságos ethikai kulturcentrum, az istenországa megvaló- súlásának szinte kiválasztott talaja.

A másik két tanáccsal: a szegénység és az engedelmesség fogadalmával rövidebben végezhetünk. így