Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-11 / 2. szám
III. évfolyam. 2. szám. Budapest, 1913. január 11. EVANGÉLIKUS LAP EGYHÁZI, ISKOLAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Szombatonként jelenik meg. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. II., Fő utca 4, ahova a lapot illető mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: SZTEHIO KORNÉL TárMzcrkeaztök: SZOrs GÁBOR «■ sZIMONIDESZ LAJOS Főmunkatinuk: HOKNYANSZK Y ALADÁR «■ SZELÉNYI ÖDÖN dr. AZ ELŐFIZETÉS ÁBA : Egész évre 14 K, félévre 7 K Egyes szám 40 fillér. HIRDETÉSEK DIJA Kéthasábo» egész oldal egyszeri hirdetésért 2B kor., féloldal 14 korona, negyedoldal 7 korona. Kisebb hirdetések (pályázatok) minden szóért 6 fillér. Többszörös hirdetéseknél megegyezés szerint Tartalom: Az írás. — Szimonidesz Lajos: Harnack és a Traub ügy. — Hiittl Ármin: A vallástanárok és s.-lelkészek helyzete az ev. egyházban — Nein János: A zsinati törvényjavaslat a budapesti egyházak egyesítéséről. — Külföld. — Különféle. Szerkesztői üzenetek. — Pályázat. Az írás. Lukács ev. 2, 25 jézus pedig gyarapodik bölcsességben és testének dllapotjában és az Isten és az emberek előtt való kedvességben. Az isteni jóság és kegyelem folyton megújul felettünk s reánk árasztja áldásait: Isten „az <3 napját feltámasztja mind a gonoszokra, mind a jókra és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.“ Ezt a hangtalan, nem szavakban, hanem a természet folyásában megnyilvánuló szeretetet már régóta nem érti a természet öléről elszakadt, magának mesterkélt életviszonyokat teremtő ember. Neki próféta kell, aki megérezze azt a végtelen jóságot, mely a nem válogató kegyelemben megnyilvánul s aki ezeket a sejtéseit szavakba foglalva hirdesse és prédikálja, hogy „jó az Úr s mindörökké megmarad az ő kegyel* messége,“ aki meggyőzzön bennünket arról, hogy mi a mennyei Atyának gyermekei vagyunk. Gyermekei, kik egybe akarnak forrni vele s az ő szeretetét a világon mindennél többre becsülik!... Ezt akarta Jézus megértetni az emberekkel, ez volt az az új világosság, mely az istenfiúság glóriáját vonta a küzködő, tévelygő, csüggedő emberiség feje köré. Mikor Jeruzsálemben hallgatta az írástudók beszédét s kérdéseket intézett hozzájuk, ki gondolta volna, hogy valamennyi mestert felül fogja múlni, ő lesz az egyetlen .Mester,“ ki új tanítás s világot megváltó érzés magvainak a hin- tegetője?! ... Ki volt a mestere, hiába kérdjük. Hogyan fejlődött azzá, ami lett azt sem tudjuk megmondani. De ez nem is fontos. Elég, ha ismerjük őt mint kész embert, mikor elment rz evangéliumot prédikálni. Tanításából így is látjuk, hogy nem misztikus tanokon nőtt nagyra s hogy népének a tudományába sem merült el, mely a valósággal való teljes meghasonlást és a betű előtt való teljes meghódolást követelt volna tőle. Ö a bölcseségben gyarapodott, amint Lukácsnál olvassuk s ezzel őrizte meg azt a lelki szabadságot és eredetiséget, mely őt és tanítását minden tudálékosság fölé emeli. A bölcseségben kell gyarapodnunk ha az ő nyomdokiba akarunk lépni. Tudni eleget tudunk, ez a tudás azonban nem válik vérünkké s nem érlelődik bölcseséggé bennünk, nem fékezi indulatainkat s nem irányítja akaratunkat. Tudásvágyunkat aprópénzzel is ki hagyjuk fizettetni, pedig az igazi tudás Istennek és az ő jóságának az ismerete. Ezt a tudományt Jézustól lehet legtökéletesebben elsajátítani. Ha ő reá bízzuk magunkat, Isten csodálatos jóságát fogjuk mindenben látni; ha vele együtt Isten gyermekei igyekszünk lenni, akkor közelebb jutunk ahoz a célhoz is, hogy kedvesek legyünk Isten és az emberek előtt.
