Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-29 / 13. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 13. sz. 1913. március 29. ez szükségesnek fog mutatkozni, a kath. hívekre adót is kivethessen ; 5. hogy a plébánosok a hitközség közgyűlése által legyenek megválasztva. Az ily autonómiára a magy. kath. egyháznak feltétlenül szüksége van, mert ha a katolikusok maguk nem gondoskodnak idejekorán arról, hogy az a százados botrány, amely a katolikus egyházi vagyon kezelése körül nálunk észlelhető, végre megszűnjön, akkor a szekularizáció kérdése nálunk már a közel jövőben elementáris erővel fog megoldást követelni és ez a megoldás aligha lesz kedvező a katolikus egyháznak. Arról a nagyszerű eszméről, hogy a tanulmányi alap a jezsuitáké s mint az ő tulajdonuk nekik adandó ki, egy legközelebbi cikkben fogok elmélkedni. Sztehlo Kornél. IRODALOM. Az aszkézis. k Hilgenfeld féle „Zeitschrift für wissenschafti. Theologie“ ez évi I. füzetében figyelemreméltó nagyobb tanulmány jelent meg az aszkézisről Jacoby H. königsbergi egyet, theol. tanár tollából. Gondolatmenetét a következőkben ismertetjük: minden szín, elhelyezné egy puszta szigetre — ha aztán egy pár év múlva elmenne, hogy viszontlássa galambjait, nagyon meglepő tapasztalatot tenne. Azt kellene látnia, hogy a szín és alaki különbség a galambok, illetőleg utódaik között teljesen eltűnt. A külön- féleségnek, a régi kecses formáknak semmi nyoma. A galambok mind egyforma alakú, tompa szürkeszínű galambokká lettek, olyanokká, mint a velencei Márk- téri galambok. Nálunk tehát a tervszerű gondozás, táplálás, tenyésztés, a domestikáció hozta létre ezt a változatosságot. Mihelyt ez megszűnt, megkezdődött az elsatnyulás. Így van ez az ember szellemi életével is. Mihelyt az ember abból a civilizált környezetből kikerül, amely lelkét eszmékkel, igazságokkal, szellemi értékekkel foglalkoztatja s testi életét a modern élet vívmányaival kényelmesebbé teszi, mihelyt e környezettel szakít, azonnal megkezdődik nála is az elsatnyulás. Hallottam, hogy az erdélyi havasok alján élő oláhoknál az a szokás, hogy kora tavasszal összehajtják a falú birkáit s egynek a gondozására bízzák, aki már kora tavasszal kihajtja a birkákat a hegyek közé és csak késő ősszel jön vissza a nyájjal. Az a nyomo- rúlt pakulár körülbelül 7 hónapig a legprimitívebb társadalmi viszonyok között él birkái és kutyája társaságában. Csoda-e, hogy nemcsak félelmes külsejében, A bizonyos élvezetektől való megtartóztatást hirdető aszkézissel az áldozat analógiájára gyakrabban találkozunk a vallástörténelem folyamán. Izráel népe ismeri, a későbbi zsidóság kívánja s a görög római világ sem idegenkedik tőle. Jézus elitéli és tanítványai sem éltek vele. (Máté 9. 15; 11. 18—19; 18. 20) A pusztába sem ment azért, hogy ott bőjtöljön, hanem hogy csendes magányában előkészüljön nagy messiási hivatására. A házasságot szentségnek tartotta, bár nem tagadta, hogy az isten országában való munkálkodás a nőtelenséget is javasolhatja. (Máté 19. 17.) A vagyon értékét is elismerte s a gazdag ifjúhoz intézett felszólítása csak azt jelenti, hogy meddig mehet Krisztus valódi tanítványainak áldozatkészsége az istenországa szolgálatában. Mert hát ez az ország nála a legfőbb szempont s minden erkölcsi cselekedet legfőbb normája és kritériuma. Az aszkézissel elvileg csak Pál apostol foglalkozott. Hogy alkalmilag az aszkétikus jellegű zsidó-szertartásokat betartotta, kétségtelen. (Ap. csel. 18. 18; 21. 22; I. kor. 9. 19—22; I. kor. 7. 5.) Elvileg azonban az aszkézissel szembe helyezkedett. Csak a házasság kérdésében árul el aszkétikus vonást. A nemi ösztön kielégítésétől való megtartóztatást bizonyos karismához köti. Gondolata az, hogy a házas ember szive meg van osztva s csak a nőtelen szentelheti magát egészen az istenországa feladatainak. De koronként kevésbé biztos ítélete dacára méltányolni is tudja a házasságot. A gyermekek nemzése és nevelése keliő erkölcsi érzület hanem szellemi élete tekintetében is alig van egy lépésnyire az ősembertől. Sőt nem is kellett volna olyan messze mennem példáért. Emlékszem, hogy mint orosházi segédlelkészt valósággal zavarba ejtett egy alföldi juhászember végtelen bárgyú, esetlen megjelenése. Akadozó beszéde, nehéz észjárása miatt hülyének néztem, csak később jutottam reá, hogy ez az állapot az ő foglalkozásával jár. Elvégre nem lehet az ember sziporkázóan szellemes, ha egy olyan társaságban tölt el egy egész életet, ahol szamárral, kutyával, birkákkal kell a gondolatait kicserélni. Nem folytatom a példák felsorolását, mert érzem, hogy csak olyan igazságot bizonyítgatok, melynek valóságáról mindnyájan meg vagyunk győződve. Az embernek szüksége van az emberek társaságára. Aki magát ebből a társadalomból kiszakítja, ha vallásos motívumokból is cselekszi, nem szent, hanem különc. Jézus is azt mondja a hegyi beszédben: „Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem, hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat!“ (Folytatása köv.)
