Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-16 / 11. szám

1912. március 16.

Evangélikus Lap. 11. sz.

3. oldal

árváikról tud gondoskodni, meg fogjuk tudni csinálni azt az alapot is, amely a gyakorló lelkészeknek a megélhetést lehetővé teszi.

Sokat törtük és törjük a fejünket azon, mikép lehetne a reformáció ünnepét méltóan megünnepelni. A felmerült tervek közül eddig egyik sem bír népszerűséggel és talán azért is lassan folynak a gyűjtések. Nem lenne-e méltó megünneplése a reformációnak ha 1917-ig a lelkészalapnak egy millió koronát tudnánk összegyűjteni ?

Sztehlo Kornél.

1917.

Az evangéliumi protestáns világ nagy ünnep előtt áll. Sok szó esik hazánkban is az 1917. méltó megünnepléséről. Folynak is a készülődések. Hisz a magyar szeret is nagyon ünnepelni. Vannak neki öröm- és gyásznapjai; az örömnapokon nemzeti kokárdát tűz föl, a véres emlékű ünnepeken gyászszalagot köt, karácsonykor a fólgyult gyertyák ezrei lopnak be egy kevés karácsonyi hangulatot a szivekbe, husvétkor bimes tojásokat festenek s ami aztán mindannyi ünnepet jellemzi s ami tulajdonképpen — hogy úgy mondjam — az ünnep lényegét alkotja: emelvényekről vagy szószékekről „magasröptű“ beszédek hangzanak föl.

A szónok befelé mosolyog s titkon és megelé gedetton gratulál önönmagának, az ünneplő hallgatóság pedig szent ahitattal figyel s közben-közbon a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség s Krisztusi Szeretet hangzatos szavainál tetszését fejezve ki helyeslőig bólintgat — s ahol helye van: vivátot is kiált s tapsol is — s azután hazamegy s a gazda leszidja a cselédet, a cseléd visszamordul a gazdára s megkezdődik újból a köznapi élet. De azért büszkén veri a mellét, hogy ünnepet szentelt, ünneppel áldozott a nagyok szellemének s üstökénél fogva egy-két dohos eszmét is előcibált a múltnak ködéből. Dohosat, mert hisz azt csak ünnepnapokon szokták szellőztetni. De, hogy az az eszme céllá magasztosuljon, tartalmat nyerve életté legyen, valósággá izmosodjék s hogy még a hétköznapokat is ünnepnapokká szentelje, de amely ünnepnapnak lényege nem az üres szó, a cifra beszéd, hanem a tartalmi valóság, az ami ünnepeinknek valódi célja nem igen szokott lenni.

Az pedig, ami egyedül és kizárólag tenné az ünneplést igazi és méltó ünneppé: hogy az eszmét, amely valaha fölvettetett, tovább vigyük, tovább fejlesszük, az új kor szellemének megfelelőig új tartalommal töltsék meg s ha szólunk, arra igyekezzünk, hogy minden szavunk a ma gyermekéhez szóljon, a ma gyermekének lelkét ihlesse meg és gyújtson szent lángolásra s annak érzés- és gondolatvilá gát foglalkoztassa — ez a törekvés vajmi kevesek szivében vert eleddig gyökeret.

a megegyezés erkölcstelenek dolog, az egyének pedig lehetnek erkölcstelen, de a törvény nem dek- retálhat erkölcstelenséget. Mintha csak az a .Justicia istennő szólalt volna meg, akinek a szeme be van kötve. Miattam lophattok, rabolhattok, gyilkolhattok, csak én ne lássam. De nem azért van ám a Justiciá- nak a szeme bekötve, hogy az életet ne lássa, hanem azért, hogy ne tegyen különbséget azok között, akik hozzáfordulnak.

Éppen az a baja a mi igazságszolgáltatásunknak, hogy a biró a paragrafusokba bújva az életet látni nem akarja, de azt, hogy ki kér igazságot, sajnos, igen gyakran, bekötött szemmel is látja.

Nincs az a törvény, amely megakadályozni tudja azt, hogy igazságtalanság no történjék. De a törvény ne akarjon ott kizárólag a jogosság szempontjából kényszert gyakorolni, ahol a kényszer alkalmazása lehetetlen és célhoz nem vezet. A szeretet ethikai világában a törvény nem parancsol. Oda tehát bele ne nyúljon, hanem maradjon meg saját terrénumán és alkalmazza a megtorlás eszközeit kíméletlenül azon a téren, amelyen ő az úr. Ha azt találja, hogy valamely házastárs engesztelhetlen gyűlöletének konzekvenciáival a másoknak jogait sérti,

ezen a téren büntessen és adjon elégtételt. Alkalom nyílik neki erro a házassági viszonyból származó vagyoni kérdések rendezésénél és a gyermekek elhelyezése kérdésében.

És az a sajátszerű, hogy jogrendünk, amely kíméletlen tud lenni ott, ahol a bontás kérdéséről van szó, a házassági viszonyból kifolyó vagyoni és gyermokelhelyezési kérdésekben a legnagyobb igazságtalanságoknak nyit tárt kaput. Látni fogjuk ezt néhány példából.

Elfogadta a törvénykezési gyakorlat, hogy a nőnek, aki férjétől különél, csak akkor jár nőtartás- dij, ha ő maga egészen ártatlan és nem jár, ha a különélés előidézésében ő is vétkes. Nőtartásdijai tehát csak a valóságos angyal kap, de nem emberi természettel biró nő. Ha a férjnek sikerül bizonyítani, hogy az általa vérig sértett, porig megalázott felesége azt mondotta néki elkeseredésében, hogy „gazember“, ez a nő már nem kap tartást. Hiába védekezik a nő, hogy már nem bírta, hogy kitör: belőle az indulat. A bekötött szemű .Justicia nem látja az életet, hanom hallja a tanút és irgalmatlanul elutasítja a nőt.

Sokkal igazságosabb e tekintetben a német tör