Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-24 / 8. szám
8. oldal Evangélikus Lap 8. sz. 1912. február 24. Azért mindkét intézményünk érdekében kívánatos, az eddigi uzus fenntartása azzal a különbséggel, hogy mindakót közgyűlésnek megfelelő idő álljon rendelkezésre, még pedig vagy egy napnak a megoldásával, vagy ami helyesebb, a vallásos estély megró viditósóvel s a Luther társaság közgyűlésének annak keretében való megtartásával. A Gyámintézet közgyűlésével nem foglalkozom, mert elismerem, hogy azok mindig magas színvonalon állottak s tárgysorozatuk minden pontja jól elkészitve került a közgyűlés asztalára. A Luther Társaság közgyűléseiről — sajnos — ez nem mondható. Bár elfogadom a társaság nagyérdemű elnökének érvelését, hogy a rövidre szabott idő teszi lehetetlenné a közgyűlés elé kerülő tárgyakkal való komolyabb foglalkozást, de hogy ez a rövidre szabott idő, mily kellemetlen helyzetet teremt, mutatja a társaságnak Besztercebányán tartott jubiláns közgyűlése, ami minden inkább volt, mint jubiláris s határozatai is magukon viselték a kapkodás bélyegét; mint pl. az „Evangélikus Családi Lap“ megszüntetése. Ugyanis a társaságnak 16 éven át jól-rosszúl szerkesztett hivatalos lapját 1912. január elsejével beszüntetni határozták el, hogy helyébe a dunántúli ev. lelkészegyesület ajánlatára, ennek hivatalos lapját a Harangszót tegyék, de csakis a társaság szerényebb igényű tagjai számára, mig a műveltebbek részére havonként megjelenő magasabb színvonalú folyóirat kiadását helyezték kilátásba. A Harangszó szerkesztője azért, hogy lapja a társaság hivatalos lapja lehessen s igy a rendes tagok is megkaphassák, évi 1000 korona segélyt kért. A nov. 16-án tartott közgyűlés azon indokból, hogy a lap októbertől márciusig hetenónt jelenik meg, 3500 koronát ajánlott fel. A f. é. január 16-án tartott rendkívüli közgyűlés, az ezen ügyben pro et contra elhangzott vélemények hatása alatt akként határozott hogy megadja ugyan a Harangszónak a 3500 korona segélyt, de csak 1912. szept. elsejéig, amikor is megindítja a tervbe vett folyóiratot. A társaságnak lapjaival való eme kísérletezését óhajtom jelen soraimmal olyan irányba terelni, ami komoly megfontolással talán dűlőre vihető. E napokban jelent meg a gyámintézetnek Bognár Endre főjegyző, a lovászpatonai lelkész szerkesztésében megjelenő hivatalos lapja a „Gyámintézet.“ Nem tudom, hogy ez a lap hány példányban jelenik meg, csak azt tudom, hogy évenként hat számban. De aki ezt a lapot gondosan átolvassa, önkéntelenül is megvalósítva látja a Luther Társaságnak oly nehezen megszüntető tervét. Mert annak a célnak amit a társaság keres, talán jobban egy lap sem felelhet meg mint a Gyámintézet. Csak czimét kellene megváltoztatni s a társaság nyugodt lélekkel tehetné hivatalos lapjává. Annyi evangéliumi Ízzel, annyi egyháziassággal, gazdag elmés tartalommal van ez a lap megtöltve, s oly szerkesztői ügyességről tesz bizonyságot, hogy szinte csodálatos, hogy ezt a lapot eddig teljesen figyelmen kívül hagyták. Művelt és kevésbé művelt egyaránt haszonnal olvashatja, mert mindenki találhat benne lelkének épülést, áhítatot és lelkesedést egyháza iránt. Ha kisebb terjedelemmel kéthetenként jelennék meg, a Harangszóra fordított 3500 korona ennek a lapnak adva, bizonyára meghozná a társaságnak gazdag kamatját. Bognár Endre huszonötév óta szerkeszti ezt a lapot, díjtalanul csupán a szent ügy iránti lelkesedésből s ma is csak „Ebenhaezert“ állít munkájának, hogy „mindeddig segitséggül volt neki az Úr.“ A közös vándorgyűléseken elhangzani szokott szép és fenkölt eszméknek, közös tolmácsolója lehetne ez a minden- tekintben figyelemreméltó lap s amig érdemes szerkesztője oly nagy lelkesedéssel és buzgósággal száll síkra az e. e. e. gyámintézet érdekeiért, megfelelő támogatás mellett bizonyára megtenné ezt a Luther Társaságért is. A felvetett eszmét melegen ajánlom úgy az e. e. e. gyámintózet, mint a Luther Társaság intézőinek figyelmébe. Pap Géza. * Pap Géza ur cikkét szívesen közöltük mert egy kérdést vet fel, mellyel már hosszabb ideje foglalkozunk, de nem találtuk meg a kellő alkalmat a felszólalásra. A kérdés az, miképen kellene ami evangélikus egyházi sajtónkat berendezni, hogy az életképesen megálljon és egyszersmind az evang. egyház érdekeit legjobban szolgálja. Ezen kérdésre adandó feleletnél két tényt nem hagyhatunk figyelmen kívül. Az egyik az, hogy egyházi lapjaink olvasó közönsége, sajnos nem nagy. 500—600 előfizető a maximum, amire egyházi lap számíthat, azt is csak akkor ha egyedül van, de ha az előfizetőket egy másik vagy épen egy harmadik lappal kell megosztania akkor az előfizetési dijakból alig fedezhető a nyomdai költség, de sem munkatársak díjazására, sem szerkesztői tiszteletdijra nem jut semmi. Nem helyes utón járnak tehát azok akik, amint a Luther társaság és Pap Géza ur is a meglévő egyházi lapok számát még egygyel szaporítani akarják. Szerintünk az erőket nem szétforgácsolni, hanem egyesíteni kellene. A másik tény az, hogy azoknak száma, akik nálunk egyházi irodalommal foglalkoznak nem nagy, az ahhoz értők többnyire más munkával annyira el vannak foglalva, hogy nem is lehet tőlük várni, hogy az egyházi lapokat tisztán ügybuzgóságból lássák el szellemi termékekkel, amiből az következik, hogy minél gyöngébb a lapok anyagi ereje, annál gyérebb lesz az irók szellemi támogatása is. Nézetünk szerint tehát — miután arra alig
