Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-02-24 / 8. szám

1912. február 24

Evangélikus Lap. 8. sz.

9. oldal

lehet számítani, hogy az evangélikus közönség olvasási kedve a legközelebbi jövőben jelentékenyen fokozódni fog — a bajon úgy lehetne segíteni, ha a Luther Társaság egy oly lapot adna ki, amely a jelenleg létező két egyházi lapot, u. no. az „Örállót“ és az „Evang. Lapot“ feleslegessé tenné.

Evang. egyházi sajtónkra tekintettel a közolgő zsinatra nagy feladat vár, ha a Luther Társaság oly lapot tud létesíteni, amely ezzel a feladattal meg tud birkózni, az Evangélikus Lap szívesen félreáll.

(Seerk.)

Az eredendő bűn kérdése.

•

Azt mondja Tholuck, hogy a Genesis III. s a Római Levél VII. fejezető az élő keresztyénség tan épületének kettős pillére s az a szűk ösvény, amelyen az ember az életre jut el. Augustinus találó szava ezt igy fejezi ki: Descendite ut ascendatis 1 Azon alapul az eredendő bűn tana, amelynek kiinduló pontja Ádám bűnesése. Erről a kardinális kérdésről következőleg értekezik Violet a „Christliche Welt“ jelen évfolyamának 5. számában:

E tan szerint ősszülőnk az eredeti tökéletesség állapotában volt, mely az Istenhez való hasonlóság fejlődő tökéletességében állott s magában foglalta a szenvedésektől való mentességet, a test halhatatlanságát s a természet felett való uralmat. Luther szerint az inocentia puerilis állapota volt az inocentia virilissel szemben, amit az óprot. dogmatika figyelmen kívül hagyva túlságosan kiszínezte az eredeti állapot tökéletességét, hogy annál rettenetesebbnek rajzolja meg a bűnbeesés következményét. Lényege az, hogy Adám megszegte az isteni törvényt, amiben csodálatosan találkozott Éva hitetlensége Ádám gyengeségével s mindkettőjük nagyravágyása és önzése a tiltott gyümölcs élvezete utáni féktelen vággyal, mely vágy aztán az ösztönző ereje lett minden további bűnös akaratelhatározásnak és cselekvőségnek. A természetes nemzés további propagálója a bűnös vágynak. Ez eredendő bűn habituális jellegét a hitvallásos könyvek közül főlog a „Heidelbergi Káté“ 7. és 8. kérdése domborította ki. Kétségtelen, hogy az eredendő bűn keresztyén tana Pál apostolra, mint koronatanúra hivatkozhatik. A Római Levél V. fejezetének grandiózus helye mely az emberiség kettős sorozatáról szólva Adumtól a bűnt és a halált és Krisztustól a megigazulást és az életet származtatja le, képezi az eredendő bűnről szóló tannak erős építő alapját.

De Pálnál nz emberi bűnnek Ádámtól való leszármaztatása a zsidóságban gyökerezik, sőt o tanra a Parsismus s a manicháizmus is volt nagy befolyással. Augustinus traducianus lélektana szerint Ádám

eredendő bűne folytán a test és a lélek bűnössé vált — Krisztust kivéve — mivel természetfeletti módon született. Felfogása szerint tehát az eredendő bűn eredendő tnrtozást is foglal magában.

Az eredendő bűnnek ez az ősrégi tana teljesen modern felfogássá is vált, úgy hogy Augustinust bátran a lelki tulajdonságok átöröklése tekintetében Darvin és Haeckel mellé helyezhetjük. Sőt Erőss Lajos „ Apologétiká“-ja Lombroso-t hívja föl tanú- bizonyságul az eredondő bűn igazsága mellett, ki az ember összes tulajdonságait átörökölhetőknek mondja. Az újonnan megszületett egyént a szülök összes tulajdonságai befolyásolják. Az átöröklés egy végére- mehetetlen testi és lelki folyamat.

Ez előzetes fejtegetések után azt a fontos kérdést veti föl Violet, hogy milyen vallásos erkölcsi értéke van reánk nézve ennek a dogmának? Krisztus szájában hiába keressük e tant. Olyannak veszi az embert, amilyen valójában s a bűnre hajlandó és bűne miatt szenvedő emberi lelket uj isteni képmássá akarja átalakítani. Minden bűnöst közvetlen vallásos viszonyba helyez mennyei atyjával és Istenben nem haragvó birót, hanem bűnbocsátó, kegyelmes mennyei atyát s az emberben vigaszra szoruló gyermeket lát. Jézus vallása nem ismeri az eredendő bűn és a vele jaró tartozás dogmáját. S a régi görög egyházi atyák sem ismerték az eredendő bűn keresz- tyénségét.

Iá mégsem tagadhatjuk meg az eredendő bűn, mint az emberiség összbűne tanának nagy jelentőségét ha nem is az egyéni, hanem a kollektiv fölfogás tekintetében. Nem esetleges az, hogy a legnagyobb keresztyén gondolkodók, mint Pál, Augusz- nus és Kálvin vallották e tant. E dogmával vélték mélyíthetni az emberiség bűntudatát s általa emelni az isteni felsógesség és Krisztus üdvműve hatalmas gondolatát. A bűntudat mélyítése s a megváltási vágy energikus emelése volt az ő centrális gondolatuk.

De másrészt ki tagadhatná azt, hogy e tan veszélyezteti a vallásosságot, sérti a felelősség érzetét sőt a kétségbeesést is eredményezheti. így hát az előtt a dilemma előtt állunk: valljuk-e azt a tant amelyet Krisztus nem hirdetett s vallásosságunkra is veszélyes, vagy pedig annak dacára továbbra is hirdessük azt, mivel a modern természettudomány által is támogatott igazságot tartalmaz, sőt a bűntől és annak hatásaitól való tartózkodásra hívja föl a a szülőt, a nevelőt és minden embert? Egyiket sem a kettő közül, sőt itt is az aranyközépúton van az igazság.

Túlzásainak mellőzésével egyik igaz gondolateleme mindenesetre a jó és rossz tulajdonságok át- örökölhetése (I. kor. 4, 7) s az eredendő bűnnek és tartozásának Zwingli módjára csak betegségként