Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-28 / 52. szám
2. oldal. Evangélikus Lap. 52. sz. 1912. december 28. vett a zsinati tárgyalásokon is. A dunáninneni egyházkerület felügyelői székét 1895-ben foglalta el s ugyanezen évben a főrendiházba is meghívást kapott, amely azóta állandóan kiküldte a delegációkba. 1910 évben ünnepelte egyházi működésének 50 éves évfordulóját, amely alkalommal elnöktársával együtt, aki 50 éves lelkészi jubileumát ünnepelte akkor, az egyházkerület meleg ovációban részesítette. Egyházkerületi felügyelővé választása idején gyomorbajt szerzett, amely most kioltotta életét. Temetése f. évi december hó 21-én volt Budapesten a deáktéri templomban hol Raffay Sándor mondott felette gyászbeszédet. Budapestről Romhányba szállították haló porait, ahol a családi sírboltban örök álmait alussza. Isten áldása lebegjen porai fölött. ^ . Ölni szabad? (Sz—o.) Semmi közünk a politikához, nem akarunk ítéletet mondani afölött, jogos és helyes volt-e az ellenzéknek az az eljárása, hogy a parlamentben a tárgyalást erőszakosan megakadályozta, sem afölött, hogy kimenthető-e a kormánynak az az erőszakossága, hogy az ellenzéket a képviselőházból kizárta? Ez politikai kérdés, ezzel nem foglalkozunk. De a tiz parancsolatban, amely a keresztyén erkölcstannak is alapja, van egy parancsolat, amely azt mondja: Ne ölj 1 Ha ennek a parancsolatnak ellene szegül valaki és ezen ellenszegülés megtorlásáról van szó, ez már nem politikai, hanem társadalmi kérdés. Ebbe már az egyház is beleszólhat, sőt beleszólni kötelessége. Úgy érezzük, hogy kötelességmulasztást követnénk el, ha azt az ítéletet, amelylyel a budapesti esküdtszék Kovács Gyulát felmentette, hallgatással fogadnók. A keresztyén vallás egy parancsát vetették meg a budapesti esküdtek, amely különben a zsidó vallás törvénye is, amidőn arra, aki embertársára lőtt, kimondották, hogy nem vétkes. Tisztelet, becsület az igazságszolgáltatás egy közege előtt, de ez nem gátol bennünket abban kimondani, hogy ez a verdikt nemcsak az állami, hanem a vallási törvénynyel is ellentétben van. A jogászok dolga azon tanakodni, megfelel-e az esküdtszéki intézmény népünk kulturális fejlettségének és nem lenne-e célszerűbb a legsúlyosabb jogsértések megtorlását másokra, mint szatócsokra bízni ? Mi csak a megsértett keresztyén tan érdekében emeljük fel tiltakozó szavunkat és kérdjük: Keresztyén állam vagyunk-e még ? És ha azok vagyunk, mit szándékozik tenni a kormány, hogy Magyar- országon ne lehessen valakit büntetlenül megölni ? Karácsonyi gondolatok. Ezen cím alatt jelent meg az „Evang. Őrálló“ karácsonyi számában Geduly Henrik tiszakerületi püspöknek egy cikke, melyet megjegyzés nélkül nem hagyhatok A cikk a béke jegyében indult, de Geduly midőn békét hirdet békességet épenséggel nem gerjesztő támadásokkal zavarja meg a karácsonyi est csöndjét. Békecikkében elitéli a „szenvedélyes leszólásokat“, a „haragos felpattanásokat“, a jogos érzékenységet bántó, a közegyház életében való szereplésre éppen nem csábító, sőt egyenesen elkedvetlenítő vitatkozási modort, „a hányiveti könnyedséget, ironikus kérdésekbe és sejtésekbe elrejtett oldal- támadásokat“. És Geduly nem éri be az általánosságban tartott kritikával, hanem személyes kezd lenni, midőn azt mondja, hogy „főként három úrnak az idei egyetemes közgyűlést megelőző bizottsági üléseken és magán a közgyűlésen való szereplési módja reá is deprimálólag, elkeseritöleg hatott. Miután Geduly az elnöki, előadói és felszólalói székeket jelöli meg, amelyeken ez a vitatkozás* modor honos, könnyű eltalálni, kit ért az elnök és az előadó alatt, a harmadik úr alatt kit ért, azt nem tudom. Ami az elnöki szék támadását illeti, azt megvédeni nem az én dolgom, az ismeretlen harmadik úr esetleg önmagára ismer, de az előadónak a megtámadására egy szerény megjegyzésem van. Ha valaki a közügyek terén működik, az legyen elkészülve arra, hogy működését — legyen ő bár tiszakerületi püspök — bírálat alá veszik. Ez a bírálat éles is lehet és ha a felszólalásba ironikus kérdések és oldaltámadások vegyülnek, ez a polemikus kritika jogosultsága és amig a kritizáló nem személyeskedik, nem sért, ezt a „vitatkozási modort“ el kell tűrni, persze szabad vissza is vágni. Előfordulhat az is, hogy a megbírált a bírálatot félreérti és bizonyos oldaltámadásban személyes sértést lát. De ezt a félreértést nyomban el lehet oszlatni, amint ez abban az esetben, amelyre a püspök megjegyzése vonatkozik, azonnal eloszlatva is lett. Az ily tárgyalási modor tehát korántsem szolgálhat okul deprimálásra és elkeseredésre, sőt örüljünk, ha gyűléseinken végre az őszinte szó szabadon megnyilatkozni kezd. De hogy a mi karácsonyi vitatkozásunknak valami haszna legyen, egy ajánlatot teszek Geduly püspök úrnak. Én Őt igen értékes embernek tartom, koránál fogva az ő vállain fog nyugodni akkor is egyházunk jövője, amikor mi, öregek már nem leszünk, ő építeni fog, mert meg van benne hozzá az erő és a tehetség. De ne akadékoskodjék, ha én is építeni akarok, amig bennem az erő tart. Becsüljön meg engem ő is, amint én őt megbecsülöm. És ha nekem a közegyházunk javát előmozdítani akaró tervem van, bírálja meg azt kíméletlenül,
