Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-12-21 / 51. szám

8. oldal

1912. december 21.

Evangélikus Lap 51. sz

nek. Az államhatalom szervei főképen vagy csakis az állam érdekeit tartják szemük előtt, az egyház azonban a hívek gondozója minden téren, érdekeiknek képviselője. Egyrészt ruházza föl mindamaz ismeretekkel, amelyeknek birtokában kikerülhetők a jogi hátrányok és a közigazgatás megtorló intézkedései, másrészt legyen jogaik védője, ha sérelmet szenvednek.

így támogatója lesz az államnak, községnek és a híveknek egyaránt. Az igazságszolgáltatás terén eddig is nagy tevékenységet fejtett ki, részint közvetve, részint közvetlenül. Ezentúl még fokozhatja működését, ha a fiatalkorúak erkölcsi irányításában oroszlán részt kér magának, akár akkor, amikor még a megelőzésnek ideje van, akár akkor, amikor már a megtorlás ideje következett el. A formalizmus jármától is megszabadíthatja jogszolgáltatásunkat, ha minden egyes esetben fölszólal az anyagi igazság érdekében: tekintélyének súlyával idővel majd háttérbe szorítja a formalizmus uralmát. Egészségügyünk siralmas állapotán is módja van segíteni, ha vállára veszi a népegészségügy ellátásának a terhét. A fegyveres béke az államokra oly erővel nehezedik, hogy belátható időn belül aligha lesz tehetsége, a közegészségügy legkisebb elemeit, legapróbb részleteit figyelemmel kisérni. Jó volna ha közegészségügyünk egyetemes érdekeit ki tudnók elégíteni. Arra gondolni sem lehet, hogy minden faluban orvos legyen, különben nem is igen akadna orvos, aki hajlandó volna akármilyen eldugott faluban elsorvasztani fáradsággal szerzett tudományát. Viszont azonban arra szükség van, hogy mindenütt legyen értelmes egészségügyi tanácsadó, aki az állam engedélyével és megbízásából figyelemmel kisérné a község egészségügyi viszonyait, köny- nyebb esetekben tanácsokkal és veszedelmet nem okozó szerekkel segítségére volna a népnek, az ú n. első segélyt megadná, komolyabb esetekben jelentést tenne a hatóságnak, ennek egészségügyi intézkedéseit végrehajtaná, vagy végrehajtásukat ellenőrizné. És nem vállalhatná ezt a munkát a lelkész? Mennyivel jobban teljesíthetné a tulajdonképeni hivatását, az erkölcsi boldo- gítást, hiszen szavának sokkal nagyobb súlya volna, mint jelenleg. Nemcsak lelki, hanem testi vigaszt is nyújthatna. Az idegen helyről elhívott orvos is könnyebben boldogulhatna, mert az értelmes és némileg képzett lelkésztől kapna adatokat az előzményekre vonatkozólag. Rendelkezéseinek végrehajtását illetőleg is nyugodtabb lehetne, mert volna valaki, aki ügyelne teljesítésükre. Olyan magasztos szerep vár az egyházra, csak ne késlekedjék. A jogi tanácsadással egy kissé úgy is elkésett a városokban, mert már kezükbe vették egyes egyesületek és a szocialista szervezetek. Ne várja meg tehát, míg ezt az uj teret is elveszik előle, hanem haladéktalanul tegye meg az előkészületeket.

Az iskola az a terület, amely hajdan egészen az egyház hatalmában volt. Tagadhatatlan, hogy az evang. egyháznak sok szép emléke fűződik azokhoz az időkhöz,

amelyekben a híveknek nevelését teljesen ő végezte nagy dicsőséget is szerzett a művelődés terén. Az idők változtak. Az iskolázás lassankint állami feladattá lesz s az a hatás, amelyet az evang. egyház iskolái révén bírt, veszendőben van s kérdés, hogy a hitoktatás által mennyit tud megmenteni belőle. Ennek a körülménynek minden evangélikust gondolkodóba kell ejtenie, az egyháznak pedig törekednie, hogy az iskolák elvesztése következtében származó űrt valamivel, valahogyan betöltse. Ha az iskolázásról le kell is mondania, a nevelés joga és lehetősége nem vész el reá nézve. Örömmel látjuk, hogy egyházunk fölismerte a helyzetet és készülődik új feladatára, az iskolán kívüli erkölcsi, értelmi és társadalmi nevelésre, azonban azt is be kell vallanunk, hogy a Katholikus és izraelita egyházak jóval előbbre vannak.

Van azonban a nevelésnek az iskolaüggyel némileg összefüggő területe, amelyet még az állam nem hódított meg, t. i. az árvák föntartása és nevelése. Evang. egyházunknak sok a teendője e téren is.

Még odáig sem jutottunk, hogy mindegyik kerületnek meg legyen az árvaháza. Arról pedig csak ábrándozni lehet, hogy minden egyházmegye tartson fönn árvaházat. Pedig az említett egyházi szerveknek ilyen módon is életjelt kellene adniok magúkról! Örömmel kell tehát üdvözölnünk minden oly mozgalmat, amely árvaházakv vagy rokonintézmények alapítására törekszik.

Bár az egyház a lelkiekkel foglalatoskodik, nem szabad elhanyagolni a nép anyagi jólétét sem. A jólét hiánya legtöbbnyire arra vezethető visaza, hogy népünk nem tud jól gazdálkodni. Az iparos és a kereskeüő a városi kultúra hatása alatt mindenesetre jobban megtud birkózni a nehézségekkel, mint a falusi nép amely hiányos ismeretei mellett, konzervatív felfogásában ugyanazon eszközökkel és módon munkálkodik anyagi javain, mint századokkal ezelőtt. Azok a tanítások, amelyeket az állam nyújt, nem hozzák meg a kívánt eredményt, részint mert oly korban nyújtja, amikor azok gyümöl- csöztetésére nincs alkalma a népnek (t. i. az iskolában), részint, mert oly közeg által nyújtja, akiben nincs bizalma. Az egyháznak a beléje vetett és eddig még el nem vesztett bizalmat úgy kell meghálálnia, hogy ő adja a szükséges oktatásokat, amelyek azért lesznek eredményesebbek, mert módjában van kiválasztani a kellő időt, a megfelelő alkalmat a tudás közlésére, ezenkívül állandóan pótolhatja, kiegészítheti a tanítást, ellenőrizheti a tanítás gyakorlati eredményét, sikertelenség esetén nemcsak vigasztalással, hanem odaillő gyakorlati tanáccsal is segítségére lehet a népnek javára önmagának, hasznára az államnak.

Ha az egyház tevékenységének körét kitágítja és kiveszi a részét az elébb vázolt munkában, megfogja változtatni a társadalom képét, de csak úgy, ha ez az új munka rendszeres és általános lesz, mint az igehirdetés, sőt ez volna az igazi, a gyakorlati igehirdetés, a melynek hasznát mindenki láthatná és érezhetné, főké-