Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-12-07 / 49. szám
6. oldal. Evangélikus Lap. 49. sz. 1912. december 7. A szülők, akik ép erővel és egészséggel megáldva örvendenek gyermekeiknek, a gyermekek, akik szülőik gondos táplálása és nevelése mellett szépen fejlődnek és boldogan élik ártatlan gyermekkorukat, mélyen megindulnak arra a gondolatra, hogy vannak szülők, vannak özvegyek, akik megfosztatván életük hű osztályos társától, támogató erős oszlopuktól, nyomorúságban és nagy gondok közt élve, nem tudják magzataikat táplálni és Isten félelmében felnevelni, hogy vannak gyermekek, akik éheznek és szomjaznak, mezítelenek és hajléktalanok, akik nem ismerik az ártatlan gyermek boldog örömeit, akiknek arcát nem simogatja többé az édesapa meleg keze, akinek könyjét nem csókolja le többé az édes anya szerető csókja. Akinek melegen érző szíve van, egész valójában megrendül e gondolatra és ha megmutatjuk neki, hogy mit tehet ő abban, hogy kevesebb árva legyen, szíves örömmel fog nemcsak néhány fillért dobni a gyűjtőperselybe, hanem, mint a bibliai özvegyasszony tette: áldozatot fog hozni Isten dicsőségére és felebarátai javára. Én azt hiszem, hogy legalább egy árvaháznak kellene lenni minden egyházmegyénkben. Ezek az árvaházak ott, ahol a szükség úgy kívánja, igen könnyen lennének felhasználhatók, minta konfirmandusok otthonai is, amilyenekre pedig szintén égető szükségünk volna nem egy helyen. Az egyetemes egyház által kitűzött jubiláns cél szerintem nem olyan nagy jelentőségű, mint azt sokan gondolják. Ha teljesen gond nélkül fognának is élhetni theológusaink, még akkor sem lehetünk biztosak abban, hogy több és tartalmasabb ifjú fogja a theológiát felkeresni. Ezt én csak a lelkészek megélhetési viszonyainak bárkinek, a nem keresztyéneknek is jogos, érzékenységét érinthetné. Csak ne legyen fegyverünk a gyűlölet, hanem a galamb szelídsége és a kígyó okossága. Krisztus vallása, hogy gyámolítsad a tehetetlent, bocsáss meg ellenségeidnek, javára van a nem keresztyénnek is. Aki pedig abból hátrányát látja, azzal szemben meg épen indokolt a keresztyén vallás igazságainak érvényesítése. Krisztus csak ott van jelen ahol jó dolgok történnek és ahol a Krisztus kedvére cselekesznek, ott Krisztus van jelen. Legyen velünk a Krisztus minden időben.* * Közöltük az érdekes felolvasást, mert lapunk irányával megegyezik a vallásellenes áramlatok elleni küzdés. Nem következik ebből, hogy a felolvasó kifejtéseit mindenben a magunkévá teszük, különösen azokhoz a reakcionarius törekvésekhez nem járulhatunk hozzá, melyek az egyház uralmát minden téren az állam- hatalommal szemben restituálni akarják. Már Krisztus urunk azt mondotta, hogy adjátok meg azt a császárnak, ami a császáré és ő az Isten országa alatt mást értett, mint amit abból az egyház csinált Azzal a „szabadelvűséggel“ se bánjunk úgy el, mint valami rákfenével, mert könnyen betévedünk a klerikalizmus táborába és ne tévesszük össze a szabadelvűség magasztos eszméjét a vallástalanság híveinek“ a szabadosságával. (Szerk.) lényeges megjavításától várom. Akadémiáinkon már most is az otthonok, tápintézetek és ösztöndíjak révén a szorgalmas s igyekvő ifjak annyi kedvezményt találnak, hogy gond nélkül készülhetnek magasztos életpályájukra. Tehát a theológusok ingyenes kiképzésének biztosítása nem képez olyan égető egyházi szükségletet, amely indokolná azt, hogy ennek kielégítésére fordítsuk a jubiláns gyűjtés várható összegét. De még abban az esetben is, ha ez valóban egyházunk legégetőbb és legsürgősebb ügye volna: ugyan hányán vannak egyházunk tagjai között, akik ennek fontosságát kellően belátni tudják és hányán vannak, akik erre a célra áldozni is hajlandók? Én azt hiszem, hogy a tanulatlan és kevéssé művelt néppel szerfölött bajos dolog lesz, ezt az ügyet szélesebb rétegekben megismertetni és őket ezen célnak szolgálatában áldozatkészségre bírni. Ellenben az árvák ügyének a legtanulatlanabb embert is könnyűszerrel lehet megnyerni és ezen célra, amint már eddig is meggyőződtem, az egyházunk körén kívül álló nemeslelkű emberek támogatására is bizton számíthatunk. Igen tisztelt Szerkesztő Úri A fentebb kifejtett okok bírtak engem arra, hogy november 17-én a szószéken is megemlékezzem újból a reformáció közelgő négyszázados jubileumáról és kiadjam egyházunk híveinek a jelszót: építsünk Budán evangélikus árvaházat! A felhívás megnyerte a hívek szivét; nyomban a prédikáció után bejött a sekrestyébe egy hívünk és 3 viruló kis leányára gondolva és tekintve, mert vele voltak, könnyes szemmel tett le kezembe húsz koronát; utánna egy szegény fiatal hívünk, aki a múlt tanévben hagyta csak el az iskola padját, lépett elém és visszagondolva árvaságának éveire sírva tett le, valóban a bibliai szegény özvegy asszony példáját követve, akiről akkor prédikáltam, tíz koronát és akadt ugyanakkor egy melegen érző úri nő is, aki szintén adott húsz koronát erre a célra. Azon a vasárnapon nagyon kedvezőtlen esős idő volt, templomunk aránylag igen gyengén volt látogatva, de ha szabad lett volna kitennem erre a célra külön gyűjtő perselyt, aminthogy ez szándékomban is állott, bizony- nyára több száz korona gyűlt volna egybe csak azon egy alkalommal is. Amint méltóztatik tudni, budai egyházunk közgyűlése ez ügyben tett indítványomat azóta elfogadta, tudomásul vette azt, hogy az én gyűjtésem 500 koronáját, valamint velem együttérző és dolgozó vallástanártársaim: Szüts Gábor és Reif Pál urak gyűjtésének 1000 koro- nányi összegét egy Budán létesítendő árvaháznak céljaira szántuk, és a maga részéről is elhatározta, hogy e nemes célt egyházunk tagjainak figyelmébe és áldozat- készségébe fogja ajánlani és bizonyára azt is méltóztatik tudni, hogy egy valóban melegen érző és lelkes presby- terünk: báró Feilitzsch Berthold, közigazgatási bíró úr Öméltósága ott a gyűlésben felajánlott erre a célra kettőszáz koronát, amelyet másnapon készpénzben be is fizetett az egyház pénztárába.
