Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-09 / 45. szám
1912. november 9. 5. oldal Evangélikus Lap. 45. sz. az állam az ú] gör. kath. püspökség összes költségeit fedezi. Zsilinszky, Molnár és Fischer a kérvényezés mellett szólaltak fel, az egyetemes gyűlés azonban a jogügyi bizottság indítványát fogadta el. (Folyt köv.) Ev. missziói munka a dsagga-négerek között. Irta és felolvasta november G-án az Evang. Lap barátai által rendezett estélyen Kintxler Árpádné. Solei Inéi. A magyarhoni ág. hitv. ev. misszióegyesület ezidei közgyűlésére a lipcsei misszióegyesület elküldte egyik legkiválóbb, éppen európai szabadságon levő munkását: Müller Emil misszionárust, hogy megismertesse velünk nemcsak a hittérítők nehéz, fáradságos, lassan célhoz vezető, sokszor meddő munkáját, hanem a dsagga-nége- rek életmódját, szokásait, lelki világát és műveltségi fokát is. A Lipcsei Misszió négy első misszionárusa (Müller, Althaus, Fassmann, Böhm) 1893. május végén indult Lipcséből Nápolyon és a Vörös-tengeren át Kelet-Afrikába, hogy ott a Kilimandsaro alján, ahol néhány évig az angol misszió majdnem teljesen eredménytelenül működött, megalapítsák a Lipcsei Misszió első állomásait. Mindenféle akadály miatt csak okt. 5-én értek Madsamába, ahol Müller telepedett le, míg Althaus Mambában, Fassmann Moiban kezdte meg működését, Böhm pedig megbetegedve kénytelen volt Európába visszatérni. egy generális misét rendel a hátralékok törlesztése céljából, megadván az eklézsia kincstárából („Thesaurus Ecclesiae“) a szükséges pótlást. A szédelgők pedig megtartják a beszedett misepénzeket. És ezek a római egyház oszlopai! Ha Krisztus visszatérne, sok dolga lenne a templomban megfészke- lődött sáfárok és méltatlanok kiűzésével, így kiált fel Rutili... Mi ezeket nem azért közöltük, mintha a katholikus egyház gyöngeségeinek ismertetésében gyönyörködnénk, de midőn azt kívánják a protestánsoktól, hogy a római katholikus egyházzal barátságot kössenek, azok joggal kívánhatják: Iparkodjanak a katholikusok előbb a római monsignorok uralma alól szabadulni, mert egy magyar katholikus pappal lehet barátkozni, de csak addig, amíg Róma ezt neki meg nem tiltja. Modernista. Müller immár 19 évet töltött a dsaggák között, s ezen idő alatt végzett munkájáról és tapasztalatairól mintegy beszámolt érdekes előadásában. Nekem szerencsém volt, hogy egy egész napot tölthettem Müller társaságában. S mialatt ott sétáltunk a Magas-Tátra sziklaóriásai aljában, előbb a ragyogó Csorba-tó partján, később a Poprádi-tóhoz vezető séta- úton — majd zúgó fenyvesek között, majd genciáná- val, erycával, vörös és fekete áfonyával benőtt buja havasi réteken (genciána, eryca, balzamina és nefelejts szintén terem a Kilimandsaro alján) — lélekben inkább ott voltunk Afrika eme hegyóriásának kettős csúcsa alján a dsaggák között és száz meg száz kérdéssel ostromoltuk Müller misszionárust, ki jó bácsi létére minden kérdésünkre készségesen megfelelt és sok-sok érdekes dolgot mondott el. S mivel azt hiszem, hogy ezek az „Evangélikus Lap“ igen tisztelt olvasóit is érdekelhetnék — annyival inkább, mert Roth Henrik első magyar misszionárusunk szintén erre a vidékre indult most tavasszal és csak 5 órai járásra lesz Müllertől — elmondok egyet s mást róla és az ő pogány és keresztény négereiről.* Amint Müller 1893 okt. 5-én megérkezett Madsamába, mindjárt megkezdte működését, de csak egy év múlva kezdhette meg a tanítást iskolájában 7 fiúval. Az 1895. év kettős örömet is hozott neki: megérkezett menyasszonya és husvét vasárnapján már harangszó csalogatta istentiszteletre a négereket. Végre 5 évi kitartó és szakadatlan munka után az első két fiú jelentkezett megkeresztelésre és 4 asszony és 1 leány tanulásra, ami ugyancsak nagy dolog, ha meggondoljuk, hogy azt, aki megkeresztelkedik, hozzátartozói kitagadják, a többiek bosszantják, csúfolják és gúnyolják A nők minden reggel kimennek a piacra, ahol hangosan tereferélve szerzik be napi szükségleteiket. Müller, remélvén, hogy ott szélesebb körben felkeltheti az érdeklődést a kér. tanok iránt, egy ideig a vásáron prédikálgatott, de csakhamar abbahagyta, mert be kellett látnia, hogy ez kárbaveszett munka és fáradság: az asszonyoknak nem a Megváltó életadó igéje, hanem a legfrissebb napi pletyka kell a reggeli piacon. 1900-ban megeskette az első ev. házaspárt, 1902-ben pedig 11 hívővel ünnepelte karácsonyt, kiosztván nekik az úrvacsorát. Karácsonyfát minden évben csinál a cédrusfa egy neméből, melynek fénye elkápráztatja a négereket. A német karácsonyi énekeket, melyek hóról és jégről szólanak, természetesen át kellett alakítania. 1903-ban már 600 gyermek is járt iskolába, bár a hit még nem gyökerezett mélyen a szivekben. Sokakat csak az a tapasztalat vitt és visz még most is az iskolába, hogy különbeknek tartják azokat, akik írni és * Müller adatait kiegészítettem néhány példával és közmondással Gutmann „Dichten und Denken der Dschagga-Neger“ című művéből.
