Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-09 / 45. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 45. sz. 1912. november 9. azokat, akik a közgyűlésnek nem tagjai, hogy a karzaton foglaljanak helyet. Nem vettük észre, hogy ezen felszólításnak valaki engedelmeskedett volna. Feltűnt, hogy az egyh. felügyelőnek rendesen megtartatni szokott nagyszabású megnyitó elnöki beszéde az idén elmaradt. Az egyh. felügyelő egyszerűen felolvastatta évi jelentését az év folyamán történtekről. Jegyzőkönyvbe való felvétele elhatároztatott. Következett az egyetemes főjegyző választása. Győri István egyh. aljegyző kijelenti, hogy a főjegyzői tisztségre nem reflektál. Az egyetemes gyűlés erre közfelkiáltással dr. Szelényi Aladárt választja meg főjegyzőül. Korbély Géza helyébe az egyetemes felügyelő javaslatára Révész lelkész választatott meg. Dr. Győri István, az egyh. felügyelő indítványára a tiszteletbeli főjegyzői címmel ruháztatott fel. Ezekután egy senkitől sem várt szenzációs jelenet következett be. Br. Prónay Dezső bejelentette, hogy egyetemes felügyelői állásáról előrehaladott kora és munkerejének fogytára való tekintettel lemond, és kéri az új választás elrendelését, a közgyűlés ezen bejelentést viharos ellenmondással fogadta. Percekig tartott: „ezt nem lehet, nem engedjük“ s hasonló felkiáltások zaja. — A zajt félbeszakította Szentiványi Árpád kerül, felügyelő felszólalása, ki szívből fakadó érzésteljes szavakkal magasztalta Prónay erényeit, nagy érdemeit és senki által nem pó olhatónak mondotta az egyetemes felügyelőt. Azt indítványozta, hogy az egyetemes gyűlés a felügyelő lemondását ne vegye tudomásul, felszólalt még br. Podmaniczky Géza v. b. t. t. is, az érzéstől meghatott szavakkal kérvén a felügyelőt a maradásra. Ezután kópédig a legundorítóbb szervilizmusban nyilvánul meg. Erről a legjellemzőbb történetkéket lehetne elbeszélni. Például: egy igen gazdag püspök a szegény ördögöt, aki fényes termeiben segélyt kért, azzal vigasztalta meg: „Hiszen Jézus oly szegény volt!“ És egy másik fiatal monsignore, a szent város egyik templomának lelkésze, akit egy szegény család kért, hogy a temetésen a halottat elkísérje, azt felelte: „Én nem szerétéiből kísérem el a halottakat“, de mikor arról van szó, hogy gazdag és előkelő családok halottjait elkísérje, a papi rend ezen remek példánya díszuhájában sétál ki. És egy másik körmönfont pap a főrangú asszonyokat és kisasszonyokat „kundschaftjainak“ nevezi, akik kizárólag nála gyónnak, de megkövetelik, hogy őket lakásukon felkeresse, megtagadja ellenben a köznéptől a gyónást. A kapzsiság annyira megy, hogy a római bazilikák kanonokai dupla fizetést követelnek, ha a szentség kiszolgáltatásánál egy negyed órával hosszabb ideig kell a templomban maradniok Még súlyosabb a magas klérussal szemben emelt az a vád, hogy erkölcstelen életet élnek. Rómában a tények egész sorozata köztudomású, amelyek ezen főpapságra sajátszerű világot vetnek. Rutili egész sorát hozza vetkezett valami, ami a gyűlés éppen megnyilvánult érzelmeire zavarólag hatott. A felügyelő kijelentette, hogy néki az egészségi okokon kívül még más okai vannak. „A másik ok az, hogy az egyetemes gyűlés elhatározta, hogy 1913 ban zsinat legyen, már pedig ő ezen a zsinaton részt venni nem fog, mert az ő meggyőződése szerint oly időben, amikor Magyarországon alkotmányválság van és az országgyűlés szuronyok között tanácskozik, zsinatot tartani nem lehet.“ Ezen kijelentését a felügyelő barátai némán, sokan azonban: „ez nem tartozik ide“ zajos felkiáltásokkal fogadták. Az egyetemes gyűlés ezután nagy ovációkkal azt határozta, hogy az egyetemes felügyelő lemondását el nem fogadja és habár az egyetemes felügyelő azonnal nem nyilatkozott, alapos a reményünk, hogy állásában megmarad. Következett dr. Szelényi Aladár egyetemes főjegyző eskületétele, és ezután Sztehlo Kornél referált mint a jogügyi bizottság előadója az 1848:20. t. c. végrehajtása tárgyában és ezzel kapcsolatos kérdésekben. A jogügyi bizottság javaslatát, amelyet már az előértekezletről ösmerünk, az egyetemes gyűlés többek felszólalása után elfogadta, úgymint az 1913. évi állami költségvetés, illetve annak indokolásában foglalt sérelem orvoslása iránt tett indítványt, mely sérelem abból áll, hogy a kormány az 1848: XX. t.-c. alapján adott segélyt 400.000 koronával felemeli ugyan, de az indokolásban csak azt mondja, hogy ezen felemelt összeg csupán a reformátusoknak adandó ki. Nagyobb vitát az a kérdés váltott ki, vájjon követeljünk-e az államtól püspökeink részére fizetéskiegészítést abból az alkalomból, hogy fel a pikáns történeteknek, melyeket azonban éppen pikáns voltukra tekintettel, ehelyütt delikatesszből elhallgatunk. Rutili szerint ezekről a dolgokról Róma összes sekrestyéiben beszélnek és tartózkodás nélkül neveket említenek. Szerinte X. Pius jobban tenné, ha a modernisták üldözése helyett ezt a szemetet söpörné ki. Még egy botrányról emlékezik meg, amelyet Rómában „misebotránynak“ neveznek. Megtörténik ugyanis, hogy ugyanazon templomban többen rendelnek misét ugyanazon napra és ugyanazon órára. Minden megrendelő biztosítva lesz, hogy miséje azon a napon és abban az órában lesz tartva, ami pedig idő és hely hiánya miatt lehetetlen. A megrendelők megjelennek a templomban és mindenik azt hiszi, hogy ez az ő miséje. Néha kisül a turpisság és ilyenkor nagy a felháborodás. A már megfizetett, de tényleg nem szolgáltatott misék dolgában már ismételve panaszt tettek a pápánál, aki a megfelelő díj megfizetése után, mert a régi latin vers szerint: „Curia Romana non quaerit ovem sine lana Dantes exaudit, non dantibus ostia claudit.“ * * „A római Curia nem akar juhot gyapjú nélkül, Az adakozókat meghallgatja, az üres kézzel jövő előtt bezárja az ajtót.“
