Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-11-02 / 44. szám

6. oldal. "Evangélikus Lap. 44. sz. ' 1912. november 2.

letet mondotta. Annál sajátszerübb Lombosnak ez az Ítélete, mert fejtegetései sorában ezt a „szerencsétlen gondolatot“ mégis megvalósíttatni kívánja, csak nem akar hozzányúlni az alap igénybevételéhez addig, míg az állam és az egyház közötti separatio be nem következik “

Ha ezen sorok bizonyos ellenmondást akarnának cikkemben megállapítani, figyelmeztetek azon tényre, hogy én csak feltételesen adtam igazat Gyürky Pál nézetének, amennyiben a le.készfizetési alapot üdvösnek mondottam a jövőre nézve s zavarkeltésre alkalmasnak a jelenben. S Gyürky is úgy tudom a „lesújtó Ítéletet“ csak ez utóbbi esetre mondotta ki.

Azt, hogy Sztehlo Kornél, javaslatának birálgatása miatt annyira elkedvetlenedjen, hogy letenne a lelkészek anyagi existenciáján való segíteni akarástól, egyszerűen nem akarom elhinni, mert Sztehlo Kornél nem olyan agyagból van gyúrva, hogy megijedjen a birálgatástól különösen akkor, midőn jól tudja, hogy a birálgatással mi is csak azt a célt kívánjuk szolgálni, amelyért ő is küzd. Azt pedig tudja, hogy üdvös alkotások mindig csak a pro és kontra érvek kohójából kerülnek ki.

Bizonyítja ezt az a körülmény is, hogy lám már mi is közelebb jutottunk egymás felfogásához. Sztehlo ugyanis azt állítja, hogy nem kivezető út az általam jelzett út, szóval en bloc elveti, mind a 6 pontot. Azután kivezető utat kettőt is jelöl meg. Egyik az Apponyi által inaugurált törvénymagyarázat elejtése, a másik az önsegély. Tehát tulajdonképen elfogadja az általam javasolt, de általa eleve elvetett egyik kivezető ösvényt. Én ugyanis a 2. pont alatt többek közt azt Írtam: követelje az egyház, hogy az állam az 1848 évi XX. t.-c. alapján csupán a mostohán hagyott egyházakat dotálja.

Mi ez más mint az Apponyi által inaugurált törvény- magyarázat elejtése. Igaz, ez Sztehlo szerint is csak pium desiderium, de hát végtére is egyik általa megjelölt kivezető út, mely nem keresztezi az általam megjelölt utat. A Sztehlo által javasolt másik kivezető út az önsegély kérdése. Itt pedig én vagyok hajlandó deferálni, ha ez sikerülend s ezt korábbi cikkemben is kifejezésre juttattam, Írván: „ha Sztehlo a maga per- svadeáló képességével ezt a megoldási módot tudná sikerre vezetni, határozottan elismerendő nagy munkát végezne.“ Csak sajna, nem tudok abban bízni, hogy az egyetemes egyház, mely adóalapi segélyekkel csökkenti az adóterhet, pótadókat bírjon szedni. De legalább is nem annyit, hogy a 150 ek tervezetének megfelelő re formot megvalósíthatná, mert csak maga a fizetéskiegészítés 391.497 koronát igényel s nem áll meg Sztehlo azon érvelése, hogy ezen szükséglet a kormány által már tervezett korpótlékkal a felére lesz redukálható. Mert mihelyt a korpótlék fedezetét a fizetéskiegészítésnél tudjuk be, eo ipso elesik a korpótlék fedezete. Vagy- vagy két helyütt: úgymint a kiegészítésnél és a korpótlék rendszernél egy azonos összeg számításba nem vehető.

Hogy a bár vagyonosabb községek a hiányt emlejék s hogy a szükségletet progresszív természetű adóként a vagyonosabb osztályoktól lehesen beszedni, a mai korban, midőn hiványcsonkítás járja s a vagyonosabb híveink is regresszive fizetnek egyházi járulékot egyáltalán nem bírok bizakodni.

így hát abban sem bírok bizakodni, hogy a lelkészfizetési alapnak annyi tőkéje keletkezhessen, hogy pláne megfelezve, a jövőben bekövetkezhető szeparáció esetén egyházmentő, a jelenben pedig fizetésrendezési feladatot teljesíthessen, amit bizonyít Sztehlonak az egyetemes gyűléshez beadott legutóbbi családi pótlékot sürgető indítványa is, mely bár — mint gyermektelen lelkész is készséggel elismerem — feltétlenül elfogadandó humánus önsegélyző intézkedést követel, de magát a fizetésrendezés ügyét előbbre nem viszi.*

Ám ha Sztehlo Kornél látja, hogy fizetésrendezési mozgalmunk — mely a korpótlék megvalósítása után is folyton hangoztatni fogja a 48. XX. t.-c bői folyó jogos követeléseit — az állam indokolatlan szükkeblűsége miatt meddő marad, animálja hát megszokott erélyével az egyházegyetemet az erre is kiterjeszkedő önsegély megvalósítására, mert a cél elérése esetén senki sem fogja többé birálgatni, hogy mi volt a sikerre vezető út. De semmi esetre sem hinném, hogy Sztehlo tervei keresztezését látná abban, ha mi némi fedezetért régi adósunk, az állam vaskapuin is tovább döngetünk.

Vitéz Lajos cikkére válaszolva legelsősorban egy szemrehányást kell elsimítanom. Vitéz bátyám, mint maga is írja, sietve csatlakozott a 150 ek mozgalmához és sajnálja, hogy a 150-ek névsorából kimaradt. Mindenesetre magam is sajnálom, hogy úgy ő, mint mások is a tervezet kibocsátók névsorából kimaradtak, mert ép úgy 200-an is lehettünk volna a kibocsájtók. De sajna, többen voltak a lelkésztestvérek közül, kik annak idején nem magát az ismertetett tervezetet Írták alá, hanem csak a kisérő levél felzetét, amit vehettünk hozzájárulásnak is, de meg a körözés egyszerű tudomásul vételének is. Sem hogy későbbi reklamációnak tegyük ki magunkat, sajnos csak azok nevét nyomhattuk a tervezet alá, kik félreértést kizárandó Írták alá a fizetésrendezési tervezetet s így sajna Vitéz bátyám nevét is nélkülöznünk kellett a névsorból.

Örömmel láttuk azonban a később megejtett szavazásból, hogy Vitéz bátyám is csatlakozott a mozgalomhoz. Hogy mégis cikkemben azt Írtam: „Vitéz Lajos indítványára a konccal is beéri a trencséni egyházmegye“ talán nem is oly nehéz megérteni, ha olvassuk az Ev. Őrálló 27-ik számában és most Vitéz bátyám cikkében is saját indítványát, mely a tervezetben követelt 5400 korona

* Cikkíró figyelmét elkerülte az a körülmény, hogy indítványom tőkésítésre is irányul, és ha évenként 100.000 koronát tőkésítünk, ez 25 év múlva 4 milliót meghaladó tőkét jelent Abban pedig, hogy „döngessünk" cikkíróval egyetértek, de nem. tartom elégségesnek az eredmény biztos elérésére. (Szerk.)