Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-02 / 44. szám
1912. november 2. Evangélikus Lap. 44 sz. 7. oldal maximum helyett beéri a 3000 kor. maximummal is. Mindenesetre a jelenhez képest haladást jelent az is, de határozottan a chaos növelésére szolgál, ha egyszer 5400 korona, másszor 3000 kor. maximumért kérjük meg a kormányt. S tekintettel arra, hogy ugyancsak Vitéz bátyám is csatlakozott az első törekvéshez, lemondás rejlett az indítványban foglalt utóbbi követelésében. Hogy nem-kongruás testvéreink érdekében tette Vitéz bátyám az indítványt, lehet nemes indító ok, de semmiesetre sem cáfolja azt a tényt, hogy vele a 150-ek tervezetét bontogatta s a chaost növelte, holott ez a tervezet megvalósítva, Vitéz bátyám pártfogoltjainak, a nem-kongruásoknak is a legméltányosabb fizetést biztosítaná, aminthogy az ellenkezője, mint azt a kifogásolt cikkemben is kifejeztem „a legnagyobb erkölcstelenség volna.“ Az igaz, hogy a cél érdekében el kell fogadni a kormány igazságtalan megoldási módját is, ahogy már a múltkor is megírtam: „mert a fizetésrendezés további sikere érdekében a kongruások kénytelenek lesznek azt elfogadni.“ Bár még nem olyan nagyon bizonyos, amit Vitéz bátyám ir: „elfogadja minden lelkész, Lombos testvérem is “ Várjuk meg előbb, vájjon Pavlik oltalma alá helyezik-e azt a koncot? Ami a hivatalos egyház s nevezetesen püspökeink megvádolását illeti, Vitéz bátyámat az Ev. Lap 34 ik számában a dunántúli és dunáninneni egyházkerület gyűléseiről hozott riportjaihoz utasítom. Az általam mondottak indokát ott megolvashatja s akkor aligha fogja objektiv kritikámat vádnak minősíteni s nem is hiszem, hogy alkotmányos egyházi életünk mellett a püspökök megvádolásával való megvádoltatásom következtében a püspököknek ellenem való hangolása sike- rülend, mert aligha nebántsvirágok, hanem cédrusok kívánnak lenni ők, kik a hegyormán nem a kor szellőjének enyhe cirógatását várják. Tisza védelmére pedig kár volt Vitéz bátyámnak sietnie, mert „okosságát“ nem hasznunkra, de kárunkra érvényesíti. Mit ért a paradicsombeli kígyónak minden okossága?! Tisza a terményteóriának ügyes módon való elfogadtatásával s ezzel a fizetéskiegészítés elejtésével, amint azt egy előkelő világi egyházférfiúnk is elismerte, politikai barátokat akar szerezni a klerikalizmusnál. Már pedig szerintem, aki ezen törekvésében segíti, eo ipso úgy korrumpálja a protestáns közállapotokat, mint az, aki magának a terményteóriának erkölcstelenségeit kívánja fentartani. Pedig ez nem is célszerű. Pregnánsan kifejezésre juttatja ennek haszontalan voltát az Ev. Őrálló 42-ik számában Balczó Lajos, ozdini lelkész tollából megjelent cikk. Ezért kérjük, sőt követeljük az újabb javadalom összeírást az egész vonalon, mert csak a nyílt és őszinte eljárás illik a lelkésznek jelleméhez. t Szalay László. Csak szőkébb körben ismerték nevét. Azok közül a kevesek közül való volt ő, akik nem nagyhangú kirohanásaikkal, hanem tetteikkel munkálkodnak egyházunk felvirágoztatásán. Halála épp azért veszteség nemcsak gyülekezetére, egyházmegyéjére, de egész egyházunkra. 1865 május 20-án született Nagybarátin (Győr m.) Édesapja Szalay Sándor, előbb nagybaráti majd szőlősi lelkész; édesanyja Nagy Ida, a néhai felpéczi lelkész leánya volt A legnagyobb szeretetben, istenfélelemben nevelte négy gyermekét, akik közül Jolán, Madár Mátyásnak, a kiváló képzettségű felpéczi lelkésznek, Gizella, Németh Pál vései lelkésznek, a somogyi egyházmegye jeles esperesének neje; László, a mi kedves halottunk, végül Sándor székesfővárosi kerületi elöljáró és az óbudai egyház felügyelője. László, mint az idősebbik fiú, szülei kívánságára és lelke sugallatára a papi pályára lépett. 1887-ben nyert felavatást Karsay püspöktől a papi hivatalra s édesapja mellé került segédlelkésznek, majd ennek a következő évben bekövetkezett halála után a szőlősi gyülekezet rendes lelkészéül választotta. Egyházmegyéje felismervén szép tehetségét, egymásután tüntette ki bizalmával. Tíz évnél tovább volt egyház- megyei főjegyző, mig végre 1911-ben esperessé választatott. Mint lelkészt, mint pályatárst ez egyszóval jellemezhetjük : kalokagathia. Valóban, ő benne párosult a testi és lelki szépség, jósággal. Mint lelkész nemcsak a szószéken, de az életben is igazi atyja volt népének, pásztori figyelmét minden egyes hívére kiterjesztette s örült, ha látta őket a lelkiek mellett az anyagiakban is gyarapodni. Mint esperest: pontosság, igazságszeretet, tapintat és méltányosság jellemezték. Páratlan ember- ismerő tehetségének köszönhető, hogy ő mindenkihez tudott) alkalmazkodni, épp azért' mindenki által tudta magát szerettetni. Kalokagathia: a szép és jó egyesülése volt benne a belső ember; kalokagathia: a férfiúi szépség és erő egyesülése a külső. Egészsége azonban hasonlított a belsejében férget rejtegető piros almához. Már augusztus elején gyengélkedett s előbb Balatonfüredre, majd Pestre ment gyógyulást keresni. Ereje azonban napról-napra fogyott. Végre október 12-én örök álomra hunyta szemét. Holttestét 13-án szállították haza Pestről, gyülekezetébe s 14 én adtuk át az anyaföldnek. Temetésén megjelent gyülekezetének apraja-nagyja, nagyszámú rokonsága, lelkésztársai. Szombat volt, mikor megszűnt a nemesen érző szív dobogni. E szombatra ha gondolunk, még évek múltán is siratjuk őt, a mi jó Szalaynkat. Ámde, ha az ő elévülhetetlen érdemeire gondolunk, munkás életére emlékezünk, az írás szavai jutnak eszünkbe: „Annak okáért vagyon valami szombatja az Isten népének“. K.J.
