Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-26 / 43. szám

4. oldal.

Evangélikus Lap. 43. sz.

1912. október 26.

gyűjtésre fordíttassék. Ezen tőkegyűjtés csak 4% kamatozás mellett évenkinti 100.000 korona tőkésítéssel 25 év múlva kamatok kamatjával 4,184.350 korona 88 fillérre fog emelkedni.

A „bis dat qui cito dat“ elvénél fogva a segélyezést azonban a meglevő erőkhöz képest már most vélem megkezdhetőnek, még pedig azon a ponton, ahol a legégetőbb a szükség. Ha a lelkész nyomorult fizetéséből nem képes megélni, segítsünk neki legalább abban, hogy legyen miből iskolába járó gyermekeit ruházhatni. Úgy segítsünk, ahogy tudunk, de segítsünk azonnal. r

A lelkészi alap az általam előterjesztett javaslattal még korántsem lesz abba az állapotba helyezve, amelyre mint végső célra törekednünk kell. De meg kell kezdeni a dolgot. A katholikus vallásalap azzal kezdődött, hogy a király 240 év előtt 6000 forintot utalt be ezen alapba. Ebből növekedelt az alap 100 milliót meghaladó összegre.

A korpótlékról gondoskodni akar a kormány, a nevelési, esetleg maid családi pótlékról gondoskodjunk mi, a lelkészi fizetésnek rendezése pedig, ha az állam azt elmulasztja, a zsinat feladata lesz. Hogy a zsinatnak anyag álljon rendelkezésére, javaslatba hoztam azt, hogy a kiküldendő bizottság tegye tanulmány tárgyává a kérdést és fontolja meg különösen azt, nem lehetne-e a szükségletet pótadóval fedezni.

Budapest, 1912 október 20.

Sztehlo Kornél s. k, egyet. egyh. ügyész.

Hit és tudás.

(Töredék.)

Aligha van kérdés, mely annyi fejtörést és egyúttal annyi lelki meghasonlást okozna a gondolkodó elméknek, mint a hit és a tudás visszonyainak a tisztázása, hatásköreiknek az elkülönítése. Mindenki érzi ezt a meghasonlást, amikor kedélyének szükségleteit az emberi tudomány eredményeivel igyekszik összhangzásba hozni, amikor el akarja fogadni a tudomány haladását, de nem akar hűtlen lenni azokhoz az igazságokhoz, sem, melyekre a hite tanítja.

Koszorús költőnk Jókai Mór gyönyörűen ecseteli a tudás és hit ezen antagonizmusát egyik félbehagyott munkájában („Világteremtés“).

„Régóta folyik a harc a Hit és a Tudás között. Nevezzük őket klasszikus nyelven Religió és Filozófiának. A filozófia nyomul előre: hódít, támad, ostromol, tért foglal, új fegyvereket használ. Tábora hatalmas szövetségeket számít. Vele van az asztronómia, a geognózia a fizika, a matézis, a logika. Tételeit igazolják a napok és tejutak, az ásatag ősvázak és az élő molluszkok: S annyi minden, ami él és meghal,

De a religió tábora az emberiség száz millióinak lelki érzülete. Egyedüli erőssége a tradíció, de az hatalmas vár. Tanúja minden, aki hiszi a feltámadást, az új életet. Törvényeik alapul az emberi társadalom, a család, a haza“.

Majd azt kérdi Jókai: Nem hozhatná-e meg a kibékítés szellemét a poézis, világot derítve a káosz fölé ? De hogy mikép képzelte a megoldást, már nem mondhatta el. Egyébként e kérdés eldöntése sajnos nem a poézis, hanem a tudomány fóruma elé való.

Jól tudjuk azonban, hogy még egy fontos feladat vár reánk továbbhaladásunk előtt és ez a hit mibenlétének a megvilágítása, mert mig a tudáson mindenki a biztos, igaz, lezárt, igazolható ismeretek összegét érti, addig a hit a vallásos és tudományos nyelvkincs egyik legtöbb értelmű szava és majdnem úgy vagyunk vele, hogy ahány filozófus, teológus, vallásos ember, annyi a meghatározás. így pl. sokan a tudomány terén is beszélnek „hitről“, amikor az a tapasztalás határát túllépve kevésbé biztos eredményeket állapít meg, vagy hipotéziseket állít fel. Sőt tulajdonképen úgy áll a dolog, hogy minden gondolkodásunk a hiten alapszik, mert annak abstrakt lehetősége, hogy a mi gondolkodásunk formái és törvényei csalékonyak, meg nem cáfolható, mi tehát nem tudjuk, csak hisszük, hogy gondolkodási törvényeink helyesek és az igazsághoz vezérelnek.

Különösen pedig, ahol világnézetről van szó, ott mindnyájan hívők: a materialisták ép úgy, mint az ideálisták, egyaránt hiszik a jó ügy győzelmét, a jog és igazság diadalát. Csakhogy ez igen tág fogalma a hitnek szűkebb értelemben mégis a sajátlagosan vallásos hitre gondolnak, amikor a hitet és tudást egymással szembeállítják. És ott megint különbség van a katholikus és protestáns felfogás között. Az idevágó meghatározások alapját képezi a Héber levél (111) következő verse: „A hit pedig olyan dolgoknak valóságok, amelyeket reményiünk és amely dolgok nem láttatnak, azoknak bizonyos mutatójuk.“ Katholikus felfogás szerint a hit . kétségnélküli igaznak tartása mindannak, amit az Isten kinyilatkoztatott, azért mert ő nyilatkoztatta ki“ vagyis a tudás az ismeret egy faja. A protestánsoknál is a hitet sokszor a megismerés valamelyes formájának tekintik, de igen sokszor többet is foglal magában, jelentvén a szubjektív vallásosság (kegyesség) totalitását. így pl. a pozitív irányú Köhler szerint a hit egy az egész személyi életet igénybe vevő ténykedés, minélfogva ő helytelennek tartja azt, ha a hitet pusztán a megismerés eszközének vagy pláne forrásának tekintik, holott szerinte annak csak feltétele vagy igazolása lehet. De még liberális teológus is, pld- Troetsch elismeri, hogy a keresztyénségnél a „hit“ teljes joggal foglalható le a vallásosság összességének a megjelölésére, mivelhogy annak tudástartalma csakis mint a vallásos erkölcsi érzület indítója bír jelentőséggel. Mindazonáltal kétségtelen, hogy a hit bármely meghatározásánál rábukkanunk bizonyos értelmi (ismereti) elemre és így teljesen jogosult az a felfogás, mely hit alatt a