Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-12 / 41-42. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 41—42. sz. 1912. október 19. És most átengedem a szót Szimonidesz barátomnak, aki a gyűlés folyamát a következőkben írja le: Eisenach, 1912. oki. 2—4. A német theológusok és papok legjava sereglett össze Eisenachba, ahol a „Notwendiges Liebeswerk“, az „Allgemeiner Evangelisch Protestantischer Missionsverein“ és a „Freunde der Christlichen Welt“ tartotta meg évi összejövetelét. A „Notwendiges Liebeswerk“ az örmény egyház reformálásának támogatásával foglalkozik. Az 1898. évi örmény-mészárlások általános felháborodást és részvétet keltettek Németországban. A különböző egyházak és államok missziói expoziturái egymással versengve fogadták pártfogásukba az elárvult gyermekeket s igyekeztek enyhíteni nyomorúságukon. Ezzel a köteles keresztyéni segélynyújtással kapcsolatban azonban különösen az örmény egyház szomorű kulturális s vallásos állapotára is ráterelődött a figyelem. Rade marburgi tanár vetette fel a gondolatot, hogy nemcsak az anyagi, hanem a szellemi nyomorúságon való enyhítés is „Notwendiges Liebeswerk“ volna s az ő indítására megalakult ez az egyesület, mely örmény theológusoknak teszi lehetővé, hogy Németországban képezzék ki magukat. Ezzel az egyesület új teret s új munkásokat szerez a német theológiai tudomány és a protestáns vallásosság számára. Ezeknek az új munkásoknak köszöni a theológia Irenaeus egy elveszett munkájának a felfedezését s az örmény egyház tüzetes ismeretét, melyet Karapet Ter Mekerttschian és Tér Minassiantz juttattak Németországba. Az örmény theológusok pedig szellemi gyarapodásukon kívül azt köszönhetik a német [Jheoló- giának, hogy kultúrfeladataik tudatára jutottak. Hogy nem tartják rendjén valónak az örmény papok elemi iskolai (!!) előképzettségét, a coelibátust, az egyház újplatónikus alapokon nyugvó dogmatikáját és tizennégy százados múltra visszatekintő kultuszát és liturgiáját, hanem reformokat sürgetnek. Az örmény egyház ez idő szerint ugyan alaposan elbánt a reformokat követelőkkel, mert egyszerűen megfosztotta őket hivataluktól, de azért a nemzeti újjászületésért lelkesedni tudó örmények mégis vállalják ezt a tragikus sorsot s nem szűnnek meg a viszonyok javításán munkálkodni. Az egyesületnek theológusa is mindig akad, aki a nem kétséges jövendő veszélyeitől meg nem ijed, hanem saját lelkét kincsekkel gazdagítva, az evangélium világosságának terjesztője akar lenni honfitársai javára. Egyelőre a próféták megkövezése az osztályrészük . . . Az „Allgemeiner Evangelisch-Protestantischer Missionsverein“ Keletázsiában, Kínában és Japánban működik. Misszionáriusai nem közönséges misszionárius műveltséggel bíró, hanem tudományosan képzett emberek, akik nemcsak vallásos missziót teljesítenek, hanem a német kultúra terjesztői is. Foglalkoznak német nyelv- tanítással, a német irodalom ismertetésével, fenntartanak iskolákat, lelkipásztorkodnak a Kínába és Japánba került németek között, óvodákat alapítanak, női kézimunkaiskolát vezetnek, sőt egy theológiai intézetnek az alapjait is megvetették s mindezeken felül még azt is megteszik, hogy a japán és kínai vallás és műveltség tudományos vizsgálatával s vizsgálataik közlésével saját nemzetük tudományának is használni igyekeznek. A missziói egylet gyűlésén Otto göttingeni egyetemi tanár számolt be saját, a helyszínén szerzett tapasztalatairól, melegen ajánlva a missziónak ezt a nem lélekvadászásra, hanem kulturközvetitésre törekvő s különösen Japánban óriási eredményeket elérő formáját. Ezek az egyesületek és gyűlések azonban teljesen elhomályosultak s háttérbe szorultak a „Freunde der Christlichen Welt“ összejövetele mellett, melyen Harnack berlini világhírű theológus, Ottó göttingeni tanár és Jatho volt kölni lelkész tartottak előadásokat. A „Fürstenhof“ óriási termében csupa szakemberből álló közönség volt a hallgatóság Harnack előadását október 2 án este hat órakor tartotta meg. Egy ének volt a bevezetés: „O komm, du Geist der Wahrheit, und kehre bei uns ein, verbreite Licht und Klarheit, verbanne Trug und Schein. Giess aus dein heilig Feuer, rühr Herz und Lippen an, dass Jeglicher getreuer den Herrn bekennen kann. O du, den unser grösster Regent uns zugesagt, komm zu uns, werter Tröster und mach uns unverzagt Gieb uns in dieser schlaffen und glaubensarmen Zeit die scharf geschliffnen Waffen der ersten Christenheit.“ Mikor az ének elhangzott, Harnack a szónoki emelvényre lépett s nagyobbrészt szabad előadásban beszélt arról, hogy a vallásosság szempontjából minő jelentősége van a theológiának ? A helyzet jellemzésével kezdte; felemlítette azt a paradox mondást, mintha a theológiának az lennne az egyetlen feladata, hogy a vallást megszabadítsa a theológiától s beszélt arról, hogy Ritschl és követői egy időben nem „szükséges rosszának, hanem egyszerűen rossznak tartották a theologiát a vallásra nézve. Ma más a helyzet. Ma a történeti múltból akarják felszabadítani a vallásokat s a theológia lélekharangját azért kongatjuk, mert sokak meggyőződése szerint a vallás enthuziaszták és költők lelki feszültségének és ihlettségének a terméke, melyet nem lehet prózában, rendszerbe szedve leírni s tudományos kategóriákba kényszeríteni. Nem hiányzik azonban a Herder és a romantikusok nyomába lépő, a régi idealizmust új alakban magukévá tevő tudósok csapata sem, mely a történeti összefüggés és megértés álláspontjára helyezke
