Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-12 / 41-42. szám
1912. október 19. Evangélikus Lap. 41—42. sz. 5. oldal dik. A tudomány terén a valóság feltétlen kikutatására irányuló törekvés az utolsó húsz év nagy ajándéka. Ezóta nem akarjuk se magunkat megcsalni, se embertársainkat félrevezetni. Nem illúziók kergetése. hanem a valóság kikutatása a tudomány célja. A munkája pedig nem destruktiv, hanem az igazság tudatában való komoly ismeretszerzés, melynek orcánk verejtékét hullatva jutunk birtokába s amely óvatosan, vigyázva való haladást követel tőlünk A témára áttérve azt mondja, a keresztyén vallás az istengyermekség érzetéből származó hit, mely Isten és az embertárs szeretetében s az Isten országáért való odaadó munkában nyilvánul meg, s mely a bűnbocsánat és az örök élet birtokába juttat s Isten szeme előtt való élésre kötelez. Ezt a hitet s lelki békességet Jézusnak köszönhetjük, akit azért urunknak és üdvözítőnknek vallunk. Az igy meghatározott vallás tudományos vizsgálata a keresztyén theológia feladata. Első kötelessége az egyházi és vallásos állapotok pontos s a valóságnak megfelelő leírása s azok egybevetése. Ez ugyan elemi dolog, de feltétlenül szükséges, hogy tudjuk miről van szó s ennek a „scientia descriptivaa-kép fellépő „theológia- prima“-nak vigyáznia kell arra, hogy egyelőre tisztán leíró tudomány maradjon s azt kell kimutatnia, hogy az egyházak a vallásból fejlődtek, az egyházi alkotások alapját mindig a hit képezte, amely hit az igehirdetésből keletkezik. Ez a theológia azonban csak a katholikus egyház szerint akizárólag igazi theológia. A katholikus egyház megelégszik a hit, remény, szeretet szentháromságának leírásával és konstatálásával. Nekünk azonban egylépéssel tovább kell mennünk. Mi is azt tartjuk, hogy Istent az ismeri, aki szereti s hogy az Isten- és az emberszeretet egymástól el nem választhatók, de a vallás lényegét a hitvallások és hittételek elhivésében és a leíró theológia előtt való engedelmes Önmegtagadásban nem láthatjuk. Éppen ezért lettünk evangélikusok, mert ezt követelték tőlünk! A protestáns, evangéliumi vallásosság nem lehet meg a történet-kritikai theológia nélkül. A vallásnak és egyháznak megvan a maga története, mely az emberiség történetének egy fontos fejezete. A theológiára vár az a feladat is, hogy a történeti tényeket megállapítsa s a dolgok összefüggéséről világos képet adjon. Ez a theológia teljesen a történettudomány módszerével kell hogy dolgozzék. A vallás csak két dolgot kiván tőle: 1. hogy kimutassa, lehetséges e teljesen biztos történeti ismeret és 2. hogy a történeti fejlődés keretében egy Messiásnak helyet juttasson. Mindakét kérdésre igen a válasz. Létezik-e biztos történeti ismeret? Igen, mert bizonyos történeti eseményeknek a hatásai ma is léteznek. Hogy Cheops építette-e a pyramisokat, Phidias és Praxiteles készítették-e a nekik tulajdonított remekműveket, az kérdéses lehet. De hogy ezek mögött a nagy alkotások mögött nagy emberek, tervezők, művészek állanak, az feltétlenül bizonyos. A Sokrates által a görög filozófiában előidézett revolució láttára nevetségessé válnék az, aki Sokrates létezését tagadná. Legfeljebb arról lehet beszélni, hogy vájjon Sokrates volt-e a neve, s Xantippe volt-e a felesége, s hogy Xantippe a jó asszony mintaképe vagy pedig ellentéte volt-e? Jézus létének a letagadásabolondság ugyan, de ebben az irányban mulasztásokat kell helyrehoznia a theológiának s meg kell állapítania, mi biztos s mt kevésbé biztos abból, amit tudunk és tudhatunk ? A másik nagy kérdés, van-e hely a vallástörténetben egy Messiás számára? Igaz-e az, hogy Jézus nemcsak a múlt egyik prófétája volt, hanem jövő ura is marad, s hogy a fejlődés őt túl nem szárnyalhatja. A vallás- történet ugyan ellene mondani látszik ennek a lehetőségnek, az üdvtörténet azonban azt tanítja, hogy Jézus a Messiás, mert az emberiségnek lehet még sokszor „Zuchtmeisterre“ szüksége, de más mennyei Atyát, mint akit Jézus ismert és adott az emberiségnek, nem kapunk soha! Ezeket a tényeket psychológiailag és filozófiailag igazolnia kell a theológiának. Ki kell mutatnia, hogy van-e a vallásosságnak az emberi lélekben gyökere, és a valóságos világban létjoga? Nem olyan csalóka fénysugár-e, amelynek a valóságban egyáltalán semmi nem felel meg? Ha az objektiv világban létezik, megismerhető-e, ha megismerhető, merőben immanens-e, vagy pedig kinyilatkoztatáson alapul ? Ezek azok a nagy kérdések, melyekre a theológiának választ kell adnia. E feladatok láttára nem lehet kétséges, hogy a theológia nélkülözhetetlen támasza a vallásosságnak. A „hiszek Uram ! segíts az én hitetlenségemen“ bizonytalanságában hánykodó modern léleknek a tudományos theológia ad szilárd talajt a lába alá. A tanulság a theológia és a vallás egymásra való hatásából az, hogy 1. nem szabad a dogmatörténet és asymbolika tarulmányozását elhanyagolni, mert ezek fedik fel a történeti összefügéseket s nélkülözhetetlenek a valásosság tüzetes ismeretéhez. 2. Arra kell törekedni, hogy a theológiaszekere a kritika kátyújában meg ne rekedjen. Határozott posiciókra kell szert tennie. 3. A történeti és a spekulativ vallásosság hívei még egy táborban vannak. Kölcsönös engedékenységgel s álláspontjuk kölcsönös reformálásával arra kell törekedniük, hogy együtt is maradjanak. Az előadást vita követte. A vitában résztvettek: Prof. Troelisch (Heidelberg), Prof. Bousset (Göttingen), Lie. Fuchs (Rüsselsheim), Prof. Weinei (Jena) és mások, akik közül Troeltsch és Fuchs a vallás szabad fejlődésének s a prófétai egyéniségek egyházias érvényesülésének a szószólói voltak. Másnap (3-án csütörtökön) Jatho előadása bilincselte le a hallgatóságot, aki a maga hitének s ügyének védelmére a „Jesus jüngerschaft“-ról beszélt nagy szónoki hévvel, szinte hypnotizáló erővel. Kicsoda Jézus tanítványa? Ezzel a kérdéssel foglalkozott. Felvetette azonban azt az évezredes kérdést is:
