Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-10-12 / 41-42. szám

1912. október 19.

Evangélikus Lap. 41—42. sz.

3. oldal

a keresztyén vallással magával szembe szállanak. Jaj annak a népnek, amelynek szemeit nem nyitja fel senki és nem tanítja ki őt senki, hogy nem az a keresztyénség lényege, amit ők megmosolyognak és megvetnek. Ez a nép menthetetlenül a materializmus, a vallástalanság karmainak esik áldozatul Látjuk az elrettentő példát a nyugaton. Ott éppen senki sem vezette a népet vissza az evangéliom kiforrásaihoz, és a vallástalanság legridegebb formájában: az atheizmusban kerekedett felül.

Az a reformáció, amelyet a Christliche Welt barátai véghez visznek, nem egyéb, mint Luther reformációjának folytatása. Luther is tisztogatott és közelebb hozta az embert Istenéhez elsöpörvén az akadályokat, amelyek ennek útját állták. Hogy Luther nem ment oly messze mint a modern theológusok, azért van, mert 400 évvel ezelőtt élt, ezen idő alatt pedig sokat haladt az emberiség. Az azonban bizonyos, hogy Luther, ha ma élne, nem a berlini Oberkirchenrath mellé, hanem a Christliche Welt barátai közé állana, akikben Luther szelleme él és működik.

D. Rade marburgi theológiai tanár, a Christliche Welt szerkesztőjének szives meghívása folytán ketten jelentünk meg magyarok az eisenachi gyűlésen, Szinioni- desz Lajos, nagybörzsönyi lelkész lelkes fiatal barátom és én mint az Evangélikus Lap szerkesztője. A gyűlés lefolyásáról a tudósítás megírására Szimonideszt kértem fel, aki mint theológus jobban ért hozzá, és nagyobb kitartással hallgatta végig a bizony néha éjfélig tartott előadásokat. Én csak az irány és a külső benyomások ismertetésére szorítkozom azon reményben, hogy ezek lapom olvasóit érdekelni fogják.

Megösmerkedtem Harnackkal, aki a theológia jelentőségéről a valláshoz való viszonyában tartott előadást. Magas, szikár alak, gyér hajzattal, nagy, okos szemekkel. A múlt évben haladta meg a hatvanadik esztendőt. Szívesen hallotta, hogy a messze távolból főkép azért jöttem, hogy előadását meghallgassam és tudja, hogy a „Wesen des Christenthums“ című munkája magyar nyelven is megjelent. Előadása világos, minden szava tisztán megérthető, amit mond, azt meggyőződéssel mondja el és a hallgatóban meggyőződést kelt. Beszédét Szimonidesz barátom az alábbiakban ösmerteti. A beszéd elmondása után nagy diskusszió keletkezett. Részt vettek benne, és részben ellentmondottak néki Bousset, Titius göttingeni, Weinel jénai, Soden berlini, Tröltsch heidelbergi tanárok, valameny- nyien a theológiai tudomány herosai. Érdekes volt ezt a nagy elevenséggel és mélységgel tartott szellemi tornát végighallgatni, mindegyik más és más szempontból támadott, bírált és helyeselt. A tanárok uián néhány fiatal pap, sőt egy tanító is sikra szállottak. Ezek, különösen, a tanító aki a történeti módszerről tudni sem akart, voltak a radikálisok, mintegy az oppozíciót képezték a tanárokkal szemben.

A következő napon, október 5-én egy kis excessust engedett magának a tudós társaság, meghallgatván Jathót, a hivatalától megfosztott kölni lelkészt. Jathó beszédet mondott e felett a théma felett: „die Jüngerschaft Jesuu. Maga az ember egy csöppet Sem imponáló jelenség. Kissé köpcös, a rőtbe játszó göndör hajzattal és bajusz- szal, egészséges piros arccal, de mint szónok elsőrangú. Előadása nemcsak a magasban szárnyal, hanem valóban dramatikus és a hallgatóságot elragadó. Jatliót hallva megértjük, hogy hívei rajongtak érte, és a templom az utolsó helyig megtelt. És Jathó minden túlzásai mellett vallásos ember, vagy legalább azt a látszatot kelti és előadása a hallgatóságban is vallásos érzést gerjeszt A theológiai tanárok közül többen, akikkel beszéltem és akik Jathóval nem értenek egyet, Jathó vallásosságát és tanításának vallást keltő erejét nem vonják kétségbe. Beszédének tartalmát Szimonidesz rövid kivonatban ösmerteti, az egész beszédet szó szerint nem adhatjuk, mert Jathó szabadon beszélt, a beszéd szövegét nem írta meg.

A gyűlés legfontosabb tárgyát képezte az állás- foglalás a Traub-ügyben. Ezt az ügyet az egyesület, habár Traub fellépésének modorát elítélte, elvi szempontból magáévá tette és Baumgartner theol. tanár nagy hatást keltő beszéde után tiltakozását fejezte ki a berlini Oberkirchenrath eljárása ellen a következőkben :

1. Sajnálkozásunkat fejezzük ki a felett, hogy az evangélikus főegyháztanács egy lényegileg saját ügyében hozott ítéletben az elsőfokú bíróság ítéletének mértéket meghaladó szigorítása által a vádlott újabb meghallgatása nélkül a pártoskodás színezetét el nem kerülte.

2. Sajnáljuk, hogy a német protestantizmusnak annyira szükséges egysége a legnagyobb német országos egyház legfőbb hatóságának eljárása által meg lett ingatva.

3. Sajnáljuk az evangélikus vallásbizonyság erejének érdekében, hogy az ítéletben az evangélikus lelkész tényleg csak mint tisztviselő, aki első sorban a fegyelemnek köteles hódolni leit méltatva, és a személyes odaadás, kiválóság és jellemtisztaság elsó sorban döntő érdekeire nem volt tekintet.

4. Felháborodásunkat fejezzük ki azon mód felett, amelyen az ítélet indokolásában oly érdességek, amelyekre magát Traub az ügy iránti buzgóságában elragadtatta, erkölcsi vétségek gyanánt állapíttattak meg, és ezzel az ő erkölcsi integritása és igazságossága lett megtámadva.

5. Azt tartjuk tehát, hogy az igazságosság helyre- állításának és az evang. keresztyénségnek gyógyithatlan zavaroktól való megóvásának céljából, a Traub lelkész ellen indított eljárásban újra felvételnek kell helytadni.

6. Felhívjuk a szabad érzelmű evangélikus keresztyéneket, hogy az evangélikus egyházhoz való tartozásuk érzetében ezekkel ne hagyják magukat megingatni, hanem annál inkább működjenek közre szabadabb és igazságosabb viszonyok létrehozásában.