Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-09-07 / 36. szám

1912. szeptember 7. Evangélikus Lap. 36. sz 5. oldal el mindent, hogy a theologiai fakultás a pozsonyi egye­temen állítassák fel. Láng Lajos báró v. b. t. t. szólott ezután a javas­lathoz. Mindenben hozzájárult az előadó indítványához, mert nagy nemzeti kérdésnek tekinti, hogy az evan­gélikus lelkészek minél szélesebbkörű tudományos képzettséget nyerjenek. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a theologia az egyetemmel össze lesz kapcsolva. Örömmel jelenti, hogy az irányadó körökben is megvan a hajlandóság aziránt, hogy Pozsonyban az egyetem­mel kapcsolatosan evangélikus theologiai fakultás is létesittessék! Az indítvány elfogadtatott. Tudomásul vette a közgyillés, hogy a zsinati bizottságok munkálataikkal elkészültek s a zsinat a legközelebbi időben immár megtartható. Közel 25.000 koronát vett fel a kerület a zsinattal járó költségek fedezésére. A gyűlés felterjesztést intéz az egyetemes fel­ügyelőhöz, hogy sürgesse meg a nógrádi, honti és barsi esperességeknek a bányakerülettel szemben támasztott igénye tárgyában kiküldött választott bíróságnak ez ügy­ben való eljárását. Örömmel vette tudomásul a gyűlés, hogy a Kvacsala Julianna-féle végrendeleti peres ügy befeje­zéshez közeledik s a kerület is hozzájut a nagynevű hagyományozó által tett alapítványokhoz. Majd a lelkészválasztási szabályrendelet revíziója provokált hosszabb vitát. A nyitrai, pozsonymegyei és trencséni esperességek még mindig nem tudtak bele­nyugodni a szabályrendelet azon intézkedésébe, hogy a kerületi gyűlés olyanokat is kizárhat a jelöltek közül, akik ellen a kerületi elnökség a szabályrendeletben fel­sorolt kizárási okok alapján el nem járhat ugyan, de az illetőt az egyházi béke és hitélet szempontjából egyéb (például nemzetiségi irányzata miatt) okok miatt még sem találja alkalmas jelöltnek. A kerületi gyűlés a kérdés felett napirendre tért, felterjesztést intézett azon­ban az egyetemes gyűléshez s annak figyelmébe ajánlja a lelkészválasztásnak egyetemesen s egységesen történő szabályozását. Felhívta a gyűlés az iskolaszékek figyelmét, hogy a küszöbön álló tanévtől kezdve csakis az állam által engedélyezett tankönyveket használhatják iskoláink. Komolyan - figyelmeztette az egyházi hatóságokat ezen miniszteri rendelet szigorú betartására, mert annak meg­szegése súlyos következményekkel járhat. Minthogy azonban az egyetemes gyűlés is kimondotta, hogy iskoláinkban csak az általa is engedélyezett tankönyvek használhatók, felhivattak a hatóságok, hogy a miniszter által már engedélyezett tankönyveket feltétlenül küldjék be az egyetemes tanügyi bizottsághoz is engedélyezés végett. A gyűlés örömmel venné egy egyet, tanítónő- képezde felállítását, mert arra égető szükség van, de tekintettel saját legutóbbi alkotásaira (modori leány­iskola, kér. tanitóképezde), annak felállítására ajánlatot nem tehetett, de örömmel venné, ha az egyetemes egyház az eszmét megvalósítaná. A trencséni és nyitrai esperességek a kerületi, illetve egyetemes gyűlésnek a tót belmissziói egyesület működését betiltó múlt évi határozatainak hatályon kívül helyezését célzó indítványa felett — annak hang- súlyozásával, hogy a belmissziói munkálkodást öröm mel látja és azt felette szükségesnek tartja, de csakis egyházhatóságilag jóváhagyott keretek között (az egyesü­let alapszabályainak megerősítése mellett) — napi­rendre tért! Örömmel vette tudomásul a közgyűlés, hogy a kér. tanítóképezdével kapcsolatosan emelendő internátus céljaira a kormány évi 10.000 korona segélyt engedélye­zett s megbízta az elnökséget a kölcsön felvételével. Hasonlóképp megnyugvással vette tudomásul, hogy a minisztérium hozzájárult a tanárok fizetésének kiegészí­téséhez, amivel most már a kerületi tanitóképezde szer­vezése végleg biztosítva lett. (Második nap.) A pénteki gyűlésen Laszkáry Gyula kér. felügyelő mindenekelőtt felolvasta a királynak a kerületi gyűlés üdvözlő táviratára érkezett köszönő táviratát, amelyet a közgyűlés tagjai állva hallgattak végig. A napirend tárgyalása során élénk eszmecsere indult meg a selmeci líceum kormányzó testületének azon indítványa felett, hogy a gimnázium magántanuló leánynövendékci is látogathassák az előadásokat. Hirsch­mann Nándor előadó szerint ennek megvalósítása az iskolai fegyelem meglazulását vonná maga után s Német­országban sem vált be a coeducatió, ahol éppen most kísérleteznek azzal. Dr. Markovics Gyula orvos, orvosi szempontokból is károsnak véleményezi a leány- és fiú­tanulók együttes tanítását! A kerületi gyűlés a kérelmet nem tartotta a maga részéről sem teljesíthetőnek. A tíz év óta fennálló és virágzó modori leány­iskoláról szóló jelentést az intézet vezetősége iránt kife­jezett elismerés mellett tudomásúl vette a gyűlés s hozzájárult egy új kisegítő tanítónői állás szervezéséhez. Ezután a választásokra került a sor, amelynek folyamán legnagyobbrészt a volt tisztviselőket válasz­tották meg egyhangú bizalommal. A régieken kívül kér. tb. jegyzővé választatott Kirchner Rezső püsp. irodatiszt. A missziók ellátásáról Raab Károly kir. tanácsos, főesperes tett jelentést, amelyből .meggyőződött a köz­gyűlés, hogy a testvér református egyház az evangé­likusok önálló mozgalmait több helyen megakadályozta.

Next

/
Thumbnails
Contents