Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-08-24 / 34. szám

2. oldal.

Evangélikus Lap. 34. sz.

1912. augusztus 24.

A gróf Tisza István által befejezett ténynek odaállított rendezés a jövedelem egyenlősítését nemcsak nem eredményezi, de azon egyenlőtlenséget lehetőleg csak fokozza és ezzel irigységet, keserűséget és elégedetlenséget fog fakasztani a lelkészek közt Nézzük csak közelebbről. Az X községi evangélikus lelkésznek van jelenleg 1600 korona jövedelme, ez 35 éves szolgálat után felemelkedik 3000 koronára, a helybeli római katholikus plébánosnak van 5000 korona jövedelme. Ebből a gyermektelen pap meg is élhetne tisztességesen, jövedelme 35 éves szolgálat után mégis fel fog emelkedni 6400 koronára.

Itt Fenyőházán, hol e sorokat írjuk, nincsenek kezünkben a statisztikai adatok, de úgy emlékszünk, hogy nálunk evangélikusoknál körülbelül a lelkészek 2/3-a kongruás és a reformátusoknál alighanem még kedvezőtlenebb lesz az arány.

Azok tehát akiken a protestánsoknál segíteni kell többségben vannak és talán méltatlanul járunk el vdök szemben, ha az állam által nekik nyújtandó segítséget azzal apasztjuk, hogy azokat is egyenlő összeggel segélyezzük, akiknek erre olyan nagyon szükségük nincsen.

Fokozottabb mértékben mutatkozik ez a

méltatlanság, ha azt tekintjük, hogy az állam által adott segély az összes római katholikus plébánosoknak is ki fog adatni. Nem szenved kétséget, hogy van sok igen szegény római katholikus plébános és hogy ezeken segíteni emberbaráti kötelesség. De miért éppen az állam legyen az, aki segítsen. Az a magyar állam, amely a római katholikus egyházi célokra már két millió kataszteri holdat meghaladó földbirtokot adományozott.

Arról, hogy ezen nagy vagyon jövedelmei úgy osztatnak fel, hogy a munka legterhesebb részét végző alpapság nyomorának enyhítésére mi sem jut, a magyar állam nem tehet. És miért nem adóztatják meg a római katolikusokat egyházi adóval?

A mi protestáns népünk az egyházi adó terhe alatt nyög. Ennek az adónak csak a felét vessék ki aránylag a római katholikus hívőkre és nem lesz nyomorgó plébános.

Az 1848. évi XX. t.-cikk a bevett keresztyén vallások közötti teljes egyenlőséget és viszonosságot mondotta ki. Régi közigazság azonban az, hogy aki egyenlőtlen viszonyokra egyenlő intézkedéseket alkalmaz, nem az egyenlőséget, hanem az egyenlőtlenséget mozdítja elő.

TÁRCA.

Wundt Vilmos

1912 aug. 16. születésnapjára.

F. hó 16-án ülte meg Wundt, a lipcsei világhírű bölcselő születésnapja 80 éves fordulóját. Ritka kegyelmi ajándéka a jóságos isteni gondviselésnek, ily erőben, egészségben élni meg e napot, mely reánézve csak naptári adat s korántsem Aristotelesre és Leibniczra emlékeztető, kora egész tudásvilágát felölelő kutatásainak a záróköve. A szaktudósok és kutatók mai világában szinte eseményszámba mennek „fiziol. psicho- lógia“, „néppsichológia“, „logika“, „ethika" s főleg „a bölcselet rendszere“ című számos kiadást ért művei, amelyekben igazi filozófus módjára egységesíti és rendszeresíti korunk tapasztalati tényeken alapuló rengeteg ismeretvilágát. Máig is dolgozik nagyhírű ethikája II. kötetének 3-ik kiadásán.

Wundt abban az időben lépett föl, amidőn a német bölcselet valóságos vajúdó „Sturm- und Drang“- korszakon ment át. A költő-filozófok nagy spekulációrendszerei leélték magukat és Hegel ég és föld között lebegő „planéta-theoriája“ nem felelt meg a tapasztalati élet követelményeinek. Wundtra várt a feladat: a klasszikus német bölcselet univerzálizmusának s a közvetlen bizonyosságra törekvő, modern kutatásnak összeegyeztetésére. A túlhajtásaitól megtisztult józan természettudomány szellemét átvitte a lélek műhelyére és ezzel útját egyengette a valódi tudományos filozófia kifejlődésének. A filozófus kutatásainak való érzékeinken kell alapulniok s így teremtette meg a fiziol. lélektant s az első psichol. laboratóriumot Lipcsében. E kísérleti psichol. alapon életre szólította a néppsichológiát, amelynek befejezésén máig is dolgozik. Azért Wundt szerint a lélektan a centrális jellegű szellemi tudomány, amelynek mellékágai a logika és az ethika. A modern bölcselet egész világképét összefoglalja „a bölcselet rendszere“ című klasszikus művében.

A valóságon és a tapasztalati élet tanulságain és követelményein épült föl nagyhírű ethikai rendszere is, amelynek újabb kiadását behatóbban az Athenaeumban ismertettük. Ha ma a tudomány mathematikai és technikai bizonyságra törekszik, úgy ez a'ól nem vonhatja ki magát a szabad erkölcsi önelhatározás világa sem.

V,