Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-03 / 31. szám
1912. augusztus 3. Evangélikus Lap. 31. sz 3. oldal szép, magasztos célt pedig csak úgy lehet elérni, ha nem oktatunk, hanem mvélünk. Merényletet követ el a legtöbb katecheta az ártatlan és fogékony gyermeklélck ellen, mikor kényelemszeretetből vagy hozzá nem értésből, ahelyett hogy arca verejtékében katechizálna, egyszerűen bétánultatja a kátéban található kész feleletet. Ez meg nem bocsátható bűn. Nemcsak, hogy hiábavaló munka, mert a gyermek nem érti s így egyhamar elfelejti, de megutál- tatja vele a legszentebb és legszebb krisztusi tanítást. Maga a káté tiltakozik az értelem nélkül való magoltatás ellen, mikor a bevezetésben azt mondja: „Der Eckel, den man durch ein verstandloses Auswendiglernen der Jugend beibringt, dauert oft durch das ganze Leben“. Hány, de hány tanító, tanár és lelkész pedig nem tesz mást, mint bemagoltatja a kész formulákat. Maga Luther a kátéval kényszeríteni akarta a tanítót és lelkészt, hogy ne holt betűket emlékeztessen, hanem a gyermekek leikével foglalkozzék és abba vallásos eszméket cseppegtessen. A sok tudásnál fontosabb az akarat, a cselekvés. A cselekvést, az akaratot pedig csak úgy sikerül a vallásoktatás útján életre kelteni, ha az szeretetteljes atyai nevelés jóság! Önkéntelen kalapja után nyúlt. Ebben a percben elfelejtette fáradtságát, bánatát és a múlt napok nyomorúságát. Csak egy gondolata volt: részt ven ni a szépségben ott lent! Hiszen még fiatal volt, itt pedig tavasz, mosolygó tavasz vette körül. * * * Vidám hangzavar fogadta Saroltát, midőn két órával később az étterembe lépett, amelyben a benlakók étkezésre összegyűltek. Ő voltaképpen szobájában akart étkezni, de a séta felélesztette Kissé elfogultan lépett be. — Nos, kedves kapitányné, hiszen ön sugárzó szemet hozott magával, így van jól! — fogadta őt az orvosnő, — hamarosan be fogom mutatni. Egész sora a neveknek zsongott füleibe. Sarolta csupa víg arcot látott. Most megösmerte a hölgyet a tolószékkel, aki nyöngéd, nyájas szemeivel tekintett Saroltára. — Nemde, itt minden szép. itt mindenki kénytelen felvidulni ? — kérdéő, midőn Sarolta mellé leült. Sarolta arcát árny borította. — Nem tudom — volt a felelet, — talán attól függ, hogy mit kell elviselnie. A vallásoktatás eredményét osztályozni szokás. A közép- és felsőbb iskolákban notesz és ceruza adatik a vallásoktató kezébe. Ez is elvetendő pedagógiai eszköz. Notesszel, ceruzával és kalkulussal azt hiszem, még egyetlenegy gyermek sem jutott közelebb az Istenismerethez és szeretethez. Ez éppen olyan, mint mikor valaki kődobálással akarna verebet fogni. Mire jó az osztályzatadás vallásból? Több elkeseredést, szomorúságot, bosszúságot és utálatot von maga után, mint ambíciót, tanulásra való serkentést A notesz és ceruza a vallásoktató kezében és komoly birói arca utáltatja meg a legtöbb növendékkel éppen azt a tárgyat, mit mindenekelőtt szeretnie kell. De nem ítélem el ifjúságunkat, ha közömbös a vallási dolgok iránt, ha nyűg neki a heti két óra vallás, ha bizonyos borzadály fut végig hátán, mikor közeledik a vallásóra, hanem elítélem a nagy- képüsködő, tanári méltóságban fenhéjázó vallásoktatót, ki ahelyett hogy tantárgya segítségével az ifjúság szivében szent lángot és lelkesedést gyújtana, szeretetet ébresztene, a középkori inkvizíció kínjait szenvedted végig hallgatóival és nemcsak önmagát, de tárgyát is megutáltatja hallgatóival. Elegendő annak konstatálása, hogy Én azt hiszem, attól függ, vájjon az élet célját valaki megérteni megtanulta e válaszolt a nő gondolkozva — és ebben a mi orvosnőnk a legjobb vezető. Nézze ezt a sok vidám arcot a szanatóriumban. Tudja-e, mitől sugárzik ez a sok szem ? Sarolta már nem hallgatott oda. — Az élet célját! — ismételte elmélázva, — aki ezt nekünk megmagyarázni tudná. — Én azt hiszem, ez nem olyan nehéz. A beteg komolyan tekintett Saroltára. — Megérteni azt, hogy nem a magunk kedvéért vagyunk itt, hanem azok kedvéért, akiket Isten utunkba állított. * * * Sarolta csak nehány napja volt a szanatóriumban, mikor megértette, hogy mi adott ennek a háznak oly vidám jelleget. Az a szeretet szelleme volt, amely mindenkit ösztönzött, másnak segíteni. Mindezek a betegek odaadó szeretettel tekintettek az intézet vezetőjére, aki fáradságot nem ismerve, mindenkinek szolgálni iparkodott, aki mindenütt napsugárt árasztott és gyakran nehéz kötelességeiből mindig a szeretetnek új erejét meríteni látszott.
