Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-03 / 31. szám
2. oldal. Evangélikus Lap. 31. sz. célja a felekezeti tanítóképzésnek, akkor kár a sok pénzt költeni, mert a többi pedagógiai dologra az állami képzők is kitünően oktatják, mert ott van legalább mindaz, amit Nikelszky J. a mi képzőinkben nélkülöz: megfelelő épület, felszerelés és berendezés, teljes tanári létszám. Ezen az állapoton változtatni, reformálni kell. Egy másik baja vallásoktatásunknak úgy az elemiben, mint a felsőbb iskolákban az, hogy a vallásoktatás, csak oktatás, de nem nevelés ! Lenn és fenn odajutottunk (tisztelet a kivételnek), hogy a vallás úgy az elemi, mint a felsőbb iskolákban éppen olyan tantárgy, mint akár az olvasás, vagy a számtan. A tanuló a vallásoktatóban nem szerető atyját, jó nevelőjét, hanem magoltató kínzóját látja. Ahelyett, hogy örömmel, sőt vágyódással várná a vallásórát, retteg, fél tőle és örül, ha az iskolaszolga csengetyűje jelzi, hogy az órának vége. Ahelyett, hogy a gyermek maga mondaná, hogy kevesli a vallásórák számát, azt látjuk, hogy üdvrivalgásban törnek ki, ha tudtul adatik nekik, hogy egy-két óra elmarad. Mit bizonyít ez? Nem-e azt, hogy vallásoktatásunk rossz utón halad? Ha hatalmamban állana megtiltanám minden papnak és tanítónak, ki vallást oktat, hogy TÁRCA. Sarolta. (Fordítás a „Christliche Welt“-bői.) (Vége.) A fiatal asszony nem ellenezte az orvos tervét. Fáradt mosolyával egy héttel később a vonaton ült és hallgatta az orvos unokahugának elragadó leírását a szanatóriumról és vezetőjéről. Mi ott mindnyájan rajongunk érte. „Ön is meg fogja szeretni a doktorkisasz- szonyt!“ fejezte be a kisleány. Sarolta vonásaiban mégis bizonyos feszültség látszott és meglepetésére szíve gyorsabban dobogott, midőn a szanatórium sokat dicsért vezetőjével szemben állott. „Oh, ez rokonszenves“, volt első gondolata, amidőn az orvosnőt meglátta, akinek okos, barna szemei kutatólag nyugodtak rajta. Sok életbölcsesség és tapasztalat szólott ez arcból, de az anyai gondozás kifejezése elárulta, hogy mindent szeretettel ölel át, ami vele érintkezésbe jut. Az orvosnő a fiatal asszony tartózkodó természetét 1912. augusztus 3. a gyermekekkel magoltassa az anyagot, sőt mi több, ostort fonnék és kizavarnám a katedrából. Meg van ám annak a mai nagy közönynek, irtózatnak a templomtól s minden vallásos dologtól az oka, egyik főoka éppen ferde vallásoktatásunk. Nem a dogmák ellen kell küzdeni, mint azt Weinei H., Sztehlo és Koller cikkei érintik, hanem legelső sorban a vallás- oktatás mai módszere elten. A legtöbb hitoktató elfelejti, hogy a vallásoktatás nem áll leckefeladásban és lecke felmondásban, a tananyag szóról- szóra való gépies bemagolásában, hanem abban, hogy a gyermekekkel, illetve tanulókkal meg- kedveltessük az Élet könyvét, megszerettessünk egy felsőbb lényt, rávezessük egy más világ létezésének sejtésére, szoktassuk önálló gondolkozásra és annak cselekvésére, amit káté, bibliatörténet és egyháztörténet, mint követendőt felállított. Ez a vallásoktatás feladata. Helyes, amit Koller a vallásoktatásról ír: „A kis gyermekeket vezessük a jó Istenhez, aki őt s szüleit fentartja s róluk gondot visel, akit éppen azért meg is szeressen, hozzá naponta imádkozzék“. Weinel vezérelvei szerint is nem más a vallás- oktatás feladata, mint az, hogy „a sajátos vallásos élet ébresztéséhez“ hozzájáruljon. Ezt a megértette. Óvakodott kérdéseket intézni, amelyek Saroltát bánthatták. De már első beszélgetésük után többet értett meg Sarolta lényéből, amint ez azt sejtette. A szegény, fiatal teremtés, gondolá, egy kicsit elkényeztetett, vad és emberkerülő, fájdalmában meg- csökönösödött és senki sem tanította örömet és munkát az élet valóságában keresni. Ha egyszer megszerzem bizalmát (ami nem lesz könnyű), meg kell tanulnia, másokért élni. És még egyszer átfutotta az egészség- ügyi tanácsos levelét és megjegyzéseit saját benyomásaival összehasonlította, Sarolta közben szobáját kereste fel. Elfáradt az utazástól. A berendezés egyszerűsége, gondos tisztasága tetszett neki. Ez az ajtó talán az erkélyre nyílik ? Sarolta kilépett. Ah! kiáltott fel hangosan. Előtte feküdt ezer napsugár fényében a sötétkék tó: A távolban fehér vitorla látszott. Most áthatolt az arany napcsíkon és sötéten vált el a tündöklő víztömegtől. Alulról vidám nevetés hallatszott. Fiatal leány lépett ki a házból, kezében ibolyacsokorral. Egy tolószékhez közeledett, amelyben halvány nő ült és a virágokat feléje nyújtotta. A nő megköszönte. Sarolta messze kihajlott az erkély korlátja fölött. Milyen szép mindez, tavasz, virágok,
