Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-03 / 31. szám
II. évfolyam. 31. szám. Budapest, 1912. augusztus 3. EVANGÉLIKUS LAP EGYHÁZI, ISKOLAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Szombatonként jelenik meg. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, II., Fő utca 4, ahova a lapot illető mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. ' Felelős szerkesztő és laptulajdonos: SZTEHl O KORNÉL Főmunkntársak : Dr. MASZNYIK ENDRE, KOVÁCS SÁNDOR. HOKNYÁNSZKY ALADÁR. AZ ELŐFIZETÉS ÁBA : Egész évre 14 K, félévre 7 K Egyes szám 40 fillér. HIRDETÉSEK DIJA Kétliasáhos egész oldal egyszeri hirdetésért 28 kor., léinldal 14 korona, negyedoldal 7 korona. Kisebb hirdetések (pályázatok) minden szóért ti fillér. Többszörös hirdetéseknél megegyezés szerint Tartalom: Wallrabcnstein Jakab: A vallásoktatás reformjából. Tárca: Sarolta. — Iskolai értesítések. — Egyveleg. — Irodalom. — Belélet. — Pályázat. „A vallásoktatás reformjáról.“ Irta: Wallrabenstein Jakab, hotnokosi cv. lelkész. 1:1 ve a szabadsággal, melyet Szerkesztő úr mindazoknak rendelkezésére bocsátott, kik a fenti kérdéshez hozzá akarnak szólni, pár sorban én is szeretnék e nagyfontosságú kérdéshez saját tapasztalatomból hozzászólni és észrevételeimet az „Evangélikus Lap“ hasábjain nyilvánosságra hozni. Amit az „Evangélikus Lap“ szerkesztője mond lapja 17. számában: „A vallásoktatási reformnak a tanítók köréből kell kiindulni“ ezt a maga egészében aláírom, de hozzáfűzöm még ezt: mivel a tanítóknak is valahol meg kell ismerkedni a vallásoktatás reformjával, azért ez a nagyfontosságú kérdés csak a tanítóképzőkből indulhat ki. A tanítóképzőkben kell a tanítóknak négy év alatt megismerkedniük azon elvekkel, melyek szerint későbbi éveikben a rájok bízott gyermekeket oktatniok kell. Itt tűnik ki most azonban az, hogy az ev. egyetemes egyháznak négy felekezeti képzője közt egyetlen egy sincsen, melyben a leendő tanítók speciálisan éppen a vallásoktatásra lennének kiképezve, sőt azt mondhatjuk, éppen a vallásoktatásra fektettetik a legkevesebb súly és fordíttatik a legkevesebb idő. Félreértések kikerülése végett megjegyzem, nem a tanárok, hanem a már általánosan ismert protestáns szegénység ennek oka, mely nem engedi, hogy minden egyes tanítóképzőnkben külön vallás- tanári állást szervezzünk, mely állást theologiai- lag képzett és több évi praxissal biró egyénekkel lehetne és kellene betölteni. Az „Evangélikus Örálló“ 15. számban Nikelszky J., a szarvasi tanítóképző igazgatója, szintén rámutat a tanítóképzés egyes akadályaira. Többek közt ezeket mondja a tanítóképzőkről : „Evangélikus egyházunknak képeznek első sorban tanítókat és kántorokat és egy intézetnek sincsen rendes vallástanára“. íme, akik tanítóképzésünk élén állanak, nap-nap után érintkeznek leendő tanítóinkkal, kik érzik azt a súlyos felelősséget, mely vállaikra nehezedik az egyház követelményeiből kifolyólag, azok ismerik be és panaszolják fel nyíltan, de úgy látszik hiába, hogy egyházunk érdekében szükséges mielőbb tanítóképzőinkben rendes vallástanárokat alkalmazni és nem a meglevő szaktanárok amúgy is sok munkáját még a vallásoklatás által szaporítani és ezáltal a vallást egy melléktantárgy színvonalára süllyeszteni. Miért tartja fenn egyházunk drága pénzen felekezeti képzőit, ha nem azért, hogy olyan tanítók kerüljenek ki, kik az egyház leendő tagjait istenfélő és emberszeretö komoly egyháztagokká neveljék, hogy olyan tanítók kerüljenek ki, kik az egyház veteményes kertjében, az iskolában az evangélikus egyház iránti sze- retetet és a Krisztusban való hitet cscppegtes- sék a zsenge gyermekszivekbe. Ha nem ez a
