Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-22 / 25. szám
1912. junius 22. 4. oldal. Evangélikus Lap. 25. sz. Lám ! Aki elátkoz, azt is áldanunk kell s ő még az ártatlanokat, a férjet, édesapát, aggódva szeretőket is elátkozza. — Hazaszeretetből!! Ne mondjon nekem ilyeneket! Az ártatlanokon tölteni ki dühünket, — ezt mondja hazaszeretetnek! Mit tett volna Kovácsy lelkész úr, ha az ő családját átkozta volna el Tisza István? Én is vallom és bátran hirdetem, hogy hazánkért, e második Igéretföldéért, minden áldozatot meg kell hoznunk, — de nem úgy, mint ezt lelkésztársunk tette. Az ember önbirája soha nem lehet, mert akkor oda jutunk, hogy egymást öljük, gyilkoljuk. Igyekezzünk ellenfeleinket meggyőzni tévedésükről s állításunk igaz voltáról. Emeljük fel tiltakozó szavunkat azok ellen, kik lelkiismeretbeli szabadságunkon csorbát ejteni igyekeznek. Jézus sem nézte összetett kezekkel hazája romlását. Nemcsak sirt, de szólt, tett is. — Szóljunk mi is ! Különösen reánk, lelkészekre vár a magasztos feladat: hazánknak lelkes, hű honfiakat nevelni. Szóljunk: oltsuk a szenvedélyek tüzét; tanítsuk a népet megbecsülni mások meggyőződését, akkor aztán nem kell átkozódnunk. Szólt képviselő kartársunk is. De!? — Vájjon a 4-én kiejtett szavai után hogyan fog a szószékről egyetértésre, mások véleményének, nézetének, meggyőződésének megbecsülésére oktatni?! A történtek után azt várom, hogy elátkozza hivei körül mindazokat, kik munkapártiak, el, az ő családjukkal egyetemben, vagy pedig hirdeti: „Áldjátok azokat, kik titeket átkoznak“ s maga mégis átkozódik, mig végre odamondják hivei: Ne légy képmutató ! Igen, kötelességünk vért, életet is áldozatul hozni, de harcunkban csak az ellenséget űzzük, hajtsuk, azokat, kik aggódva, könnyezve, imádkozva gondolnak a harcban levő kedveseikre, békében hagyván. Ha őket hányjuk kardélre, a'védteleneket, a gyengéket, — mert az erős ellenféllel nem bírunk, — már ezzel azt bizonyítjuk, hogy az igazság az ellenfél részén van s hogy mi vadságunkkal sem győzelmet, sem kíméletet nem érdemiünk. A Mester is, szent haragtól eltelve, ostort fogott azok ellen, kik az ő házát, latrok barlangjává akarták tenni. Nagyon helyesen cselekedte Tisza István is, mikor e második Igéretföldének szent csarnokaiban helyet nem engedett azoknak, kik oda a szenvedélyeket, a haragot és a gyűlöletet vitték be beszédeikben, tetteikben. Avagy azt hiszi kedves kollegánk, hogy elmondott szavai után büszkék lettünk kartárs úrra? — Csalódik! Én ugyanis nem tartom ev. lelkésznek azt, aki olyan evangéliumot tud hirdetni és olyannak hirdetését helyeselni, amilyent ön hirdet. Nézze, olvassa a következő sorokat, amelyeket egy vidéki lapból olvastam! Ilyen érzelmeket keltettek a laikusokban is, menynyivel inkább a lelkészekben : (Következik itt egy vidéki lapból „Állat az emberben“ cím alatt írt cikk idézete. Ezen cikket nem közöljük, mert Kovácsy Kálmán végre is evangélikus lelkész, és az Evangélikus Lap hasábjain a közönséges társadalmi illem hangját túllépő kifaka- dásokat még idézetképen sem akarjuk látni. (Szerk.) Ámbár Zólyomvármegyében akkor csak 2 róm kath. egyház volt, Szé’nyén és Gyetván, Bartók mégis az összes egyházakat meglátogatni merészelte és Lányinak — egy állítólagos királyi parancs ürügye alatt — megtiltotta az ev. egyházak kánoni meglátogatását, melyet ő a vármegye rendeletére foganatosítani akart. Lányi — nehogy a királyi parancsnak ellene szegüljön — engedett. Bartók ezzel nem volt megelégedve, hanem elvette a breznóbányai ev. pap dézsmáját is és ezt a kamarának eladta. Ezen dézsmát később — amint ezt írásban elösmerte — Lippay György esztergomi érsek és Wesselényi Ferenc nádor közbenjárására és kívánságára visszaadta Lányi breznóbányai pap és super- intendensnek. 8. Milochovszky János. A nyitrai esperességből jött előbb Radványba, később 1670-be Breznóbányára lelkésznek; 1671-ben zólyomi esperes lett. 1671-ben volt az utolsó esperes-gyűlés Zólyomban. 1671-től 1704-ig nem volt tartható esperes-gyűlés Zólyomban. Milo- chovszky 1673-ban — az I. Lipót féle általános üldözés kezdetén — a pozsonyi rendkívüli törvényszék ítélete folytán — kénytelen volt száműzetésbe menni. Száműzetése idejében, 1678-ban Drezdában könyvet adott ki „A világi felsőség dísze“ cim alatt 1683-ban — mikor meg volt engedve — visszahívta Milochovszkyt a breznóbányai egyház, de már 1684. jan. havában fekete himlőben meghalt. Neki is elvette az esztergomi káptalan a dézsmát és a kamarának eladta, de azután ő is visszakapta. A Lipót-féle üldözés alatt, midőn Milochovszky száműzetésbe ment, veszítette el a breznóbányai egyház templomát és iskoláit. Kolalto Mátyás császári had vezér fegyveres erővel foglalta el a zólyomi ev. templomokat. Kolalto egy Miklós nevű kath. pappal jött Breznóbányára azzal, hogy a katonaság addig nem teszi le a fegyvert, amig a templom kulcsát át nem adják 1673. okt. 27-én adták át a kulcsot. A pozsonyi rendkívüli törvényszék elé idéztetett Milochovszkyval együtt az akkori káplán is, Szruka Mihály, aki, hogy az országban maradhasson, hivataláról leköszönt Milochovszky a száműzetést választotta. 1684-ben visszakapták a templomot a breznóiak, de 1688-ban megint elveszítették azt. Ezen szomorú időben Szimonidesz János volt a breznói ev. iskola tanítója. Ő is a pozsonyi rendkívüli törvényszék elé lett idézve és miután sem száműzetésbe menni, sem katholikussá lenni, sem pedig
