Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-08 / 23. szám

1912. junius 8. 2. oldal. Evangélikus Lap. 23. sz. likus hittételek hirdetésével, hanem ezenfelül saját iskolai elméleteit és kedvenc eszméit igyek­szik hivatalos egyházi tan gyanánt terjeszteni. Kü­lönös feladatául tűzi ki a pápaság szolgálatát, a pápai tekintély emelését az egyházban, a cen­tralizáció kiélesítését az egyház kormányzatá­ban. Ezt a célt a jezsuita-rend kíméletlen erély- lyel hajszolja és ezzel azt veszélyezteti, hogy túlmegy azon, amit Krisztus akart. Emellett a rend nem is rendeli magát alá oly becsülete­sen a pápai tekintély alá, amint ezt a történe­lem bizonyítja. Sőt a pápa iránti hűség cégére alatt csak saját hatalmának növelése után tö­rekszik. Egyházat képez az egyházban. Harmadszor a társaság működésének módja? Csodálatot gerjeszt a kitűnő szervezet. Mindamellett jogosult a kérdés: csakugyan Jézus széliemében müködik-e Jézus társasága ? Úgy látszik, hogy a jezsuiták Jézus parancsá­nak: Jegyetek együgyüek, mint a galambok és okosak, mint a kígyók“, csak a második részét követik. A galambok ártatlauságáról, Jézus egy­szerűségéről és egyeneslelküségéről nincs nyom a működésükben. De nagyon is sok van a kígyók okosságáról. Az okosságnak azonban határt kell szabni az egyeneslelkűségben. De az utóbbinak — nem akarván egyeseket sérteni — TÁRCA. Nagypéntek San-Remoban. Zsongnak-bongnak a harangok . . . hirdetik a feltámadott Krisztus mennybemenetelét. S mialatt ünne­pélyes zúgásukat hallgatom, képzeletem visszavezet a Megváltó keresztfájához, nagypéntek reggelére . . . Zöldcsütörtök éjfélén érkeztünk San-Remoba, a Riviérának nevezett földi paradicsom ez elbájolóan szép szögletébe. Meglehetősen későn keltünk. A nap már magasan járt a sötétkék mennyboltozaton és szélesen mosolygó ábrázattal nézegette magát a páratlan szin- pompában sziporkázó tenger ragyogó tükrében, de fél­szemével mégis csak oda-odakandikált a tavaszi dísz­ben pompázó part felé és szenvedélyes hévvel csókol­gatta a nyíló virágokat, kiszíva belőlük a kábító illa­tot, mely édes andalítóan töltötte be a kristálytiszta levegőt. A természet ünnepi ruhát öltött: ragyogóbb volt a Jezsuita-rendben hiányoznia kell szervezeté­nél fogva. Miután a főnök túlon-túl számot kér a benső életről, mesterséges önelrejtőzést érnek el vele. A társaság főfeladatára, a hit tisztaságának fentartására irányuló küzdelme folytán alattomos, titkos utakra van kénysze­rítve. Míg az a jelszó: „Mindent az Isten di­csőségére“ is vészes következményekkel járhat, mert az egyén öntudatában mindent takaró kö­peny gyanánt szolgál. És mikép működik Jézus társasága a keresz­tyén társadalomban? Először is bizonyos, hogy a katholikus embert vallási és erkölcsi dolgok­ban lehetőleg önállóilanná teszi. Az egyéni lelki­ismeret meggyöngül. A gyónás gyakorisága magával hozza, hogy a saját erkölcsi megítélés a gyóntatóatyáé által helyettesitettik. Másodszor tény az, hogy a vallásos tevékenység külső oldala szerfölött túlsúlyra jön, az istentisztelet­nek az érzékiségre fektetése a vallásos érzéki­ség elnyomja az egészséges vallásos életet (lásd Jézus szive kultuszát, a szentimentális Mária- tiszteletet, a lelkigyakorlatoknál az érzékiség ki­használását stb.) Sickenberg tanár ezek folytán annak a meggyőződésnek ad kifejezést, hogy a jezsuita­rend működése a németeknek káros, de nem a nap, csillogóbb a mennyboltozat, sziporkázóbb a víz millió meg millió apró hulláma! Csak a természet ko­ronája, az ember, nem látszik tudomást venni a nagy és szent ünnepről. Lót-fut, tesz-vesz, eszeveszett haj­szában rója le mindennapi munkáját a lét nagy taposó­malmában, vagy a szórakozás sokszor nem kevésbé fárasztó örvényében. Vagy talán a kínszevedés, a halál gondolata, a memento mori, melyet e nap, mint soha egy másik, oly élesen odakiált a mai kor — Istenét és Megváltóját mindjobban nélkülözni tudó, tehát mind­jobban elfelejtő gyermekének, talán eme komoly és szomorú gondolatokat kell eloszlatni a megszokott min­dennapi munkával vagy nélkülözhetetlenné vált szóra­kozással . . . Sétáltunk a tengerparton, bejártuk a gyönyörű parkokat és kerteket, hol a természet áldott erejével a kertészet minden raffinériája párosul, végigsétáltunk San-Semo kirakatoktól ékes főutcáján, hol a boldog és irigyelt gazdag közönség bemutatja mindazt ft fény­űzést, amit öltözékben és kalapokban csak kifejteni lehet: de semmi, semmi nem emlékeztet arra, hogy nagypéntekre virradtunk. Nem hallunk harangszót, nem

Next

/
Thumbnails
Contents