Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-11 / 19. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 19. sz. 1912. május 11. ki azt általánosságban elvettetni kéri és a részleges tárgyalásra bocsáttatni sem akarja, mert bármily óhajtandó az egyesülés barátságos úton, annyira elvetendő a kényszer útján való egyesítés. Nem is annyira a jog szempontjából vizsgálja a kérdést, habár ehhez is szó fér, hanem inkább a célszerűség szempontjából és itt azt találja, hogy vallási dolgokban valakire kényszert gyakorolni nemcsak hogy nem egyezik meg a protestáns szabadsággal, hanem veszélyes is, mert elkeseredést szül, amelynek folytán elszakadástól lehet tartani. Méltán attól lehet tartani, hogy a felső vidékről idejövő tót napszámos és a Németországból beköltözött gyári munkás, ha saját anyanyelvén az isteni tisztelet korlátoztatik, elszokik a templomtól és a vallástalan szociálizmus karjaiba veti magát. Majd Gyurátz és Szentiványi szólaltak fel és csatlakoztak Sztehlo kifejtéseihez és miután az ülés után az egyetemes felügyelő is a kényszer útján való egyesítés ellen nyilatkozott délben, úgylátszott, hogy a javaslat elbukik. A délutáni ülés folyamán azonban Kéler Zoltán, Wagner Géza és Szelényi szállottak síkra a javaslat mellett és sorsát eldöntötte a bányakerületi elnökök közbelépése, akik mindketten perhorreszkálják ezen a téren a kényszert, de mégis bele akarnak menni a javaslat részletes tárgyalásába. Ezen döntő felszólalások után a bizottság többi tagjai mindnyájan a javaslat tárgyalását kívánták, amely azután este fél hat órakor megkezdődvén, csak a második pontig haladt, amelynek tárgyalásánál máris kitűnt, hogy az egyesítést a jelenlegi gyülekezetekre gyakorolt legerősebb kényszer nélkül keresztül vinni nem lehet. Zsigmondy erre felvetette azt az eszmét, hogy maradjanak meg hát a gyülekezetek a jelenlegi szervezetükben, de némely ügyek, ú. m. az adózás, az iskolaügy, a hitoktatás, tétessenek közösökké és ezek ellátására egy, az egyes gyülekezetek által választott közös képviselőtestület választassék. A javaslat védőinek ez az eszme nem tetszett. Sztehlo okosnak mondotta, de tekintettel az idő előrehaladottságára, kérte a tárgyalás elhalasztását a holnapi napra, ami meg is történt. Jelentés az evang. lelkész! fizetés- rendezési mozgalomhoz. A fizetés-rendezési mozgalom nagy arányokat kezd ölteni. A 150 lelkész által kibocsátott „egyetemes evang. lelkészi fizetésrendezós tervezetéihez eddig Mindehhez hozzájárult a bibliakritika, Strauss, Renan, Feuerbach működése. Egy harmadik jelenség pedig, amely a moniz- must megérlelte: a természettudományok fejlődése. Kopernikus, Galilei, Kepler, Newton, Laplace, La- mark, Darwin, Helmholz tevékenysége. Ma tudunk különbséget tenni theológia ós természettudomány között. Tudjuk, hogy ez kétféle tér s a legnagyobb hiba, ha a természettudomány a theológia mezejére csap át, ahogy Hunzinger kifejti. A XIX. század elején s közepén ezt még nem tudták. Kopernikus óta elve már a tudománynak sok jelenséget közös törvénnyel magyarázni. Egy másik elve, mindent visszavinni az anyag s erő fenmara- dásának elvére. Ez az okság és anyag törvénye, amelyet Mayer mutatott ki. A kémia ismét kimutatta, hogy a szerves testek ugyanazon elemekből állanak, mint a szervetlenek. Laplace kimutatta a szervetlen világ fejlődését, Darwin a szervesét mechanikus módon. A spektralanalyzis az anyag azonosságát a Mindenségben. A tudás ilyetén fejlődése szülte a Comte-kat, Spencereket, Haeckeleket. Ma mindezt ki tudjuk egyeztetni az erkölcsi világrenddel s az Istenfogalommal s e szempontból különösen Haeckel bírálói érdemelnek említést. Filozófiai szempontból különösen Adickes és Paulsen bírálták meg erősen Haeckel könyvét, Hamau, Dennert s mások zoológiái s Chwolson, pétervári tanár fizikai szempontból tették ezt. Nem tagadható el, hogy Haeckel munkája sokban igazán felületes, sok be nem bizonyított tételt igazságnak állít az olvasó elé, sok mély ellenérvet felületes cáfolatokkal igyekszik gyengíteni. Mindez áll még nagyobb mérvben a „Lebenswunder“ című művére, ahol sok felületes, furcsa megjegyzés található s együvé soha sem tartozó dolgok vannak összekeverve. Haeckelnek minden természettudomány. Mi meg csak egy nagy gondolkodót említünk, aki hatalmas s mély munkálkodással — különösen Herbart szellemében — száll síkra a monizmus ellen s ez: Flügel Ottó. A következőben lelkiismeretesen igyekezünk megadni a monizmus kritikáját: A létező dolgokról csupán öt érzékünkkel szerzünk
