Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-27 / 17. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 17. sz. 1912. április 27. Az intézeti nevelés egyöntetűsége szempontjából és a vallástanitásra a felsőbb iskolákra nézve fennálló egyezmény értelmében (az ágostai intézetben a reformátusok az ágostai; a ref. intézetben az ágostaiak a ref. lelkésztől nyerik a vallásoktatást) a bentlakó növendékek, tekintet nélkül, hogy reformátusok avagy ágos- taiak-e, a református lelkésztől nyerik az oktatást, aki azonban utasítva van arra, hogy a 2 vallás közötti különbségeket ép az ágostai tanulókra való tekintettel, a legnagyobb alapossággal és részletességgel tárja fel, amit az illető lelkész, tudomásom szerint, a leglelkiismeretesebb módon meg is tesz. A bejáró ágostai növendékeknek a vallástanulás tekintetében azonban teljesen szabad választásuk van annyiban, hogy vagy ők is az intézeti ref. lelkésznél tanulnak, vagy pedig az intézeten kívül veszik a vallásórákat az ágostai lelkésztől. Ha mindezekhez még hozzáteszem azt, hogy az ágostai növendékek tekintet nélkül arra, hogy bentlakók, avagy bejárók-e, igen természetesen, az úrvacsorát a saját templomaikban vehetik fel, és hogy dacára annak miszerint az alapítvány minden növendékre évenkint és fejenkint kb. 500 koronát reá fizet, a református és ágostaiak között sem az ellátási sem egyéb dijak fizetését illetőleg semmi néven nevezendő külömbség nincsen, hanem igazán egyforma szeretetteljes bánásmódban részesülnek az ágostaiak is (12-en vannak), minek legfényesebb bizonyítéka az, hogy az intézet fennállása óta soha, egyetlen egy ágostai szülő sem emelt a vallás- oktatás miatt a legkisebb panaszt sem, — akkor csakugyan érthetetlen, hogy miként lehet itt türelmetlenségről, kitiltásról stb. beszélni! Midőn a fentiekben volt szerencsém igen tisztelt kartárs urnák a való tényállást előadni, és az „Ev. őrálló“ 1912. febr. 10-iki számát mellékelve visszacsatolni, egyszersmind kérem igen t. Kartárs urat, hogy nagy befolyásával és hatalmas tollával legyen szives mindent elkövetni oly irányban, hogy a két testvéregyház békéje túlzó egyének tapintatlanságai által meg ne zavartassák. Kiváló tisztelettel kész szolgája: Dr. Darányi Gyula. Templomban. (Újabb zsoltár.) Hát igazuk volna mégis Őnekik ? Méltán lövetnék megvetésük tárgyát, A gyűlöletnek izzó sugarát Arcom sötét, fonnyadt redöire ? E szent helyen énnekem nincs helyem, En nem vagyok közéjük való ? . . Zsoltárt ha mondok: Káromlás szavam, A lelkem gőgös, pogány, lázadó? — Hát igazuk volna mégis őnekik ? — Te Egy, Te Igaz, Te felelj nekem! Igaz, nem hordtam követ az alaphoz, Téglát se raktam, — bérmunkás csinálta. Szemforgatáshoz nékem nincs közöm, Kemény derékkal nem tudok hajlongni, Hazugság árán kegyet nem lesek, A lelkem sokszor szent haragtól ég, Április 12. Sem Velenczében, sem Genuában nem tűnik fel, hogy az olasz nép nagy háborúba van keveredve. Mindössze egy csapat újonccal találkoztunk Velencében, akik kipirult arccal, ordítozva és hadonázva haladtak végig az utcán. Csupa vézna gyerek, nyilván a külvárosok söpredéke. Ezekkel akarják a törököt megverni? Hiszen egy harcias Senussi ötöt megeszik ezekből a gyerkőcökből früstökre. Az olasz katona egyáltalában nem imponáló jelenség. Ideges és lármás, hiányzik benne az elszánt nyugodt komolyság, amely bátran szembeszáll a halállal. Amilyen a katona, olyan a sajtó is. Naponként hasábos tudósitásokat hoz az olasz győzelmekről. Annyi a győzelem, i hogy az ember csak azt csodálja, hogy Afrikában eddig még maradt valami meg nem hóditott terület. A mai lapok mint óriási sikert hirdetik, hogy az olaszoknak a tengerparton Zuara mellett sikerült csellel csapatokat a partra szállitani. Hátha még a tengerparton sem úr az olasz, ahová hadi hajóinak ágyúi elvisznek és cselre szorul, hogy kiköthessen, akkor a papiroson már véghezvitt annexió még igen keveset haladt előre. De hivatalosan már övék Tripolis és Cyrenaika, igy mutatja azt egy térkép, melyet San-Remóban láttam s amelynek felirata: „Itália új provinciái“. Miután otthonról már két hete nem kaptunk híreket, első menetünk Genuába a postára volt. Aztán körülkocsikáztunk a városban, amely több magas dombon terül el. Az egyes dombokról hatalmas panoráma nyílik a kikötőre és a város külöm- böző részeire. A kikötőben egész raja fekszik az óceánjáró nagy hajóknak és a kereskedelmi forgalom élénkségét és gazdagságát illetőleg Genua az európai kikötők között egyike az elsőknek. Ha ezt a népet munkájában látjuk, nem fogjuk félteni jövőjét a tripoliszi kalandtól, de mégis sajnálkozunk afelett, hogy vezetőinek nagyzási hóbortja az olasz népnek annyi pénzébe és vérébe kerül. A dolgozó néppel éles ellentétet képez az olasz papság. Többnyire jól kihizlalt sötétbőrű tipikus alakok, fejükön kerek kalap lelógó zsinórral. Fekete kabátjuk rendszerint piszkos és kopott. Szappant úgylátszik nem sokat fogyasztanak. Amint délután a villamos vasúttal Nervibe kirándultunk, szemben ült velünk két ilyen példány. Mindakettő apró imád- ságos könyvet tartott a kezében és ég felé fordított
