Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-27 / 17. szám

1912. április 27

Evangélikus Lap. 17. sz

5. oldal

De mindig hű s miyidig alázatos Ha Téged hívlak, Te Egy, Te Igaz.

Hahó, hahó! Itt helyem van nekem : Rombolni az egy Isten nevében,

Tépni hazug, színes foszlányokat,

Hogy míg a szentély kárpitja meghasad Építsek is az Isten nevében.

S zengjem a zsoltárt bátran és merészen :

Az Isten nincsen négy fal közt bezárva, Hem is sárgult írások halmaza, Bilincset verni ö rá nem lehet,

Az Inten ott van az emberszivekben Mint ösztökélő, munkás Szeretet:

Az Isten Éltet, s őt megélni kell.

Gyúró.

yagg Lajos.

Egyveleg.

Kérdezd meg a nagypapát A 11 éves írónké a kátét tanulván, odaszalad a mamájához és izgatottan kérdi:

— Mama, mondd meg, mi az a fogantatás ?

A mama zavaroa jön és kitérőleg felel:

— Ugyan minek neked azt tudni, csak tanuld tovább a kátét.

— De én tudni akarom és amíg meg nem mondod, nem tanulok tovább — felel izgatottan a kis leány.

— Hát Irónkém, ón magam som tudom, kérdezd meg a nagypapát, az okos ember, az majd megmondja.

*

Klerikálisok a színházban. A gráci színházban egy négy felvonásos „Das Gnadenbild“ cimü színmű került előadásra. A klerikálisok a nekik nemtetsző darab előadását minden áron megakarták akadályozni, ami azonban nem sikerült. Erőszakhoz nyúltak tehát és a klerikális diákok dr. Üde nevű tanár vezetése alatt tömegesen részt vettek az előadáson és .Pfui“ kiáltások, lábdobogás és orditozás- sal iparkodtak az előadást megakadályozni. A rendzavarok azonban pórul jártak, mert a liberális érzelmű diákok brovi manu kidobták a zavargókat a színházból, a rendőrség pedig tizenhatot közülük Üde tanárral együtt letartóztatott. A legjobban a színház járt, mert ezzel a tüntetéssel oly reklámot csináltak a kifogásolt darabnak, hogy az igazgatóság ezután telt házakra számíthat.

*

A pápa titkára. A pápa legújabban egy Bressan nevű magántitkárt fogadott, aki arról nevezetes, hogy maga dicsekszik azzal, hogy a raisekönyvőn kívül semmiféle más könyvet nem olvas. X. Piusnak ilyen ember kellett. Ki is nevezte őt rögtön bibor- noknak. Nem csoda ha a pápai enciklikák egymás után csődöt mondanak, amikor szerzőik egész élettapasztalatukat és tudományukat a misekönyvből merítik!

szemekkel valami imádságfélét morzsolgatott nikotintól piszkos odvas fogai között, közbe keresztet vetve magára és önérzetes mosollyal pislantva a vele utazókra. Látszott rajtok, hogy kiváncsiak a hatásra, amelyet lelki gyakorlatuk a közönségre gyakorol. A jámborok nem sejtették, hogy az Evangélikus Lap szerkesztője ül velük szemközt. De a szomszédom is egy véleményen volt velem: „Eckelhaft! Es wird einem Übel, wenn man das ansieht“, jegyzé meg a német. Pedig hát a szegény olasz klerikus aligha nem pönitenciát rótt le, amidőn felhasználta az egy órai utat arra, hogy száz Avemáriát, melyet büntetésül kapott, elmondjon. A papocska lemorzsolta a száz Avemáriát és a megbántott szűz az egekben ki volt engesztelve.

Nerviben meguzsonnáztunk az Eden Hotel gyönyörű parkjában, ahol 14 évvel ezelőtt kellemes 8 napot töltöttünk, azután végigsétáltunk a gyönyörű parti sétányon, melyről szép kilátás nyílik a Portofino hegyfokra. Mélyen alattunk nagy robajjal törtek meg sisteregve és csattogva a tenger hullámai a sziklás partokon. Ami a Riviérát oly széppé teszi, itt minden egyesül; a tenger fensége a hegyek fenségével.

A Riviérán egyáltalában bámulatos a természet színgazdagsága. A tenger színe itt a legváltozatosabb. Mig a láthatáron egy sötétkék szegély vonul végig, közelebb egy lilaszinű őv terül el, mely világos kékbe, majd smaragdzöldbe megy át.

Ezüstös habfodor csillog a part felé közelgő hullámon s a morajló sziklákon megtörve gyöngyözve hull a reá váró sírba, vagy peregve temeti el a nyomában siető habfodrot. Fel-felcsillan egy habocska a távolban s egy néhány pillanatig csillog-villog s ismét elsimul a tenger szintjén, sötétkék, lilaszinű, smaragdzöld árnyalataival kápráztatja szemünket a nyugtalan tenger, sisteregve csapdossák a habok a szirteket, mintha valami órtetlen nyelven szólnának az emberekhez, akik meg nem értve a haboknak beszédét, robogó vonaton sötét alagutakon át sietnek Monte-Carlóba — játszani.

Riviera.

(Sz—o.)