Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-20 / 16. szám

1912. április 20. 7. oldal Evangélikus Lap. 16 sz. 6 asztaltársa voltam. Emlékezem, hogy egyszer az egyik asztaltársa azt kérdezte, hogy hogyan prédi­kálhat ő úgy, hogy mindenkinek úgy tűnik fel, mintha 6 belátna a megtámadottak és bánkódok szivébe és meggyógyítaná az összetört és megsebesí­tett szí veket, amire ő igy felelt: „Az én nagy meg­támadásaim tanítottak meg engem erre a művészetre és e mesterműre 1“ _ Mive l Luther ily hatalmas férfi és próféta volt, azért mi őt minden Íróknak, akik egykor az egyház­ban voltak, most vannak és ezután lesznek, jogosan elébe helyezzük. Azért intem mindazokat, akik theo- logiát tanulnak, hogy azok az ö könyveit folytonos olvasás által a leggyorsabban tanulják és ismerjék meg. Mert engem minden theologus hidegen hagy, aki Luther könyveit éjjel-nappal nem olvassa és nincs mitől félni, hogy az Isten igéjének hirdetői között viszály támadhatna, ha azok a Luther ira­tait szorgalmasan olvassák és felújítják.“ Spurgeon (született 1834, meghalt 1892) bap­tista szónok. A hires angol pap ezt mondja Lutherről: „Luther nyíltan bevallotta azt, amit hitt; most sokan titkos keresztyének óhajtanak lenni, hogy a kereszt bosszúságát elkerüljék. (3 bátor volt az igazságért való harcában, még mindig a leggyülöl- tebb ember ő bizonyos körökben s a nevére néme­lyek még ma is a fogaikat csikorgatják. ó mély tisztelettel hajolt meg a szentirás előtt; ha e könyv­ből megcáfolták, örömmel visszavonta tanítását. Az írás egy szava lelkét tűzbe hozta; a szentirás volt az ő harci fegyvere. Hite rendkívül munkás volt; hogyan dolgozott! Mily erélyes volt ől Munkája száz kis ember erejét is igénybe vette volna. Hite gazdag volt az imában. Minő kérelmeket fejezett az ki! O órákon át imádkozó szobájában maradt és akkor igy szólott: „Győztem!“ Hite megszabadító őt az emberek félelmétől. A pápák, a császár, a dok­torok, a választófejedelmek mind semmik voltak előtte, ha azok az Urnák ellonállottak. Hite gazdag volt a szeretet tetteiben. Hol szűkölködőt lát, zsebét kiüríti. Kétszáz darab aranyat kapott s a felét mind­járt egy szegény hivataltársának adja és azután igy kiált föl: „Hol vannak a szegények? A másik felé­től is meg kell szabadulnom“. Hite megőrizte őt ki­mondhatatlan küzdelmei között. Ő leszállt a panasz örvényébe s felemelkedett a mennybe dicshimnuszai­val. A sátánnal való küzdelmei őt kimerítették volna, ha hite nem lett volna. Jézus segélyével győ­zött a legiszonyúbb párviadalban. Az ő hite üdvö­zítő hit volt. A hit, az Ur Jézus megragadása, el­sajátítása és elfogadása bensőnkben. S neki ilyen hite volt. Mennyire örvendenék, ha egy második Luthert láthatnék földünkön!“ Luther és X. Leó pápa, mint szemüvegviselök. E bizonyára nem jelentéktelen témáról dr. Ko- telmann orvos Hamburgban egy magas színvonalon álló érdekes előadást tartott annak idejében. Elő­adásában feltüntette, hogy Luther szemüveget viselt, egy olyan tény, mely sokakra nézve egészen újság lesz. A reformátor, a nyers, gyakran erősen felizga­tott nép fia, öreg korában messzelátó lett. X. Leó pápa ellenbon, Luther kortársa és ellenfele, magas fokú rövidlátásban szenvedett. Mennyire magától kínálkozik e leletet a szellemi térre átvinni. Luther, e vallásos géniusz, ki kortársai közül több mint egy fejhosszat kimagaslott, kétségtelenül nagyban és egészben messzelátó volt. (> is korának a gyermeke volt, ebben volt a korlátja, de ő korából messze ki is magaslott, ebben van az ő jelentősége a világra, a jövőre nézve. X. Leó ellenben, ki oly finom műveltséggel birt, félreismerte az egész tényállást. Ó oly kevéssé látta meg az egyház nagy nyomorát, mint a reformáció jelentőségét. Midőn az már erős hullámokat vetett, ő azt tudvalevőleg még szerzetesi civakodásnak tartotta. Luther a hit hőse volt, azért volt ő lelkileg messzelátó X. Leó egy félig vagy egészen szabadgondolkozó, azért volt lelkileg rö­vidlátó. Ceékus László. IRODALOM. Keresztyénség mint történetvallás. A keresztyénség lényege a hivő embernek Krisz­tus által közvetített teljes közössége az Istennel. Mint ilyen, nemcsak bizonyos benső állapot és élet­viszony a keresztyén ember lelkében s nem is csak tan vagy elmélet, hanem főleg bizonyos történeti tényeknek az összessége. Rövidebben: a keresztyén­ség magasabb egysége a történeti valóságnak s egy vallásos psychológiai életfolyamatnak. Az itt tekin­tetbe jövő történeti tények a Krisztusban megjelent isteni kijelentésnek, az emberiség Istennel való ki­engesztelésének és általa való megváltatásának üdv­szerző tényei. A keresztyénség alapját egy történeti tény s nem egy spekulativ eszme képezi. Ezt Pfleiderer igy fejezi ki: „A keresztyénség oly váltságvallás, amely­nek történeti forrása a názárethi Jézus vallásos sze­mélyisége és története“, és Nitzsch eképpen: „A ke- resztyónség oly történeti vallás, amelynek lényege alapítójának személye és megváltó műve által van meghatározva, tehát már eredetében van megadva annak tartalma is egyszersmind.“ S különben is az eszme a filozófiában és nem a vallásban a fődolog. Ezt a gondolatot Hegelek teljesen szem elől tévesz­tették. Történeti alapon a keresztyénség a zsidóság és a pogányság magasabb egysége.

Next

/
Thumbnails
Contents