Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-20 / 16. szám

6. oldal.

Evangélikus Lap. 16. sz.

1912. április 20.

A kortársak ítélete dr. Luther Mártonról.

Mosellanis Péter a lipcsei egyetem rektora 1519-ben:

„Márton közepes testnagysággal bir, sovány, részint a gond, részint a tanulástól, úgy hogyha őt erősen nézzük, majdnem az összes csontjait meg lehetne számlálni, de még férfias erőben van s a hangja tiszta és csengő. Tudománya és esze a szentirásban oly páratlan, hogy majdnem az ujjain előszámlálhatja. Görögül és héberül annyira ért, hogy a magyarázatokból Ítélhet. Anyaga nem hiányzik a beszédhez, nagy tárgy- és szóbősége van. A [társadalmi érintkezésben udvarias és nyájas, nincs benne semmi stoikusság vagy kevélység, illedelmes mindenkivel szemben. Társaságban vidám és kellemes beszédű, élénk és derűs, arca mindig élénk és vidám, mindig nyájasan néz, úgy hinnünk kell, hogy ő nem Isten nélkül jár oly nagy dolgokban.“

Dürer Albert 1521-ben (midőn Luther halála hírét költötték).

„Oh Isteni Hát meghalt Luther? Ki fogja ezután nekünk a szent evangyéliumot oly tisztán hirdetni? Istenem, mit Írhatott volna ő még nekünk tiz vagy húsz évek alatt 1 Oh ti minden jámbor keresztyének, sirassátok meg velem együtt ezt az istenfélő férfiút és kérjük az Istent hogy egy más felvilágosodott férfiút küldjön helyette nekünk 1“

Melanchton Fülöp (f 1560):

„Luther állandóan a tiszta tant védte és lelkiismeretét sértetlenül megőrizte. Akik őt igazán ismerték azok mind tanúbizonyságot tesznek arról is, hogy ő igen jó ember volt és barátjai között mindig nyájasnak mutatkozott és sohasem volt makacs vagy civakodó. S amellett komolyság ömlött el egész lényén, mint egy oly férfiúhoz illik, röviden csalárdság nélküli szive és barátságos szája volt, vagy inkább amint Pál mondja: „amelyek igazak, amelyek tisztességek, amelyek tiszták, amelyek szerelmetesek és jóhirűek“, azok mind meg voltak ő benne; azért világos, hogy ama keménység az igazságért való komoly buzgalmából és nem veszekedő vagy durva természetből fakadt. Ezt mi mindnyájan és sok idegenek bizonyíthatják. Mily szép dicsőítő beszédet tarthatnék róla, ha elkezdeném e férfiú dicsőségét hirdetni, ha elbeszélném az ő életét, hogy mit tett hatvanhárom éven át, az istenfélelem folytonos komoly gyakorlatában és minden hasznos ismeretek és művészetekben. Soha nem lehetett nála látni az erkölcstelenségnek semmi nyomát, soha nem hallott tőle senki lázitó beszédet, sőt sokszor kívánta ő a harcikészülés leszerelését, az egyházi ügyek tárgyalásánál soha nem kereste a bosszút, soha nem törekedett a maga

vagy övéi hatalmát növelni. Ily bölcseséget és erényt én oly nagyra becsülök, hogy az egyedül emberi szorgalom által nem is érhető el, hanem az Isten kegyelmének kell arra a lelkeket vezetni és rákényszeríteni, különösen olyannál mint Luther volt, kiről tudjuk, hogy heves, nagy és tüzes bátorsággal birt.“

Justus Jónás (f 1585.):

„Luther egy kiváló hatalmas magyarázója volt az egész bibliának; még a kancelláriák is részben tőle tanultak meg németül helyesen Írni és beszélni. Mert ő a német nyelvet ismét visszahelyezte jogába, úgy hogy most ismét helyesen lehet németül beszélni és Írni, mint azt sok magasállású emberek bizonyítják és elismerik. Az ő természetes és nagy tehetségéről nem szólok semmit, hanem minden istenfélő szivet és keresztyént az ő könyveire, postilláira és magyarázataira utalok. Abból meg fogják látni, hogy egy kiváló szónok, pap és igazi püspök volt e férfiú. Adja Isten, hogy Németországnak igen sok ily emberei és püspökei lennének igazán nagy szükségünk volna rájuk 1“

Dr. Weller Jeromos (f 1572.):

„Nincs kétség abban, hogy mindazok, akik ésszel és tapasztalással Írásaik által Luthert felül akarják múlni és az ő iratait megvetik, valódi hűtlen mamelukok és tévelygő csólcsap lelkek. Luther sokkal több, hogy sem őt ilyen, a lelki harcok dolgában járatlan emberek megítélhetnék. Mert ő lélekben, erőben, bölcseségben és tapasztaltságban a legkiválóbb prófétákhoz és apostolokhoz hasonlított, mivel először az evangyélium tiszta tanát ő hozta ismét napfényre. Másodszor, hogy ő a római pápát, ki ellen senki a legcsekélyebbet sem merte elkezdeni, megtámadta, minden emberi legcsekélyebb segély és védelem nélkül is maga egyedül, örömmel mert ellene föl-lázadni és ellenszegülni; miáltal ő az összes királyokat és fejedelmeket, sőtfa pokol minden kapuit is maga ellen izgatta és lázitotta; amit ő valóban nem tehetett volna, ha egy prófétai lélek, a hitnek kiváló ereje, nagysága és hatalma nem lett volna, ő benne, mely amint olvassuk, Illés prófétában volt, úgy hogy ón őt igazán és méltányosan a harmadik Illésnek nevezhetem, kinek kevéssel az Ítéletnapja előtt el kell jönnie és mindeneket ismét rendbe kell hoznia. És ilyeneket ő nemcsak a szentirásból tanult, hanem a nagy üldözések és támadások voltak az ő mesterei és tanítói és amint előbb egy más próféta és apostol hordozta az ő testében a mi Urunk Jézus Krisztus jegyeit, úgy hordozta azt valóban Luther is, ennek én tanúja lehetek, mint aki az ő benső életét folytonos figyelemmel kisértem és valóban nyolc egész éven át az