Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-13 / 15. szám
II. évfolyam. 15. szám. Budapest, 1912. április 13. EVANGÉLIKUS LAP EGYHÁZI, ISKOLAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Szombatonként jelenik meg. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, II., Fő utca 4, ahova a lapot illető mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: SZTEHLO KORNÉL Főmunkatársak: Dr. MASZNYIK ENDRE, KOVÁCS SÁNDOR, HORNYÁNSZKY ALADÁR AZ ELŐFIZETÉS ÁRA : Egész évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám 40 fillér. HIRDETÉSEK DIJA Kéthasábos egész oldal egyszeri hirdetésért 28 kor., léloidal 14 korona, negyedoldal 7 korona. Kisebb hirdetések (pályázatok) minden szóért 6 fillér. Többszörös hirdetéseknél megegyezés szerint Tartalom: Szlehlo Kornél: Szekularizáció. — Dr. Af isznyik Endre: Tolstoj a vallásról. — Dr. Horváth Károly: A kamaszkor és az iskola. — Sass János: A temetési beszéd. — Egyveleg. — Hírek. Szekularizáció. Lapunk 12. számában kimutattuk, hogy a magyar államtól a róni. katholikus egyház céljaira átengedett vagyon, akár átadta azt az állam az egyháznak, akár maga kezeli azt, cél- vagyon, amelyet állandóan azokra a célokra kell fordítani, amelyekre adományoztatok. Az a körülmény, hogy azon célok között, amelyekre a vagyon adományoztatok, nem kizárólag egyházi célok, hanem közigazgatási, igazságszolgáltatási és honvédelmi célok is foglaltattak, nem elegendő ok arra, hogy az átadok vagyon vagy annak egy része az egyháztól elvétessék, mert hiszen ezeket a célokat az egyház már évszázadok óta nem szolgálja és az állam az egyházat ezen javak birtokában mégis meghagyta, az elvétel tehát egy százados gyakorlat által teremtett állapotot sértene. Ezen százados gyakorlat — mondjuk elnézés — azonban nem zárja ki azt, hogy az állam ne foglalkozzék behatóbban azzal, vájjon az egyház tényleg egyházi célokra fordítja-e a néki átengedett vagyont és ne avatkozzék a vagyon mikénti használatának kérdésébe. Ez a jog az államot, mint a célvagyon adományozóját és a szent koronát, mint legfőbb királyi kegyurat korlátlanul megilleti. Ezen elv folyamodványakép az állam nem sértene szerzett jogokat és nem is cselekednék az egyház valódi érdekei ellen, ha például törvény által meghatározná, hogy a rosszul kezelt és ezért keveset jövedelmező egyházi birtokok eladassanak, azoknak vételára biztos helyen, például az állampénztárban kezeltessék és a jövedelmek az egyház céljaira kiadassanak. Nem követne el jogsértést az állam azzal sem, ha meghatározná, hogy a püspök évi jövedelme 20—30 ezer korona, a kanonoké 10—12 ezer korona legyen, a többi jövedelem pedig más egyházi célokra, különösen az al- papság fizetésének feljavítására fordítassék. Ilyen értelemben tehát a szekularizációt jogosnak tartjuk, de nem csak jogosnak, hanem a rom. kath. egyház érdekében állónak is, mert ennek nem állhat érdekében az, hogy jólelkü, vagyont kezelni nem tudó főpapjainak százezrekre menő jövedelmeit gazdasági tisztek vagy püspöki rokonok elkezeljék. Ugyanezen elveket az át nem adott alapokra alkalmazva nem látjuk szükségét annak, hogy ezen alapok (vallásalap, tanulmányi alap) a róni. katholikus egyháznak, vagy az autonómia folytán létesítendő testületeknek kezelés végett átadassanak, mert a cél, hogy ezeknek az alapoknak jövedelmei kizárólag a róm. kath. egyház szükségleteire fordítassanak, úgy is elérhető, ha azokat az állam továbbra is kezeli. Politikai szempontból pedig káros lenne a magyar államban a róm. katholikus egyház hatalmát és befolyását a politikai hatalmat biztosító jelentékeny földbirtok átengedése által fokozni.