Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-06 / 14. szám
1912. április 6. Evangélikus Lap. 14. sz 5. oldal szaadni az embert önmagának s önmagában örök lényegének : az Istenség boldogságos s boldogító világának. Áramlatok, amelyeknek, akár csak valami menyei fényözönnek világosságánál ez a világ s mi magunk is ama más világ tükréből nézve, szebbé, jobbá válunk: a szegénység gazdagsággá, az Ínség bővelkedéssé, a fájdalom örömmé, a gyűlölet szeretetté, a nyomorúság boldogsággá, a halál életté változik. Az Isten igaz ismeretének napja újra felkelőben! Sok, sok jelből következtetem ezt. Nem szólok azon tapasztalataimról, amiket társa dalmi érintkezéseim közben szerte az országban szereztem. Nem emlitem, hogy különösen a műveltebb kö rökben titkon és nyíltan a hit és a lélek legfenségesebb kérdései napirenden vannak, hogy a közélet vezető tényezői az isteni szeretet bűntől és nyomortól megváltozó irgalmas cselekedeteit odaadó buzgósággal gyakorolják, hogy csaknem minden felvilágosodott egyén szinte ösztönszerűleg érzi a megbomlott vallási és társadalmi viszonyok isteni rendje helyreállításának szűk ségét s keresve keresi a köztünk, emberek között jogosulatlanul felemelt szétválasztó falak ledöntésének s mindnyájunk hitben és szeretetben való összeforrasztá- sának, egyesítésének útait s módjait. Csak két jelenségre akarok rámutatni különösen is. Az egyik a modern katholikus, a másik a még nagyobb jelentőségű theosophistikus mozgalom. A modern katholicizmus egyike szerintem azon jelenségeknek, amelyek a mai, már szintén megviselt világon az új világ megvalósulásának jelentős útegyen- getői, mert épp azon akadályokat háritgatja el, amik az emberiség haladásának, egy eszmében s egy célban való egyesülésének eleddig útját állották. Nálunk Prohászka Ottokár, Székesfehérvár püspöke volt — sajnos, hogy csak volt! — legkiválóbb képviselője. Ö maga visszaszivta indexre került tanait, de eszméi élnek s terjednek. A katholikus „Egyháei Közlöny" múlt évi karácsonyi számában ez a nagy lélek igazán karácsonyi cikket közlött. Olvastára, mintha csak a bethlehemi an gyalsereg éneke zendült volna meg fülünkben s szivünkben: „Dicsőség a magasságban az Istennek, a földön békesség és az emberekhez jóakarat“. Hirdeti a cikkben, hogy a hit, a lélek és az élet felül áll minden formákon. Mert azok erő s erők alakítják a a formákat s épp azért a formák fejlődésben és haladásban akadály nem lehetnek. A formák, (tehát a dogmák is!) változtathatók, fejleszthetők, mert azok nem válhatnak soha a szellem tömlöcévé s szabad mozgá sának béklyóivá.“ Igen — mondja szinte prófétai ihle téssel — „úgy érezzük, hogy nem vagyunk leszögezve, nem vagyunk lekötve; nem szorultunk bele középkori városokba (tehát Rómába se!), tehát középkori intézményekbe se; fejlődésünket nem korlátozzák kasztrumok falai s bástyái: szabad a tér, nyílt az út mindenfelé. Az egyház régi formái nem állhatják a haladás útját, nem gátolhatják a fejlődést. A múlt nem való a jelenbe s minden jelen valami új“. Sőt — mintha érezné, hogy e nagy igazságok, mely oldalról szülhetnek visszatetszést, szinte reformátori merészséggel veti oda az ósdi theológusoknak: „A theológia nem válhatik grammofonná, mely megőrzi számunkra a régi nagy emberek és szentek szavait és mely nemcsak gondolataikat, hanem akcentusukat is visszaadja s lelkűnkbe lopja be. A theológia nem merevülhet meg úgy, hogy ne érvényesüljön benne a feltalálás s ugyancsak a kritika szabadsága. S a társadalmat sem lehet lekötni középkori formákba s fejlődése a szociális igazságnak és a demokráciának állama felé tart “ Mi ez, ha nem látomás !! Víziója ama szebb, ama jobb, ama más világnak, amely után eped ezredévek óta az emberi lélek. Víziója ama kornak, amelyben maga a Lélek fog uralkodni az összes lelkekben és akaratával, amelyben a szeretet teremt összhangot, egysé get és barátságot ott, ahol most gyűlölet, visszavonás és háborúság uralkodnak. Ez lesz a szabadság és haladás megelevenítő Lelkének boldogságos kora. Nem mi, a Lélek akarja ezt . . A Lélek, az Isten az, a ki itt beszél még akkor is, ha választott emberei elnémulnak vagy elnémittatnak. Ha hallgatunk e reá? íme az egyik jelenség, a melyből ama más világ hajnalhasadására következtetek. A másik jelenség, melyet szintoly örvendetesnek tartok, ma már egész világmozgalommá nőtte ki magát s végső célja szintén nem egyéb, mint e világba ama más világnak bevezetése. E mozgalmat legrövidebben az u. n. theosophistikus mozgalom névvel jelölhetjük. Nem célom a modern theosophia részletes ismertetése Eredete, gyökérszálai messze korba nyúlnak s jelen mivoltában épp az ős hatások alatt sokféle váltó zatot mutat. Egy ideig a buddhizmus, majd legújabban a keresztyén óközép- és újkori misztika bélyegeit hordja magán. Csak mozgató elvére akarok reámutatni és ez nem más, mint az a magában véve nemes és jogosult törekvés, melynél fogva a lelketlen és élettelen materializmussal szemben egy oly világnézetet hirdet és tér jeszt, amely a természetben és az emberben a durva anyagnál többet, magát az Istent, a teremtő és alkotó szellemi erőket keresi s mindent ez alapon fog fel és a vallási és bölcselmi életideál szolgálatában van. Köve teli tőlünk, hogy önmagunkban az állatembert meggyőzzük és az istenembert kifejlesszük, hogy tekintetünket a földről, a közönséges, múló dolgokról az eszményi és örökkévaló dolgokra s célokra irányítsuk, hogy az önzésből lelki önképzés és önfegyelmezés által kivetkőzzünk s érzéki lényekből, szellemerkölcsi lényekké változzunk át.
