Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-09 / 10. szám
6. oldal. Evangélikus Lap. 10 sz. 1912. március 9. sokan reformokat várnak tőle. Merész kiszólásai katho- likus naggyűléseken, feltüntetést keltettek. Óriási olvasottsága és eredeti egyénisége hatással van a római ka- tholikus müveitekre. Ámde, akik Prohászkától reformokat várnak, azok rosszul Ítélték meg őt, mert az ő ereje polémia a modern világnézettel szemben. A római ka- tholikus egyházat ő nem fogja reformálni. Tetőtől-tal- pig hű katonája ő Rómának, imádója, hű követője, dicsőítője Loyola Ignácnak. Tavaly nagy feltűnést keltett, hogy a római katho- likus püspök egyik műve indexre került. Némelyek azt hitték, hogy ez lelki harcot fog előidézni a modern katholicizmus hívének lelkében. De csalódtak — szent Ignác lelki gyakorlatai alaposan trenírozták a modern katholikus bölcsész lelkét, ő „dicséretesen alávetette magát11 — s az egész incidens nyomtalanul tűnt el. És ő megtehette ezt, mert éppen Loyola Ignác e lelki gyakorlatai alapján még állítólagos tévedésével is szolgálatot tett egyházának, mert művével megnyert nem egy modern lelket a modern gondolkodást nem tűrő Rómának. Egyik legújabb müvében,* melyet Tolsztojjal kezd és Loyolával végez, magasztalja Loyola Ignác lelkigyakorlatait A jelenlegi katholicizmus nem egyéb, mint a következetesen keresztül vitt jezsuitizmus. A jezsuitizmus pedig ma már nem oly gyűlöletes, mint aminő volt a felvilágosodás korában. A r. kath. ideálja világszerte ma az Anti-Luther, Loyola Ignác. A világi vezető férfiak is mint például gróf Apponyi Albert és mások, büszkén vallják, hogy a jezsuiták növendékei. Nekünk is alaposan kell tanulmányozni az Anti- Luthert, hogy annál jobban megértsük és szeressük a mi Lutherünket. Bámuljuk és csodáljuk az Anti-Luther erejét és géniuszát. Lelki gyakorlatai kiváló psychologiai alapon igyekeznek arra bírni az embert, hogy legyőzze legnagyobb ellenségét, az önzést és odaszegődjék Krisztus zászlaja alá, csakhogy a vége mégis a legnagyobb hűtlenséggel végződik Krisztus iránt, amikor a Jelki gyakorlatot végzőnek abban a meggyőződésben kell megerősödnie, hogyha az egyház valamit, ami fehér feketének jelent ki, el kell azt fogadnunk, bár a mi érzékeink hazugságnak tekintik azt.** A lelkigyakorlatok végcélja az egyház bálványozása, mert aki a lelki gyakorlatokat végzi, annak Loyola útmutatása szerint a saját ítéletének felfüggesztése mellett feltétlenül engedelmeskedni kell az egyháznak. Ezen borzasztó tant sehogy sem tudjuk összeegyeztetni Krisztus azon tanításával : Isten lélek s kik őt imádják, kell, hogy lélekben és igazságban imádják“. Prohászka Loyola lelkigyakorlatait dicsőítve nagyon ügyesen elhagyja a lelkigyakorlatok utolsó részét. * Prohászka Ottokár „Magasságok felé“. Budapest, 1911. ** H. Boehmer: „Die Jesuiten“. Leipzig, 1907. 22. 1. Az első részben sok olyasmi van, amit a hivő protestáns is elfogadhat. S minő iróniával csap le a gőgös, tűlterjengős intellektualizmusra, amidőn azt mondja: S mikor ez a nagy erkölcsi nyomorúság (t. i. az önzés) kisért körülettünk, ugyanakkor egy füstös, suhogó lángú kathedrán ül az emberi gőg s mindenféle cégér alatt, milyenek a „haladás“, a „tudomány“, a „felsőbb- rendű morál kultusza“ hirdeti, hogy ő az Úr, mint más.* Csakhogy bármily ferde legyen is e tudomány, odáig nem megy, hogy a hazugságot szentesítse, mint a nagy Anti-Luther az ő exercicumaiban. Definiálja szellemesen a kultúrát is azt mondva, hogy az nem egyéb, mint szabadságharca az embernek a természet erői ellen. De ez is egyoldalú meghatározás, mert az igazi kultúra nemcsak az emberen kívül álló természeti erők ellen való szabadságharc, hanem harc az embert rabszolgává aljasitó előítéletek ellen is. Az Anti-Luther lelkigyakorlatait magasztalva azt mondja: „Aki a szentirást felüti s az Úr Jézus életét az istállótól a keresztig és szent tanát az alázatról, szegénységről, a megaláztatás és önmegtagadás szereteté- ről szivére veszi: annak lelkét megszállja a lelki béke, a fölszabadulás fönséges szelleme.“ Ez a tanács egészen evangélikus tanács, mely arra hívja fel a művelteket, hogy mélyedjenek el a szentirás olvasásában — s lelkűk előtt megnyílik Krisztus fenséges birodalma. A Loyola-féle lelkigyakorlatokkal más helyen is foglalkozik Prohászka. Ezek megragadták lelkét. Csak sajnáljuk, hogy az utolsó részre nézve nem ad; felvilágosítást és magyarázatot. így a műveltek nem ismerik meg a teljes igazságot, a valódi Anti Luthert. A féligazság pedig már nagyon közel jár a valótlanság birodalmához. II. Prohászka Ottokár könyve a modern katholiciz- musról 1907-ben került a könyvpiacra.** Azóta ez a mű az indexre jutott. Mondják, hogy sokáig árulkodtak jezsuita oldalról e könyve, mig végre 1191-ben célt értek. E sorsát a munka csak annak köszönheti, hogy magyarul lett írva, különben valószínűleg, mindjárt megjelenése után következett volna elitéltetése is. A nevezett műben Prohászka elismeri az ótestomentomi bibliai kritika jogosúltságát, amidőn azt mondja: „Lehetséges, hogy a Pentateuchusnak mostani formájában nem Mózes a szerkesztője s sokkal későbbre, talán Sámuel idejébe vagy későbbi korba kell a kompitáció- nak keltét tűznünk. Az egyház tana a Szentirás sugal- mazásáról érintetlen marad, jól lehet a nézet Mózes szerzőségéről elváltozik.“ Az ily nézetet X. Pius pápa * Lásd Prohászka fentidézett müvét 237 1. ** Prohászka Ottokár: Modern katholicizmus. Budapest 1907.
