Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-09 / 10. szám

2. oldal.

Evangélikus Lap. 1Ö. sz.

1912. március 9

cáfolat. Csak ennek a modern protestantizmusnak van jövője.*)

Ha ezt az óprotestáns egyházak keretében meg lehet valósítani, akkor azok meg fognak maradni és valószínűleg egyesülni. Ha nem lehet, a lutheránus és kálvinista egyházak előbb fognak elpusztulni, mint a katolicizmus és a modern protestantizmus valami űj alakban és talán új név alatt fog az óprotestantizmus romjaiból feltámadni Az én hitem és törekvésem, amely a Nagynémetország szabadirányú theoloTroeltsch Ernő lieidelbergi professzor ,,Die Bedeutung des Protestantismus für die Entstehung der modernen Welt“ c. értekezésében, (megjelent München és Berlinben 1911-ben R. Oldenburg kiadásában) a külömbséget a két irány között a következőkép adja: „Der alte, echte Protestantismus des Lutherthums und des Calvinismus ist als Gesammterscheinung trotz seiner antikatholischen Heilslehre durchaus im Sinne des Mittelalters kirchliche Kultur, will Staat und Gesellschaft, Bildung und Wissenschaft, Wirtschaft und Recht nach den supranaturalen Massstäben der Offenbarung ordnen und gliedert wie das Mittelalter überall die Lex naturae als ursprünglich mit dem Gottesgesetz identisch sich ein. Der moderne Protestantismus seit dem Ende des XVII. Jahrhunderts ist dagegen überall auf dem Boden des paritätischen oder gar religiös indifferenten Staates übergetreten und hat die religiöse Organisation und Gemeinschaftsbildung im Prinzip auf die Freiwilligkeit und persönliche Überzeugung übertragen, unter grundsätzlicher Anerkennung der Mehrheit und Möglichkeit verschiedener religiöser Überzeugungen und Gemeinschaften nebeneinander. Er hat ferner grundsätziich neben sich ein völlig enian- zipirtes weltliches Leben anerkannt, dass er weder direkt noch indirekt durch Vermittelung des Staates mehr beherrschen will. Im Zusammenhänge damit hat er seine alte Lehre von der diese Beherrschung ermöglichenden und fördernden Identität der Lex Dei und Lex naturae bis zum völligen Unverständniss vergessen.“

gusaival egyező, az, hogy a modern protestantizmus a régi egyházak keretében valósítandó meg, legalább erre kell törekedni! Ez Magyar- országon annál szükségesebb, mert itt reánk feküdt a klerikalizmus és ennek nyomása alatt vagy megsemmisülünk, vagy azzal ellenkező elvi álláspontra helyezkedve új életre ébredünk.

Aki erre nézve bizonyítékokat kíván, az tekintsen templomainkba. Azok üresek. Ne ámítsuk magunkat, ami isteni tiszteletünk a müveit embert már nem elégíti ki, de lelkészeink közül is hányán vannak, akik igaz meggyőződésből hirdetik a 400 évvel ezelőtt a róm. katholikus egyházzal tervezett kompromisszumként megszerkesztett ágostai hitvallást? A fiatal lelkészek közül a lelkiismeretesebbek meghasonlásba jönnek azokkal a tanokkal, amelyekre esküt tettek és amelyeket meggyőződésük ellenére másokkal kell vallatniok. A hitoktatás maga a legrettenetesebb feladat. Az öregebb lelkészek vagy szug- gerálják maguknak az igazhitüséget vagy beleszoknak a lelki járomba és abba, hogy ennek így kell lenni, mert ez máskép nem lehet.

Semmisem bizonyítja jobban a meghason- lást a gondolkodó evang. theológus és az evang.

TÁRCA.

A házassági elválás problémája.

Felolvasta Sztehlo Kornél budapesti ügyvéd a Dávid Ferenc- egyletnek a budapesti unitárius templomban tartott estélyén.

Ne ijedjenek meg, igen tisztelt hölgyeim, ha ezen a helyen, amely az Isten tiszteletének van szentelve és amelyen elsősorban vallási és valláserkölcsi problémákról szokás beszélni, egyszer egy társadalmi problémát vetek fe1, amely egyrészt a jog, másrészt az egyéni szabadság kérdéseivel kapcsolatos, lényegében azonban az egyén földi boldogságának kérdése és ezzel a társadalom problémáját képezi.

Ez a kérdés a házasság felbonthatóságának kérdése.

Vagy huszonöt évvel ezelőtt én voltam az, aki az unitáriusok házassági joga ellen erősen küzdöttem. Most, miután azt a jogállapotot, amelyben az unitárius házassági jog gyakorlatilag érvényesült, az állam házassági joga változtatta meg és az új rend életbeléptetése óta 16 esztendei gyakorlatra tekinthetünk vissza, úgy érzem, hogy az általam akkor élesen megtámadott unitárius egyházi házassági jogrendnek és eljárásnak elégtétellel tartozom, melyet azzal szolgáltatok, hogy itt, az önök hajlékában, nyíltan vallom, hogy az unitáriusok házassági jogrendjének alapelve — a házasságnak a hiányzó szeretet alapján való felbontása, ha gyakorlati alkalmazása nem is volt kifogástalan — nagyban és egészben, az egyénre és az emberi társadalomra nézve üdvösebb volt, mint állami házassági jogunknak az az alapelve, hogy a házasságot csupán az egyik, vagy mindkét házasfél vétkessége alapján lehet felbontani.

A vétkességi alapeiv, a melyen a mi bontási jogunk nyugszik, kizárólag a jogosság és jogtalanság alapjára helyezkedik. Vétkesség nélkül nincs válás! ez az alapelv. Legyen az a házasság bármilyen szerencsétlen, társadalmi szempontból bármily felesleges és káros, — azt nem lehet felbontani ha a házastársak nem szegik meg szándékosan és súlyosan azokat a kötelességeket, amelyekkel egymásnak tartoznak. Ezt az elvet a németektől vettük át akkor, amikor az ő polgári törvénykönyvük még csak törvényjavaslat alakjában létezett. Ez a vétkességi alapelv a német javaslatban következetesen keresztül volt vive. Kizárta ez a házasság felbontását elme