Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-02 / 9. szám
1912. március 2. 3. oldal Evangélikus Lap. 9. sz. illetőleg a Miskolcon történt tanárválasztás esete, mikor a két képesítés nélkül folyamodó ref. vallású és két képesítéssel ellátott ev. vallásé jelölt közül a ref. kerület a képesítés nélkül folyamodó ref. tanárjelöltet választotta meg. Ugyancsak elítélték magyarságára hangoztatott büszkeségét egyes egyházi íróink. „Arra a hivalkodó különbségtételre, mely a ref. egyházat következetesen „magyar egyháznak“ titulálja, ne is reflektáljunk .... Annyiban mégis veszedelmes, hogy a sötétebb fejekben önkénytelen is a nemzeti különállás jellegévé lesz s mint ilyen, a közéletbeni szétválásnak is egyik alapoka. Természetes, mert a református hívő jó korán hozzászokik, hogy egyedül magát tekintse a magyar faj és hazafias eszme kizárólagosan szabadalmazott képviselőjének, az evangélikusban pedig egyebet se lásson, mint kievi zarándokot“ — írja többek között dr. Bakonyi Lajos. Általában véve megállapítható a múltból is annyi, hogy az unió eszméjének mindig több volt a pennaforgató támadója, mint védője. És nemcsak egyházi, de világi felügyelők is számosán voltak, kik az unió eszméjével nem szimpatizáltak. Ez időben írja Andorka Gyula felügyelő az unióról a következőket: „Nem megfenyegeti Isten haragjával. János növekedő izgatottsággal követi a vitát és végtére, mikor menyasszonya színvallásra szólítja fel, az apai tekintély hatása alatt apja részére áll. Erre Gabriella felbontja eljegyzését és elhagyja a házat. De a leány biztos fellépése Jánost mugaeszmélésre ösztönzi. Átlátja, hogy ő gyermeki kegyeletének az aldozata, hogy az eltérő világnézet, mély barázdát szánt közte és az apja között és hogy ő semmikóp sem követheti nyomdokait. Érzi, hogy a feddő szónoklat és tehetetlen harag nem érhet el semmit, hogy feltartózha- tatlanul hömpölyög előre a modern emberek áradata, mely a vallásosságnak is szabadságot követel. Istennek oly harcosokra van szüksége, akik felveszik az új eszmék lobogóját, ezeket igyekeznek az evange- liom fényébe helyezni, mert csak ezzel fog visszatérni az élet a megmerevedett egyházba. Hasonló a probléma, de tragikusabb a megoldás Voss R: „Az új idő“ cimű drámájában. A cselekmény az északi tenger egy kis szigetén játszódik le és Firle lelkész és tulajdon fia, szintén János, az ellenfelek. Az öreg lelkész nem érti meg híveit, minduntalan bűneiket ostorozza, hiába figyelmezteti vagyok híve az uniónak. Legyen e két protestáns egyház szimbóluma a két különböző fegyverrel ellátott harcosnak, mely egy célért küzd: a lelkiismereti szabadságért s az emberiség haladásáért. De sohase legyen sziámi ikerpár, mely egymáshoz forrasztva, egymást szabad mozgásában gátolja“ (1892). Amint e kis történeti visszapillantásból is látható, e lap szerkesztője által felvetett kérdésben már eddig megjelent s az uniót ellenző felszólalások érvei ma is ugyanazok, mint voltak a két évtizeddel ezelőttiek. Ma is sokan vannak, kik óhajtják az egyesülést s talán még többen vannak, akik ellenzik. Valóban csodálatos is az ember! Vegyük csak elő az evangéliumnak egy olyan más parancsát, mely nem az egyesülésre vonatkozik. Nézzük itt az evangélikust és reformátust egyaránt. Ott van pl. ez: „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok“. Nincs-e meggyőződve mindegyik arról, hogy e parancsolatot megvalósítani sohase tudja, csak közelíthet feléje. de ezen közelítést aztán eminens evangéliomi kötelességüknek ismerik. Hallunk-e e cél felé való törekvés ellen egyetlen ellenvetést! Nem. De amikor az evangéliom egy olyan a felesége, hogy a földhöz ragadt szegény lakosságnak, szerető vigaszra volna inkább szüksége. Hallani sem akar róla, hogy a szigeten fürdőtelopet létesítsenek, mert attól fél, hogy a pénz gyilkoló mérge végleg megrontaná a halasznápet. János, a fiú egészen másképp gondolkodik, szíve a szegény népé, tudja, hogy csak úgy emelkedhetik szellemileg és erkölcsileg, ha előbb sanyarú anyagi helyzetét orvosolják. Lelkesedve hirdeti, hogy a modern világ, egy óriási műhely, ahol mindenkinek dolgoznia kell, a munkát azonban életörömmel kell jutalmazni. Ily szabad szellemben beszél a szószékről is és ezzel végleg maga ellen zúdítja apja haragját. A katasztrófát azonban a sekrestyés és leánya idézik fel. A sekrestyés halálos ellensége a lelkésznek, mert évekkel azelőtt az ő rossz útra tért és öngyilkossá lett leányától megtagadta a tisztességes temetést. E szerencsétlen nő leányát szereti János ifjú kora óta. Mikor apja őt azzal vádolja, hogy csak szerelme kedvéért hirdet ily újszerű nézeteket az eddigi vonakodó János elfogadja a halásznép ajánlatát, hogy az apja helyébe lépjen. A hajthatatlan lelkész most felszólítja a feleségét, hogy válasszon közte és ateista
