Evangelikus lap, 1912 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-02 / 9. szám
2. oldal. 1912. március 2. Evangélikus Lap. 9. sz. irtózik a ref. egyháztól s jobban megtűri a róm. katholicizmust. A magyar államban a magyar a magyar érdeket még áldozattal is kész szolgálni, a tót az államban a zsarnok Magyar- ország intézményét látja, melyet gyöngíteni istenileg és emberileg jogosult feladatának ismer“. íme nehány adat, mely élénken dokumentálja, hogy a reformátusok részéről hangoztatott kifogás az ev. egyház egyes részeinek nemzetiségi törekvései miatt — tárgyi alappal bírt, mit az evangélikusok maguk sem tagadtak.*) Ugyancsak az ő részükről ezidőben a hitelvi unió lehetetlensége kategorice kijelentetett. Amint ez az evangélikusok részéről is megtörtént. Dr. Masz- nyik Endre említett beszédében többek között erre vonatkozólag a következőket mondja: „Amire a nyitrai esperesség gondol, az legjobb esetben nem lehet más, mint az u. n. hittani, dogmatikai unió. Nos hát, ha ettől félnek, megnyugtathatom. Legyenek arról meggyőződve, hogy ilyen unió nekünk sem kell (de azt hiszem, *) Ezekkel szemben báró Bánffy Dezső regy velem folytatott magánbeszélgetésben ezeket mondotta: „Én nem féltem a magyarságot az uniótól, sőt, ha a mi kálvinista egyházunk ráfekszik az uniált egyházra, a magyarság a luth. egyházban is csak nyerni fog.“ Igaza volt Bánffynak. Nemzetiségi szempontból csak a tótoknak kell tartani az uniótól és tartanak is tőle és ha a reformátusok hazafias szempontból kezelnék a kérdést, két kézzel kellene az unió után nyulniok. (Szerk.) A protestáns lelkész a modern költészetben. (Részlet szerzőnek a M. P. I. T. pozsonyi körének 1911 december 2-iki estélyén tartott felolvasásából.) Irta: Dr. Szelényi Ödön. (Folytatás.) Ha a lelkész elzárkózik az élettől, ha nem akar tudni az új eszmékről, akkor sokszor saját vérében jelentkezik az ellenzék és szembe kerülnek egymással apa és fiú. Mindig kedvelt témája volt az Íróknak két generációnak szembeállítása és a mi tárgykörünkben is sok hálás anyag kínálkozik e célra. így Kielland norvég iró „Hó“ című regényében is két nemzedék szembekerülése a sujet. Az apa Jürges Dániel nagyon kedvező jelek között kezdette meg működését, már egyetemi hallgató korában is feltűnt és előkelő összeköttetése, nagy műveltsége, szép férfias megjelenése fényes jövőt jósoltak neki, hozzá még a leg- ünnepeltebb szépség lett a felesége. Ő még sem maradt a fővárosban, ahol karriért csinálhatna, hanem elvonul egy kis északi faluban, hogy megmutassa a reformátusoknak sem), mert ezen uniónak erőltetése épp attól a céltól távolítana el, amelyhez mi közeledni akarunk, az önök bosszúságára. Az ilyen unió még közöttünk is csak szakadást idézne elő.“ S olvassa végig bárki az az évnek összes egyházi lapjait — azok minden uniónak lehetőségét megengedik, csak a hitelvi uniót tartják abszolút lehetetlennek.*) „Az ezen felépülő sajátossága az egyes egyházaknak, annyira elválasztja egymástól e két egyházat, hogy az egyesítés esetén vagy tabula rázát kellene csinálni s eltörülni mind a két egyháznak sajátos jellemét, ami lehetetlen, vagy bele kellene olvadnia egyik egyháznak a másikba, ami képzelhetetlen“ — írja egy másik író. De tovább menve, ugyancsak már akkor súlyos elítélésben részesült a reform, egyház az evangélikusok részéről azon másik tárgyi alappal bíró hibájáért, melyet úgy látszik, levetkőzni most sem tud, t. i.: az evangélikusokkal szemben tanúsított felekezeti érvényesülési törekvéséért. A már említett időszakban is nagy port vert fel a sárospataki filozófiai tanszék betöltése, *) Hitelvi alapon azért lehetetlen az unió, mert hitelvekben nincs megalkuvásnak helye. Az unió nem is lehetséges orthodox egyházak között, azért akarunk mi egyelőre a szövetségre szorítkozni. (Szerk.) miként lehet kis helyen is érdemesen működni. Itt csakhamar azt tapasztalja, hogy a parasztok nem olyanok, aminőknek könyveiből megismerte, mire ifjúsági reformtervei is elolvadnak, mint az áprilisi hó és végtére a konzervativizmus szolgálatába szegődik. Veszedelmesnek tartja a népszuverénitás elvét, prédikációban az engedelmességet, keresztyén türelmet, alázatosságot, a kereszt fegyelmét hirdeti. Egyetlen reménye, János fia, aki a fővárosban a teológiát hallgatja. A fiú egy napon arról értesíti apját, hogy eljegyezte magát egy művelt, okos és előkelő leánnyal, csak az a baj, hogy mátkája megfogadtatta vele, hogy nem fog papi pályára lépni. Husvétra elviszi menyasszonyát a szülei házhoz, azzal a reménnyel, hogy itt majd megtérítik. Csakhogy egészen máskép történik. Gabriella és a lelkész alakjában a régi és új idő csap össze. Gabriella nyíltan megmondja, hogy a hivatalos ke- resztyénséget Jézus tana torzképének, az egyházat minden haladás kerékkötőjének, a papok hivatását képmutatásának, szemfényvesztésnek tartja. A lelkész dorgáló hangon válaszol, a vallás és Jézus ellenségét látja az önálló gondolkozású leányban és
