Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-14 / 42. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 42. sz. 1911. október 14. dében az illetékes köröknek az ügyünk iránt való közönyössége s animozitása jegét megtörte. Baltha- zár Dezső református püspök az Orsz. Ref. Lelkészegylet gyűlésén (szept. 19.) e szavakkal tört lándzsát a fizetésrendezós mellett: „A dicstelen szegénység rongyaival nem szabad sokáig gúnytárgyként államink a művelt társadalom előtt; nem szabad engednünk, hogy szolgai fizetésünk mértéke megcsúfolja szolgálatunk jelentőségét és méltóságát !“ Világi uraink, egyházmegyei, egyházkorületi felügyelőink mind a legelső sorokban küzdenek a prot. papoknak, lealázó anyagi helyzetükből való kiemeléséért s egyházi gyűléseinken egymásután foglalnak állást a fizetésrendezés mellett. Amikor a vezérek eképpen már lelkesen felvették és vívják értünk a harcot, vájjon akkor nem gyávaság volna-e: némán, tétlenül vesztegelnünk és gyermekmódra várnunk, mig az erősek, a bátrak a sült gesztenyét kikaparják számunkra a tűzből ?! Sőt inkább mozduljon meg végre a protestáns papoknak nagy tömege s a tömegben rejlő erőt egyesítsük a vezérek bölcsességével, bátorságával s akkor nem a beláthatatlan messzeségben, de már a legközelebbi jövőben elérjük ügyünk diadalát. Kartársi üdvözlettel — a soproni alsó ev. egyházmegyei lelkészegylet nevében — a fentiek. A másik közleményt a dunáninneni kerületből vettük. Czime: Tettre készen és ha kell, tettre fel!*) Alakítsunk evangélikus papfizetésügyi százas nagybizottsagot! A református papi egyesület providenciális elnöke, Balthazár Dezső dr. legújabban e tárgyban így kiált föl: „A dicstelen szegénység rongyaival nem szabad sokáig gúnytárgyként államink a művelt társadalom előtt; nem szabad engednünk, hogy szolgai fizetésünk mértéke megcsúfolja szolgálatunk jelentőségét és méltóságát“. A fontos ügyben — elhagyva itt a hosszabb megokolást — szerény véleményem s javaslatom ez: „Alakítson az 1911. évi egyetemes evangélikus papi értekezlet egy evangélikus papfizetésügyi 100 tagú nagy- és 25 tagú kisbizottságot felerészben evangélikus kongruás (mert hiszen főleg róluk van szó, ennélfogva őket kell szóhoz s érvényre juttatni) és felerészben nem kongruás evangélikus lelkészek, *) Ezen cikk bevezetését elhagytuk. Olvasható az „Evangélikus Őrálló“ 40. számában, ahová a szerző szintén beküldött egy hasonló cikket. Nálunk az egész cikk már ki volt szedve, de helyszűke miatt a múlt számban nem közölhettük. (Szerk.) egyházi felügyelők, tanárok s tanítókból, amely bizottságok kezükbe vennék, munkálnák s dűlőre vinnék az evangélikus papok rendezetlen s elégtelen javadalmazásának elodázhatatlan ügyét; így gyors működésbe lépnének főleg azon esetben, ha a magas államkormány valamely vis majornak mondani szokott okból nevezett javadalmazás korszerű s megfelelő és kielégítő rendezésére, Ígérete dacára az államsegélyt 1912-től fogva nem folyósítaná. A bízottsá- ságok, amennyiben külön nem bírnának, vagy nem is volna szükséges a fölkarolandó érdekek védelmére külön lapot kiadniok, felkérik egyházi közlapjainkat, főképpen az „Evangélikus Lap“-ot és az „Evangélikus Örálló“-t, hogy a bizottsági munkálkodásnak s a papi fizetés kérdésének helyet adni szíveskedjenek. A kisbizottság által működő (ha úgy tetszik: agitáló) nagybizottság legközelebbi főfeladata volna a magas kormányt kellőképpen és eredményesen felvilágosítani (mert itt a bak: „Da liegt der Hund begraben!“), hogy az egyetemes evangélikus papi nyugdíjintézet mellett — amely ezen akcióból, mint ez idő szerint res compromisso judicata, nemkülönben a segédlelkészi kongrua is kikapcsoltatnék — legsürgősebben volt, van (és míg gyökeresen meg nem oldatik) lesz is szükség nem az egyházi közigazgatás és nem az egyházközségek kétségkívül nagy s egyre növekvő és így leemelendő adóterhei könnyítésére, hanem az egyházak lelkivezérei, a lelkészek megélhetésének első sorban biztosítására. És ha pénzügyi elszámolások nehézsége következtében s a már eddig is folyósított állami segély- összegek természetének megváltoztatási lehetetlensége miatt (noha semmisem lehetetlen e téren a jóakarat előtt), a kormány ezen jobban történendő információnak hatékony és esdő szavára nem haj- lanék s nem nyújtaná gyors segítő kezét a töméntelen anyagi gonddal s bajjal vert lelkipásztoroknak saját boldogulására s a nyáj összetartására és kies mezőkön való legeltetésére, akkor és csak akkor a százas nagybizottság, amelynek elnöke esetleg a mindenkori egyetemes evangélikus papi értekezleti elnök (jelenleg a papi fizetés ügyét melegen a lelkénviselő Veres József) megkeresné és alázatosan, de hathatósan megkérné az evangélikus egyetemes közgyűlést, illetve általa a magyarhoni evangélikus összegyházat. hogy a fenti két, tudniillik közigazgatási és adóalapi egyházközségi segély címeken nyert s nyerendő államsegélyi összeg bizonyos, megfelelő részéről (talán 50%-ról) egyelőre s addig, míg az állam az 1848: XX. törvénycikk alapján a további járó gyökeres segélyt avagy kulturtámogatást minden szükségvonalon sürgős fokozatossággal avagy törvényszerű dotációval folyósítva nem biztosítja, a tarthatatlan helyzetben sínylődő evangélikus lelkészek
