Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-08-26 / 35. szám

Evangélikus Lap. 35. sz.

3. oldal

1911. augusztus 26.

el mi is Debrecenbe? El megyünk bizony, ha muszáj és Lutherrel megálljuk ott is helyünket. S biztosítom „megcsökönyösödött vidéki kálvinista“ társunkat, hogy nem „a magasabb nemzeti szempont miatt, nem azért, hogy pánszlávizmus és pángermanizmus mérgétől gyöngített evangélikus egyházunk lelkipásztorai fajmagyar vidéken szerezhessék meg okleveleiket és felsőbb tudományos fokozataikat.“

Oh nem! Hazafiságot, magyar nemzeti szellemet, felsőbb tudományos képzettséget nem keresünk és kérünk mi soha Debrecentől, — mindezt magunkkal fogjuk vinni s növendékeinkkel, úgy közöljük ott, amint közöltük eddigelé másutt — a saját fészkeinkben.

Sőt többet mondok: magunkkal vinnők Debrecenbe a szájas és meddő hazafiság helyett, a csendes és munkás hazafiságot, amely emésztő hévvel, lankadatlan kitartással ott teremt fiakat a magyar hazának, ahol még nem voltak s amely mindenha érzi, hogy vannak dolgok, amikkel kérkedni valóságos szentségtörés s hogy e dolgok közé tartozik a hit mellett a hazafiság is.

Egy dologgal azonban legyünk eleve tisztában mindnyájan s ez az, hogy mi akkor, amidőn az 1848. XX. t.-c. végrehajtásáról van szó, akár Debrecenben, akár Pozsonyban vagy másutt legyen az, a közös protestáns fakultáson nem kegyet, hanem jogot keresünk, miért is abba, hogy az a fakultás tulnyomólag református legyen, amint ezt Theologus úr akarná, soha

Az úgynevezett csudákat a vallásos hit valósággal megtörtént természeti eseményeknek tekinti; a tudományosság pedig az általa ismert természeti törvények alapján határozottan tagadja, hogy azok megtörténhettek volna. Aki fenn akarja tartani lelkének összhangzatos nyugalmát, kibékülten akar élni istenével, a nagy világgal és benne az emberekkel, valamint önmagával, szóval aki boldog lelki állapottal akarja végig futni élete útját, annak e két álláspont közt ingadozni nem szabad.

Az bizonyos, eltagadhatlan tény, hogy akár egy gyufaszálat tekintsek és ennek működését, akár a rózsaszirom gyöngyharmatos szerkezetét, bájoló színét édes illatát vegyem szemügyre, vagy éppen agyam munkásságát, mikor e sorokat írom, akár az anyaszív dobogását, mikor csecsemőjét táplálja, figyeljem meg, vagy a Jupiter körforgását, mindenütt azt látom, azt tudom, hogy mindezen dolgokban és mozdulatokban egy előttem ismeretlen, megfoghatatlan erő működik. Egy mindeneket átható, végetlen hatalom létezését nem hiszem, hanem határozottan tudom, nevezzem azt bár Istennek, vegyrokonságnak, Ahri- mánnak, tömegvonzásnak vagy bármi néven. Ez a

semmiképen bele nem nyugodnánk. S ha mégis úgy csinálnák meg azt a fakultást, akkor biztosítom, hogy a debreceni theol. fakultásba sem evangélikus tanár, sem evangélikus hallgató nem megyen. Nem is tudom megérteni, hogy s mint gondolhatja Theologus úr, hogy mi evangélikus egyház (szász atyánkfiaival együtt közel másfél millió lélek) beérhetnők egy rendes, sőt esetleg csak rendkívül dogmatikai tanszékkel! Hát, legyen bár ez szerinte szerénytelenség, mi ott, ahol a legfontosabb érdekekről, a protestáns theol! tudomány míveléséről s fejlesztéséről van szó, szeretünk szerénytelenek, sőt egyenesen telhetetlenek lenni. Ami theol. akadémiánknak öröklött bürte a tudományos theol. irodalommal való foglalatosság s éppen a magyar nemzeti és a protestáns hitélet szempontjából. S ha Theologus úr ezekre ád valamit, akkor nem velünk szembe, hanem mellénk kellene állania és sürgetnie, hogy az a közös protestáns fakultás egyenlőképen református és evangélikus is legyen. Vagy a sokat hangoztatott testvériség volna az akadály ebben is? Bizony, bizony fura dolog ez a mi testvériségünk.

Lássa Theologus úr, ha megtörténnék, aminek megtörténte (ismerve kultuszminiszterünk szíve hajlamait!) nincsen is kizárva, hogy a közös protestáns fakultás nem Debrecenben, hanem Pozsonyban állíttatik fel, mi teljes erővel sürgetnők, hogy abban a theologia minden ágának legyen református tanszéke, mert örötétel: Isten van, létezik, nem dogma, hanem ismeret, nem a hitnek, hanem a tudatnak tárgya. Nagy igazság rejlik tehát a biblia azon szavaiban, miszerint „balgatag, aki nem hiszi, hogy Isten vanu. Éppen annyi joggal lehetne tagadni a számtani tételek igazságát, vagy a delejvas vonzó erejének létezését.

Tudom, hogy Isten van. De e legfőbb lény mivoltát megismerni, vagy róla csak megközelítő hasonlatosságú képet alkotni az én korlátolt erejű lelkem nem képes. Lótezik-e ezen végetlen, megfoghatatlan hatalom az érzéki világon kivül, vagy csak ebben, ezzel együtt s ettől elválasztbatlanul ? Öntudatos, céltudatos-e az ő világkormányzása, vagy vakon rohan a megkezdett úton, mint az elszabadult mozdony, tekintet nélkül arra, hogy épít-e, vagy rombol? Hogyan és mi okból kezdődött meg ez a mozgás, ez az élet, mit világfejlődésként testi szemeinkkel gyönyörködve s bámulattal szemlélünk? Mind oly kérdések, amelyekre az emberi bölcsesóg kielégítő feleletet adni nem tud, amelyek a tudomány határain túl esnek s ennélfogva nem az értelemnek, hanem az emberi szellem egy másik, kikutathatlan erejének, a hitnek világába tartoznak. „A hit pedig